Magyarok forgatnak természetfilmet Peruban

Februárban kivételes magyar expedíció indul Peruba, melynek célja az ott élő arapapagájok populációjának vizsgálata. A Természetfilm.hu Egyesület jóvoltából a kutatásról ismeretterjesztő film is készül.

Szerző:
MTI/TM
Fotó:
Shutterstock
2016. január 28.

Februárban kivételes magyar expedíció indul Peruba, melynek célja az ott élő arapapagájok populációjának vizsgálata. A Természetfilm.hu Egyesület jóvoltából a kutatásról ismeretterjesztő film is készül.

Az Oláh György-Garai Cintia ornitológus, zoológus páros a Tambopata Nemzeti Parkban végez majd kutatást, és bár az amerikai National Geographic csatorna is szeretett volna velük forgatni, ők szívesebben működnek együtt magyar filmesekkel. A Természetfilm.hu Egyesület most a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázata keretében 1,5 millió forint azonnali támogatást nyert a feladathoz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsától.

 


Az expedíció februárban indul, a kutatók egy hónapot, a 3 fős forgatócsoport pedig 2 hetet tölt Peruban. Megkeresésünkre Oláh György elmondta, hogy egyik céljuk az arapapagájok (arakangák) populációjának genetikai vizsgálata. Hozzátette: bár azt már tudják, hogy a madarak nem csak a nemzeti parkon belül mozognak, arról nincs adat, hogy pontosan mekkora területet járnak be. Ezért nyomkövetőket (nyakörv) helyeznek majd a papagájokra, amelyek műholdon keresztül 1 évig sugározzák a jelet. A koordináták alapján pontos információt kapnak majd a madarak mozgásáról.


A nemzeti parkba kizárólag speciális engedéllyel lehet bejutni. A helyszín már csak azért is különleges, mert néhány éve felfedezték, hogy remek olajlelőhely. Ekkor majdnem sikerült kivonni a területet a nemzeti parki fennhatóság alól, de ebből végül nagy botrány kerekedett. A kutatók mostani tevékenységükkel szeretnék alátámasztani, hogy az esőerdő valóban megérdemli a védelmet.

 

Cikkajánló