MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.07.17. 10:29,   Szöveg: Sajtóközlemény,   Fotó: Emerald Public Relations

Elefántok strandoltak a Balaton-parton

Annak, akit felkészületlenül ér, elsőre biztosan meghökkentő lehetett a Balaton-parton dagonyázó elefántok látványa, de a júliusi elefántfürdetésnek már hagyománya van Balatonlellén. Az esemény idén a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozat beharangozója volt.

A Magyar Nemzeti Cirkusz afrikai elefántjai – Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba – szombat délután komótosan lesétáltak a balatonlellei Napfény strand homokos partjára, degeszre ették magukat gyümölcsökkel, majd hűsítő fürdőt vettek, ezúttal nem konkrétan a tóban, hanem a mellette kialakított, körbekerített részen. A kíváncsi közönség egészen közel mehetett a barátságos elefántokhoz, a vállalkozó kedvűek a hátukra is felülhettek.

 

Forrás: Emerald Public Relations


„Az elefántok minden évben nagyon élvezik ezt az eseményt, ugyanis imádják a vizet, a dagonyázás pedig külön jót tesz a bőrüknek. – mondta Ifj. Richter József, az esemény főszervezője, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

 

Forrás: Emerald Public Relations

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kész vadon a Balaton

Messzelátó - Kapkodtuk a tekintetünket a Kab-hegyen

A köröshegyi levendulától a kereki várig

Elképesztő fotók a zivatarláncról





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
2425
26
27282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...