Ismét költenek a Pilisben a fekete gólyák

Ismét a Pilisben költ az a fekete gólyapár, amely már tavaly is a hegység erdőségeit választotta fészekrakáshoz. A fokozottan védett madárfaj csupán kis létszámban található meg Magyarországon.

Szerző:
MTI
Fotó:
Shutterstock
2015. április 10.

Ismét a Pilisben költ az a fekete gólyapár, amely már tavaly is a hegység erdőségeit választotta fészekrakáshoz. A fokozottan védett madárfaj csupán kis létszámban található meg Magyarországon.

A költőpár nyugalmát ezért a korábban kialakított, mintegy 150 méter sugarú védőzónával biztosítják (illusztráció)

 

A Pilismaróti Erdészet által kezelt területen először 2014-ben rakott fészket a fekete gólyapár, amely három fiókát is sikeresen felnevelt a tavalyi költési szezonban. Az erdészet munkatársai most örömmel tapasztalták, hogy a gólyák nemrég visszatértek, és újból elfoglalták tavalyi fészküket.


A fokozottan védett fekete gólyák a gyakran emberek közelében fészket rakó fehér gólyákkal ellentétben a nyugalmas vízfolyásokkal, tavakkal váltakozó erdős területeket kedvelik, ahol öreg hagyásfák és az egykori legelőerdőkből származó kocsányos tölgyek is találhatóak.


Az ember jelenlétét kerülő, háborítatlan környezetet igénylő fekete gólya a megérkezés és a fiókák kikelése közötti 30-40 napos kotlási időszakban különösen érzékeny a zavarásra. A költőpár nyugalmát ezért a már korábban kialakított, mintegy 150 méter sugarú védőzónával biztosítják az erdészet munkatársai, akik a következő hónapokban megfelelő távolságból fogják figyelemmel kísérni a fészek életét.


A költést 65-70 napos fiókanevelési időszak követi, amelynek végén - előreláthatóan júliusban - repülhetnek ki a fészekből az egészséges fiókák.


Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák száma. A faj legsűrűbb hazai állománya a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található, ahová idén március elején érkezett meg az első fekete gólya.

 

A többi, fekete gólyákról szóló cikkünket itt találod.

 

Madárbarátvagy? Katt ide!

Cikkajánló