MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Múlt és jelen egybeforr a zempléni hegyek között

A Háromhutai-hegycsoportban tett egynapos túránk során felkerestük a megkapóan szép Huták-völgyét, Rákóczi gyermekkorának várkastélyát, Regécet, a lenyűgöző formájú Pengő-kő szikláit, a Nagy Péter-mennykő sasbércét, és elidőztünk az éppen zöldbe boruló, hófehér törzsű István-kúti nyírjesben is. Utunk során emlékezetes pillanatokat idéztünk fel a történelemből, a Kéktúra múltjából és saját élményeinkből.

Ritkán adatik meg, hogy a nagykorúság küszöbén álló kicsi lányom azzal ostromol, hogy szeretne velem eljönni a következő, zempléni hegyek közé tervezett túrámra. Éppen ezért kapva kaptam az alkalmon, és mielőtt átgondolhatta volna a dolgot, már ott is álltunk egy esős, nyirkosan hűvös hétköznapi reggelen Óhuta kicsiny főterén, túrára készen.

 

Fotó: Konfár Tibor


A borús idő okozta sokkot egy csomag trópusi gumicukorral oldottuk, majd II. Rákóczi Ferenc bronzszobrának szúrósan figyelő tekintetétől kísérve vágtunk neki az előttünk álló, jó húsz kilométeres körtúrának.


A vezérlő fejedelem által 1698-ban alapított Óhuta kicsiny központjában évről évre egyre szebbé varázsolt Rákóczi emlékpark előtt nem lehet és nem is szabad szó nélkül elmenni. Pár esztendeje először csak egy emléktábla és egy virágágyás volt itt, majd szépen faragott padok, további emléktáblák következtek. Végül, de nem utolsósorban a közelmúltban az ország egyik legszebb, II. Rákóczi Ferencet ábrázoló bronz mellszobra is a helyére került ebben a falu alapítójára emlékező kedves kis parkban.

 

Fotó: Konfár Tibor


A látványtól – és persze a gumicukortól – feldobódva jókedvűen indultunk tovább. Az éltető eső és a nyíló tavaszi virágok illatorgiájában fürdő, girbe-gurba kis utcákon lépdelve a hamisítatlan felvidéki hangulat mindkettőnket megérintette, egyszerűen jó volt itt lenni, menni, hallani a csendet, érezni a tavaszt, az illatokat, a nyugalmat és a békét.

 

Fotó: Konfár Tibor


A faluvégi nagy kanyarnál erdőhatárt érünk, ahol ezúttal is eszembe jutnak a legendás, 1938-as Szent István Vándorlás beszámolójának sorai, mert itt születtek dr. Strömpl Gábornak, az országos kék jelzés atyjának tollából: „A Hutai-völgy egyik hirtelen kanyarulatánál a szemközti hegyfoknak tartunk, s a Zabarla tetőlaposán át jutunk Regéc várához.”

 

Fotó: Konfár Tibor


Mi is éppen ezen az úton, a vándorlás nyomdokain lépdelve jutottunk fel Regéc várához, kellemes erdei sétánkat a Zabarla „tetőlaposáról” a magunk mögött hagyott Huták-völgyére és a közeledő regéci várra nyíló szép kilátások fűszerezték.

 

Fotó: Konfár Tibor


Az újjáépülő regéci vár alatt dózerút fogad, sajnos szó szerint totálisan eldózerolva, munkagéppel eltolva, borzasztó látvány ez itt fent a hegyen. A várba kissé illúzióromboló módon egy elektromos beléptetőn át jutunk be, de ennyi volt a feketeleves, az odafent található remek kiállítás és a környékre nyíló pazar kilátás hamar feledteti ezeket a megpróbáltatásokat.

 

Fotó: Konfár Tibor


Kilenc esztendeje annak, hogy a lányomat először lefotóztam itt a kéktúrás atlasszal a kezében. Akkoriban a regéci vár még pont ugyanúgy nézett ki, mint az atlasz címlapján. Próbálunk hasonló képet csinálni, de kilenc év nagy idő, semmi sem ugyanaz már, a vár épül, a lány szépül, az atlasznál is van újabb azóta. Lehet, hogy túlságosan konzervatív vagyok, de nekem sok ez így egyszerre.

 

Fotó: Konfár Tibor


„A vár ma mindössze néhány falmaradvány” – Sinkó László 1979-ben elhangzott szavai napjainkra érvényüket vesztették, II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának sasfészke újjászületett az elmúlt években. A restaurálás nem állt meg, a reneszánsz palotaszárny visszaépítése is tervben van. Ha megépülne, látványos lenne, annyi bizonyos.

 

Fotó: Konfár Tibor


A falu felé vezető út mentén egy karámból elégedetten kérődző tehenek figyelik morózus nyugalommal lépteinket. Bírom őket, volna mit tanulnunk tőlük, ha mást nem, ezt a végtelen, elégedett nyugalmat mindenképp. Pár éve egyébként még ők sem voltak itt, örülök nekik, mert a jelenlétük azt jelzi, hogy Regécen van élet, van gazdálkodás, az alig száz fős falucska még mindig nem adja fel.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A kicsiny katolikus templom előtt található kopjafás pihenő is vadiúj, az itt látható, fából faragott Rákóczi-címer pedig egyszerűen káprázatos, briliáns fafaragó munka eredménye.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor


A regéci látogatóközpontban megnézzük a vár történetét bemutató kisfilmet, a jól felszerelt kisboltban feltankolunk, és irány az országos kék jelzésen a hétszázas zempléni hegyek világa. Na, persze, nem megy ez olyan könnyen, három kilométeren háromszáz méter szintemelkedés a gerincig azért kiveszi az ember zsírját rendesen. Félúton, a Kemencekőnél rövid pihenőt is tartottunk, itt egy kis emléktáblán a kéktúra ezen szakaszának hiteles története olvasható, meglepő részletességgel.

