Keresés eredménye

Zalavár és Kányavár is téged vár

Befejeződött a Kis-Balaton ökoturisztikai fejlesztése. A mintegy 81 millió forint összköltségű, európai uniós forrásból finanszírozott projekt keretében egyebek között kilátót építettek és újítottak fel, a zalavári bemutatóházban pedig napelemes energiaellátást alakítottak ki.

2014.10.23.

Minden turistát vár Gemenc!

Szeptember 27-én Baján ünnepélyes keretek között átadták a Gemenc Vándorpont elnevezésű kerékpáros és ökoturisztikai bázist. A komplexum információs pontként funkcionál, pihenő- és közösségi helyiséggel, valamint kerékpárjavító műhellyel rendelkezik, tisztálkodó helyiségeket, mosodát és toalettet foglal magába. A hétvégén került sor a Gemenc Természeti Napokra is.

2014.09.29.

ÖKOTURISZTIKAI LÁTOGATÓKÖZPONT ÉPÜL BADACSONYTÖRDEMICEN

Európai Uniós forrásból megvalósuló projekt keretében, a korábban strandként üzemelő területen, a kiszolgáló épület helyén ökoturisztikai látogatóközpontot hoznak létre az Országos Kékkör mentén, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakmai együttműködésével.

2014.08.22.

Az év ökoturisztikai létesítményei 2013-ban

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzeti park igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.

2013.12.20.

Indul a libajárat!

Várják a természetkedvelőket Gemencen kortól, nemtől függetlenül gazdag és izgalmas programkínálatal.

2013.11.07.

Hívogat a Vendvidék

Ökoturisztikai Információs Centrum nyílt Apátistvánfalván. Gyümölcsöző a nemzetközi összefogás a hármashatáron.

2013.10.05.