Negyedszázados lett hazánk első erdei iskolája

Az erdők hetén ünnepelte jubileumi évfordulóját a visegrádi Mogyoró-hegyen található Erdei Művelődés Háza oktatóközpont.

Szerző:
forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.
Fotó:
Pilisi Parkerdő Zrt.
2013. október 10.

Az erdők hetén ünnepelte jubileumi évfordulóját a visegrádi Mogyoró-hegyen található Erdei Művelődés Háza oktatóközpont.

25 évvel ezelőtt a Pilisi Parkerdőgazdaság alapítója és első igazgatója, Dr. Madas László hozta létre Magyarország első erdei iskoláját a visegrádi Mogyoró-hegyen. Az Erdei Művelődés Háza alapítása óta teljes kapacitással működik, évente 6000 látogatót fogad.

 

A programok nagy része az óvodás és általános iskolás gyermekeknek szól. Az utóbbi években indított „Erdei ünnepek” programsorozat és a tematikus túrák az egész családnak a természettel és népi hagyományokkal kapcsolatos élményeket nyújtanak. A programok nem csak a nyári szezonra szólnak, hanem az egész évet felölelik, s olyan népszerűségnek örvendenek, hogy előre egy évre foglaltak az időpontok.

 

Az Erdei Művelődés Háza létrehozásának ötlete a Pilisi Parkerdőgazdaságot 43 éve megalapító legendás igazgatótól, Dr. Madas Lászlótól származik, aki a hetvenes években bevonta az erdei fejlesztésekbe az akkor pályakezdő Makovecz Imrét. Makovecz 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítészeként dolgozott, a Parkerdőben a mai napig legismertebb alkotása az 1988-ban épített, az idők során több mint százezer gyerek által látogatott Erdei Művelődés Háza épülete.

 

 

Az Erdei Művelődés Házához kapcsolódóan 2002 óta 10 korszerű faházban egyszerre 120 fő számára biztosítható a szállás. 2003-ban három lépcsős oktatási rendszer kiépítése kezdődött, amely keretén belül azóta 3 tanösvény készült el a hozzá kapcsolódó vezető füzetekkel, mesekönyvekkel és oktatási programmal együtt.

 

Az erdei iskola dolgozóinak munkája az elmúlt negyed század során több generáció természethez való viszonyát formálta. Ma az itt évtizedekkel ezelőtt „jurta táborban” résztvevők gyermekei ismerkednek az erdővel, az erdész munkájával és a természetvédelemmel. Az erdei iskola vezetőjének, Békefi Andrásné 20 éves környezeti nevelési munkáját 2008. áprilisban a környezetvédelmi miniszter elismerő oklevél adományozásával köszönte meg.

 

A 25 éves jubileumi ünnepségen köszöntőt mondott Félegyházi András Visegrád polgármestere, Gősi István a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató helyettese, majd Dr. Madas László életútját ismertette Csépányi Péter főmérnök.

 

Az ünnepséghez kapcsolódik, hogy még tart a XVI. Erdők hete programsorozat, amelyet az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya indította útjára, ezért a programok alapját az erdészeti erdei iskolák tananyaga, módszertana adja.

 

 

A vezetett túrák, terepi foglalkozások, játékos vetélkedők mellett ma már erdei koncert, sportverseny, erdei nyílt nap és különféle akciók is színesítik a kínálatot. A programok az ország minden részén, a legtöbb nagyvárosban számos látogatót vonzanak. Különösen örömteli, hogy tavaly tavasszal Schaub Gáborné, a Madas László Erdészeti Erdei Iskola PR és programfelelőse munkája elismeréseként a legrangosabb hazai természetvédelmi kitüntetést, a Pro Natura díjat kapta meg.


ďżź

 

Cikkajánló