 

Fotó: Konfár Tibor


A gerincútra térve sok helyen elszomorító a látvány, tarvágások csúfítják a tájat. A dorgói fenyvesből csupán hírmondónak maradt néhány fenyő. Bár sovány vigasz, azzal nyugtatom magam, hogy minden bizonnyal a klímaváltozás miatt vágják ki ezeket a fákat.

 

Fotó: Konfár Tibor


A „Másfélmillió lépés Magyarországon” című legendás filmsorozat egyik jellegzetes zempléni felvétele, amikor a gerincúton érkező stábot Peták István a Pengő-kőről integetve fogadja. Az elmúlt évtizedekben a felnövő erdő teljesen eltakarta ezt a szép sziklaalakzatot, a közelmúlt tarvágásai következtében azonban részben újra előállt a negyven évvel ezelőtti állapot, a Pengő-kőről ismét részleges kilátás nyílik a környező hegyekre, az ide vezető útról pedig egészen Regécig, és az Arka felett emelkedő 734 méter magas Magoskáig láthatunk. A Pengő-kő természetes andezitpadjain megpihenve kipróbálhattuk azt is, amit Sinkó László mondott erről a szép sziklatoronyról 1979-ben: „A padosan elváló vulkáni kőzet, ha megütik, valóban pengő hangot ad”.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor


Az István-kúti nyírjes felé lassan ereszkedünk. A Nagy Péter-mennykőhöz tett kitérőnk során arról elmélkedünk, hogy vajon miről is kaphatta a nevét ez a 709 méteres magasságban, merészen a táj fölé kiugró csodás sziklakilátó? Csak ötleteink vannak, de egy biztos: a kilátás a zempléni hegyekre még ilyen párás időben is nagyon szép, a távolban, apró fehér pontként ugyan, de még a füzéri vár is feltűnik a Nagy-Milic hatalmas tömbjének előterében.

 

Fotó: Konfár Tibor


Az István-kúti nyírjes hófehér törzsű rengetege páratlan jelenség a maga nemében, nem hiába szigorúan védett évtizedek óta. Természeti kincseit egy minitanösvény mutatja be, a kéktúrát járók számára pedig külön érdekesség, hogy az erdészház melletti fán található István-kúti bélyegző régi dobozkája méltán pályázhatna a „fába leginkább benőtt kéktúrás szelence” címre. A tíz esztendeje a kéregből még félig kiemelkedő kis dobozt lassan, de biztosan, és valami egészen hihetetlen módon növi be a fa törzse, hamarosan teljesen el fog tűnni benne.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor


A nyírfák ölelte kis tisztáson aprócska tó fogad, és a fából épült házikó is áll még, ahol Rockenbauerék megpihentek. Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, de nehéz lenne tagadni, hogy nem kis vidámságot csempészett a túránkba, hogy míg a helyről nekem kissé fennkölt módon a négy évtizeddel ezelőtti filmkockák ugranak be, addig másnak a legfőbb gondolata az volt, hogy a békák párzási szokásairól nevezze el a tavacskát, és ezt felírja a közeli kéktúrás táblára („Békabasza-tó 1.5 m 0.3 perc”).

 

Fotó: Konfár Tibor


A Mlaka-rét felé közeledve még mindig ezen derültünk, és közben rájöttünk, hogy bizony meg is éheztünk. Gyorsan meg is beszéltük, hogy hazafelé menet beugrunk Encsen az Anyukám Mondta nevezetű szuper kis pizzériába, amely párszor már az év étterme is volt, és ahonnan tavalyról mi is szép emlékeket őrzünk. Akkor is egy zempléni túra után, hirtelen ötlettől vezérelve estünk be, sárosan, fáradtan. Kedvesen fogadtak, és mivel nem volt hely, az éttermet vezető srácok a saját asztalukat adták át nekünk. Az ilyen kedvesség bizony megmarad az emberben.

 

Fotó: Konfár Tibor


A jó pizza reményében egyre gyorsabban ereszkedünk vissza a Huták-völgyébe az egyébként nagyon szép utakon vezető sárga jelzésen. Háromhuta szélén ismét egy legelésző gulya a fogadóbizottság, bambán nézik, ahogyan átkelünk a Tolcsva-patak hídján, és belevágunk az utolsó, immár aszfalton vezető kilométerbe. II. Rákóczi Ferenc bronzba öntött, bátorító tekintete kíséri utolsó, fáradt lépteinket. Közel huszonkét kilométert tettünk meg a csodálatos zempléni hegyek közt, bizony megérdemeljük azt a forró pizzát az encsi kisvendéglő barátságos és végtelenül autentikus miliőjében.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nosztalgiavonattal a csend zempléni szigetén

Utazások a Zemplén lakatlan szigete körül

300 év után újra épülőben a regéci vár





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (2):
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...