Szabad az erdei kerékpározás és lovaglás

Az erdei útról letérni ezentúl sem szabad 

Szerző:
MTI
Fotó:
Molnár Anikó
2013. június 12.

Az erdei útról letérni ezentúl sem szabad 

A gyalogos turistákkal azonos szabályok érintik a kerákpározókat és lovasokat ezentúl.  Az Országgyűlés a gyalogos turistákkal azonos szabályokat terjesztette ki az erdőben lovaglókra, akik ott eddig csak a nekik kijelölt utakat járhatták. A képviselők 296 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett döntöttek a fideszes Horváth László és Potápi Árpád indítványának elfogadásáról. A kormánypárti politikusok a változtatást azzal indokolták, hogy a jelenlegi szabályozásban alkalmazott megkülönböztetés "komoly anyagi és erkölcsi károkat okoz" a lovasoknak és a lótartóknak. A kerékpározókra is kiterjesztették a szabályokat, Révész Máriusz fideszes képviselő javaslatára. 

 

Az erdőben a jelzett turistautak és kerékpározás célját szolgáló utak, valamint a bejelentett lovaglás célját szolgáló utak nyomvonalát, jellemző adatait a közjóléti létesítményekről vezetett nyilvántartásban kell nyilvántartani és az erdészeti hatóság honlapján kell majd közzétenni. Megerősíti a törvénymódosítás, hogy az erdőben quaddal, terep-motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint motorkerékpárral közlekedni tilos.

Cikkajánló