Középkori templomok újratöltve

Lezárult a közös magyar-román projekt, amelynek köszönhetően már 83 templomot csodálhatsz meg új köntösben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban.

Szerző:
MTI/TM
Fotó:
Dabis Balázs Silvius
2015. szeptember 1.

Lezárult a közös magyar-román projekt, amelynek köszönhetően már 83 templomot csodálhatsz meg új köntösben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban.

Míg az egyedülálló templomhálózatot célzó fejlesztés első ütemében a történeti Szatmár területéről húsz magyarországi és tizenhárom romániai templomot fűztek fel egy közös turisztikai útvonalra, a tizenhét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és tizenöt kárpátaljai templomot tömörítő második ütem elsősorban kutatási és marketingcélokat szolgált.


Most lezárult a harmadik ütem is: tizenegy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és hét partiumi templom műemléki helyreállítása és látogatóbarát fejlesztése valósult meg. A templomokban információs terminálokat, vetítőrendszereket, tablókat és 3D-s nyomtatott modelleket helyeztek ki, amelyek segítségével az épületek teljes építéstörténetével megismerkedhetnek a látogatók.


Egy marketingkampány is elindult, amelynek része volt egy túravezető-képzés is. A képzések keretében huszonketten tettek sikeres vizsgát, így ők a Középkori templomok útja program hivatalos túravezetőivé válhattak.

 

 

A programban a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség vett részt, s a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával valósulhatott meg.

 

<p><a href="https://vimeo.com/136287727">Szabolcsi misszió</a> from <a href="https://vimeo.com/user16585756">Turistamagazin</a> on <a href="https://vimeo.com">Vimeo</a>.</p>

 

Mi is ott voltunk

A Rétköz, a Szatmári- és a Beregi-sík vidéke nem csak a trianoni döntés miatt került perifériára, országunk szélére. Ezek a kistájak már a folyószabályozások előtt is izoláltak voltak. A vizek által elzárt területekre kevesen jutottak el, a történelem viharai kevésbé sújtották, ezért kulturális értékeit is jobban megőrizte az utókornak. Ezekre „vadásztunk” Magyarország legkeletibb végében, mert a rejtett kincsekért, a valódi igazgyöngyökért érdemes igazán ezt a vidéket célba vennünk...


Olvasd tovább a cikket a szeptemberi magazinban!

 
 

Kapcsolódó cikkeink:

Fedezd fel bringán a középkori templomok útját!

Középkori templomok útja túravezető tanfolyam indul

 

Cikkajánló