Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. április 23.

Kőről kőre a Keszthelyi-hegységben

Sziasztok, Emi vagyok. Megint egy nagyon jó túrán voltunk apával, és sikerült életem első húszas távja. Ezúttal a Keszthelyi-hegységben jártunk - méghozzá kőről kőre. Jártunk almáskertek és szőlők között, bazaltutcában és barlangban, szép erdőkben és a sztúpánál is.

Nagyszombat reggelén kicsit félve ültem be a kocsiba, mert életem első húszasára készültünk. Még Szombathelyen beszállt hozzánk Anna is, aki apa szerint „a teljesítménytúrázás királynője”. Jól elbeszélgettünk, és vele együtt észrevettünk egy cuki őzet is az út mentén. Sümeg után beérkezünk Zalaszántóra, és egy nagy rét végén tudunk leparkolni.


Aztán nevezés, és indulunk is. A faluban megkerüljük a templomot, amin apa megmutatja a támpilléreket és az erődítések nyomait is. Egy közeli kerítésen pedig érdekes festményt veszek észre, aztán Anna elköszön és előremegy, mivel ő a hosszabbik távra jött.

 


A falu végén már nagyon meleg van, így leveszem a kardigánt, amit anya rám erőszakolt. Nagyon szép, virágzó fák állnak az út szélén; le is fényképezem őket. Jobbra tekintve egy hosszú hegy végén kis kápolna, feljebb meg egy fehér csúcs látszik. Az a Sztúpa, ahová majd a túra végén megyünk.  A hosszú hegy másik vége is jól kivehető: ott fogunk majd felmenni. Az pedig az Öreg-hegy lesz, de azt nem tudja apa sem, miért nevezik öregnek.

 

 


Almáskertek közé érkezünk, ahol egy igazi katlan van szerintem. Nagy a meleg, pedig még csak délelőtt van. Az aszfaltúton aztán beérkezünk a furcsa nevű Vindornyalakra. Látjuk a templomot, meg sok szép kőkerítést. Az egyiken még cicabúvóhelyet is felfedezek. Én veszem észre a túra kódját, és persze fel is írom az itinerre. Később fényképezek anyának sok tulipánt is az egyik kertnél.

 

 


A falu után is gyümölcsösök, gondos sorokban elültetett fák láthatók, meg sövényszerű kordonok is. Aztán egy úton jobbra kanyarodunk, és szépen látszik a hegy. Felfelé megyünk, és közben kérdezem apát, mennyinél tartunk. Hat kilométer: akkor most kérek egy piknikszünetet. Árokparton ülve eszünk-iszunk egyet, ami nagyon jólesik. Balra, előttünk nagy hegyeket látunk, és apa megmutatja a vicces nevű Rezit is.

 


Kicsit kell csak menni, és fent vagyunk az Öreg-hegyen. Szőlősorok és gyümölcsösök között haladunk, közben pedig messzire ellátunk. Érzem, hogy folyamatosan kanyarodik az út jobbra. Több helyen embereket is látunk, akik füvet nyírnak vagy pihennek.

 


Hamarosan egy csoport túrázót érünk utol. A nagy keresztnél pihennek egyet, ahol már a második ellenőrző kódot írhatom fel. Felfelé haladunk, kanyarogva. Turistajelzések errefelé nincsenek, de szalagozás mindig látható. Azokra figyelünk, így könnyű megtalálni az utat. Szép rétek mellett is elmegyünk, látunk sokféle színű és formájú virágot.

 


Egy gerincen járunk, és nagyon messze ellátunk. Száraz rőzsét égető emberekkel beszélgetünk. Apa megkérdezi, mire szolgál a szemközti hegyen látható fehér épület, és megtudjuk, hogy egy malom volt az.
Itt is előzünk, de minket is előznek apa ismerősei, akik megdicsérnek. Tényleg nem vagyok fáradt, és szeretnék felszaladni az itt meglátott bazaltkupacokra, kavicsdombokra, de apa aggódik, nehogy a cipőmbe menjen.

 


Éles jobb kanyart kell itt bevennünk, és egy csodaszép rész jön. Meseerdőnek nevezem el, meg Varázserdőnek is. Annyira gyönyörű. Kis patak mellett is megyünk, meg zöldellő fák és bokrok között, és nagyon tetszik. Forrást is elhagyunk, kétszer nyiladékon vágunk át. Közben pedig mindig felfelé haladunk, de így sem lassulunk le, mert annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz fent.

 


Aztán ott megértem, miért az a túra neve, hogy „kőről kőre”. Apa mondta előre, hogy ez egy igen érdekes hely lesz, de erre nem számítottam. Rengeteg itt a kicsi meg a nagy bazalt, sőt, óriásiak is. És oszlopok is, de azért kisebbek, mint a Szent György-hegyen.

 


A legizgalmasabb még hátra volt: a Vadlány-lik. Ez egy barlang, ahová fel kell mennünk, mert ott is kódot írunk fel. Aztán apa megmutatja, és tényleg egy lyuk az, függőleges sziklák között, lent mélyen. És azt mondják a túrázók, hogy oda le lehet menni. Természetesen azonnal indulok is, pedig apa aggódik meg hezitál, és hogy ott még ő se volt lent soha. De persze meggyőzöm, és ő is lejön, igaz, a zsákját is le kell vennie. Nagyon izgalmas a barlang. Pici, szűk lyukon megyünk be, lent vannak helyiségek is, meg sok gyertya. Mászunk előre a túratársak után, egészen a végéig, apa telefonjának fényénél. Ott visszafordulunk, és kijövünk: sajnos, cuki denevéreket nem találtunk.

 


A kis kitérő után visszamegyünk az útra, és folytatjuk a túrát. Most is látunk gyíkokat, aznap már többet is észrevettünk. Lentről vissza tudunk nézni az előbb bejárt tető, a hatalmas sziklafal felé. Ez a Bazaltutca, mint megtudhatom, pedig nem is utca. Sokszor nehéz is menni a sok bazalt között, de ez is nagyon tetszik.

 


Kezdünk kifelé tartani ebből a varázslatos részből, ami lejtőt is jelent. Itt nagyot futunk, de sajnos (akárcsak egy hete), megint elesek. Egy kiálló gyökér alaposan meghorzsolja az oldalamat, fáj is rendesen. Azért tudunk menni tovább, de apa többször hűti vizes zsebkendővel, és kérlel, hogy jobban vigyázzak. Kiérkezünk egy útra, pihenünk kicsit. Kutyás csoport előz: három lány hat kutyával. Apa ismeri őket, így hát nem tartunk tőlük (a picik meg egyébként is nagyon aranyosak szerintem).

 


Egy Y-elágazásnál apa téveszt kicsit, de hamar észreveszi. Talán jó is, mert így segíteni tud a szemből érkező eltévedt turistáknak, akik meg most mennek a Bazaltutcába. Javítás után pedig egy oda-vissza szakasz jön, ahol kimegyünk a Holló-kőhöz. Biztos hollók fészkelhettek itt, vagy talán most is. Azt ugyan nem látunk, de én észreveszek több érdekes bogarat, egészen nagyokat is. Később meg friss tojáshéjdarabokat: felette ott a fán a fészek, biztosan kismadarakkal. Aztán a kétnyomos útból egyszemélyes ösvény lesz, és kiérkezünk egy nagyon szép kilátóponthoz. Itt is felírom a kódot, és fordulunk vissza.

 


Apa megint ismerősökkel találkozik, aztán visszajutunk az elágazóhoz, és egyenesen megyünk. Az úton sok nyomot észrevehetünk. Vaddisznók túrását hagyjuk el, őzek nyomait látjuk (piciét is!), és később róka nyoma is feltűnik. Apa csak csóválja a fejét és mosolyog, mert ő az ilyeneket nem nagyon veszi észre.

 


Ezek az erdők is nagyon tetszenek. Igazi tavaszi zöldben pompáznak, és közben folyamatosan hallgathatjuk a madarak énekét, és van egy kis lágy szellő is. És mégis csak látunk hollót, és halljuk is a korrogó hangját! Szint nincs sok errefelé, és amikor kérdezem, apa elmondja, hogy már csak öt kilométer van hátra. És most sem vagyok fáradt.

 


Egy nagy elágazás jön, sok-sok parkoló és manőverezgető autóval. Apa morog is, hogy most aztán itt vannak az autós turisták. Őt nagyon zavarja a lárma és a cigarettafüst az erdőben, és azt hiszem, igaza is van. Aztán felérkezünk, és még ott is autók vannak, de feltűnik a sztúpa is.

 


Készítünk néhány fotót, és persze fel is megyünk a tetejére, már amennyire lehet. Én szeretnék a csúcsig is, de azt sajnos nem lehet. Körbejárjuk, küldünk anyának is fényképet, hogy már itt tartunk. Visszafordulunk, és persze felírjuk az utolsó kódot is, és az OKT-n elindulunk lefelé, kicsit bele is kocogunk, nem fáj már az oldalam sem. Látunk présházakat, pajtákat és más épületeket is, meg sok-sok szép virágot is.

 


Szép kilátások között ereszkedünk, közben jut időm pitypangok elfújására is. Rengeteg van belőlük, és ez természetesen jó móka.  Mi apával reformátusok vagyunk, és nem szoktunk kőkereszteket fényképezni, de most kivételt tesz, mert hát ugye Nagyszombat van, és erről is beszélgetünk kicsit. 29 Ígérte, hogy itt lesz majd egy löszös mélyút, és meg is mutatja.

 


Reggel már mutatta nekem a Szent Donát kápolnát, és most kérdezi, hogy kimenjünk-e oda. Naná! Még azt hiszi, hogy fáradok - pedig láthatja, hogy nem. És tényleg érdemes volt a kis kitérőt megtenni. Nagyon szép a táj. Megmutatja, hogy merrefelé jártunk ma, és milyen kört tettünk meg. Szemben pedig a Rezi és a többi hegy; jól látszanak.

 


Ereszkedünk, sokat. Beérkezünk a faluba, házak közé, aztán még egy kis ösvény jön. A Kotsy-malom bukkan fel. Sajnos nem működik, és vizet sem látok az árokban. Bemenni sem tudunk, pedig megnéztem volna szívesen.

 


Az utolsó méterek már ismerősek, és kicsit sajnálom, hogy nem lesz egészen húsz, csak 19,64 km, ahogy apa végül közli. De így is nagyon örülök, és persze ő is nagyon büszke rám. Elmondja, hogy majdnem háromnegyed órát bent hagytunk a szintidőből, és ez is jó érzés. Túratársak érkeznek be, és lándzsás útifüvet tesznek a horzsolásomra, hogy gyorsabban gyógyuljon. Oklevelet és egy nagyon szép fém jelvényt kapok, ki is tűzöm rögtön. Így megyünk be egy finom ebédre, ami jólesik, de azért a kinti hintának is örülök. Lesz mit mesélni anyának, indulunk is haza.

 

 

 

 

Írta és fotók: Gombos Kálmán és Emese

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Börzsöny legszebb kilátóhegyei

A Börzsöny legszebb kilátóhegyei

2021.05.11.

Ha könnyen megközelíthető, igazán látványos, panorámákban gazdag túrát keresel, melyet a karanténban elgémberedett lábakkal is könnyedén teljesíthetsz, akkor a Börzsöny kilátóhegyei rád várnak.

→ Tovább
Barangolás a vadregényes Kőszikla-szurdokban

Barangolás a vadregényes Kőszikla-szurdokban

2021.05.10.

Hosszú-hosszú esztendők után végre sikerült nem munkával ünnepelni a munka ünnepét. Egy múltbéli adósságunkat pipáltuk ki, mivel a RP-DDK vándorlás során egy novemberi esős napon jártunk Nagybakónak környékén, és akkor életveszélyes lett volna felkeresni a Kőszikla-szurdokot.

→ Tovább
A vadregényes Bél-kő ormain

A vadregényes Bél-kő ormain

2021.05.07.

Eger felől Szilvásvárad felé autózva egy pillanatra tátva marad az ember szája, amikor egy útkanyarulatnál egyszerre csak megpillantja Bélapátfalva piros cserepes tetői felett a Bél-kő jellegzetes, szinte műremekké faragott monumentális tömbjét.

→ Tovább