MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.05.17. 10:18,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter

Túra a Börzsöny szívébe

Egy túra, ami egyszerre mutatja meg a szelíden hullámzó dél-börzsönyi tájat és a Magas-Börzsöny páratlan világát, benne megannyi kilátással, vadregényes völgyekkel és hegygerincekkel. 

Eddigi túráim során a legtöbb kilométert kedvenc tájegységemben a Börzsönyben gyűjtöttem be. Az évek során több száz kilométert kitevő hétvégi kirándulások, túramozgalmak, teljesítménytúrák tárták fel előttem a hegység páratlan kincseit, melyek közül jó pár a kedvencem lett. Ezért is járok ide vissza olyan sűrűn, illetve mert mindig akad egy-egy eldugott kis szeglete, amit még nem fedeztem fel. Ez a kettős motiváció hajtott most is a Börzsöny Szíve teljesítménytúrán, melynek a leghosszabb, 65 kilométeres távján indultam el túratársammal, Anikóval.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás az Aranyoskúttól a Dunakanyarra


A kora reggeli verőcei rajtot követően gyorsan felkapaszkodtunk a település feletti Aranyoskúti kilátóhelyhez, ahonnan már jól látszott a nap dilemmája: lesz ma eső, vagy nem? Az időjósok már napok óta felhőszakadásokat ígértek erre a napra és vidékre, amiért mi egy kicsikét aggódtunk is, hiszen egy ilyen hosszú távon nem mindegy, mire számíthatunk. A kilátásban gyönyörködve bizakodni kezdünk, hogy a nap túraélményei nemcsak a kihívásról, hanem a természetjárás szépségeiről is fog szólni.

 

Fotó: Lánczi Péter

Turista kápolna Magyarkúton


Hosszú léptekkel és frissen haladtunk a Les-völgy irányába Magyarkút utcáin, elhaladva hazánk egyetlen turistakápolnája mellett, amelyet még 1933-ban szenteltek fel Gonzága Szent Alajosnak, az ifjúság védőszentjének tiszteletére. Csak egy fotó elkészültéig időztünk itt, már trappoltunk is tovább az aszfalton, hogy minél előbb beérjünk az erdőben kanyargó zöld ösvényekre.

 

Fotó: Lánczi Péter

Les-völgyi-patak mentén kanyarogtunk a Palóc úton


Magyarkúttól a Les-völgyi-patak mentén követtük a Palóc pirosnak is nevezett jelzést, és szinte észrevétlenül emelkedtünk Királyrét fölé, ahonnan aztán egy rövid, de meredek szakasszal ereszkedtünk le a népszerű pihenő- és kirándulóhelyre. Ebben a Vár-hegy oldalában tartó lejtmenetben megálltunk egy kicsit gránátot „bányászni”, azaz andraditot szedni. Ezúttal viszont az omladékos fal nem szolgált ásványkincsekkel, igaz, most nem is volt sok időnk a keresgélésre.

 

Fotó: Lánczi Péter

Királyréti "gránátozó hely"

 

Fotó: Lánczi Péter


Továbbra is a piros jelzést követtük, de Királyréttől már elhagytuk a dél-börzsönyi tájat, és a Taxi-nyiladékon kaptattunk meredeken a Nagy-Hideg-hegyre. Ez a kevésbé látványos szakasz számomra azon kevés börzsönyi turistautakhoz tartozik, melyet, ha tehetem, kerülök. Az egyhangú, meredekben futó nyiladék vezetékei alatt több mint három kilométert kell megtennünk nyílt terepen, mielőtt változatosabb szakaszra, a Magas-Tax oldalába nem érünk.

 

Fotó: Lánczi Péter

Végtelennek tűnő emelkedő a "Taxi-nyiladékba"


A hegyet megkerülve értünk fel az egykor szebb napokat is látott egykori Magas-Taxi turistaházhoz. A hegy és a ház nevét képző Tax szó eredete és jelentése mindig is érdekelt, ezért kisebb nyomozásba telt, mire valamilyen magyarázatot találtam a különös helynévre. Végül a következőt találtam: „A Magas-Tax a korábbi Hohe-Tax részfordítása, mely a Daxen főnévből származtatható. Nem teljesen tisztázott, hogy a Daxen kifejezés megfelelője a Taxtanne, tiszafa szóból ered-e, vagy a lucfenyőre utal, de az bizonyosnak vehető, hogy már a 18. századtól kezdve telepített fenyves állt a hegycsúcson, és erre utal a német eredetű elnevezés is.” – (forrás: Gáncs Viktor, Nagy László – Vadregényes erdőtáj a Börzsöny 2014)

 

Fotó: Lánczi Péter

Egykor szebb napokat is látott a Magas-Taxi turistaház

 

Fotó: Lánczi Péter


Azzal, hogy felértünk a Magas-Tax alá, már kétségtelenül a Magas-Börzsönyben és az egykor felrobbant vulkán oldalában jártunk. Továbbra is a piroson folytattuk a meredek kapaszkodást, hogy felérjünk a 865 méteres Nagy-Hideg-hegyre, ami a túránk egyik ellenőrző pontja is volt. Kicsit szusszantunk a turistaház oldalában, miközben az alattunk úszó felhőkben és a tavasz harsányzöld színeiben gyönyörködtünk. Ez az egyik legjobb hely a Börzsönyben.

 

Fotó: Lánczi Péter

A Nagy-Hideg-hegyi turistaház a Börzsöny egyik legkedveltebb száláshelye

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás Nagy-Hideg-hegyről


Nagy-Hideg-hegy gerincétől folyamatos ereszkedésbe kezdtünk a kék kereszt jelzésen érintve a Halyagosi kulcsosházat, és kicsit lejjebb a Hamuház idillikus faházát, hogy végül leérjünk a Csarna-völgyebe, mely a Börzsöny egyik legizgalmasabb része. Az elmúlt években a természet itt több alkalommal is megmutatta az erejét, ezért is láthatjuk, érezhetjük vadregényesebbnek ezt a részt, melyet Fekete-völgynek is hívnak. Hogy nem is oly régen mire volt képes a most csak szelíden csörgedező Csarna-patak, azt széles és sziklás medre mutatja, melyben a kemencei vasúti pálya helyenként nyomtalanul eltűnt.

 

Fotó: Lánczi Péter

A 2014 decemberi jégkár főleg az északi völgyeket sújtotta. Sajnos a fák elszállítása lassú és nehéz folyamat a meredek és fokozottan védett területeken

 

Fotó: Lánczi Péter

A Csarna-völgy, vagy másik nevén Fekete-völgy egyszerre elvarázsolt és vadregényes


Kényelmes kocogásban értünk le a Fekete-völgyi ellenőrző ponthoz, ahol gazdagon válogathattunk a frissítők közül. Éltünk is a lehetőséggel, de csak módjával, hiszen az előttünk álló hat kilométeres meredeket nem lett volna túl jó ötlet teli hassal megkezdeni. A Fekete-völgy panziótól a zöld négyzeten, majd a zöld sávjelzésen kezdtük meg a Csóványos ostromát. Az erőt próbáló hosszú emelkedőt mindenki a saját tempójában gyűrte le, ezért Anikóval mi is különváltunk.

 

Fotó: Lánczi Péter


A zöld jelzésen először a Godóvárat, majd a Miklós-tetőt mellőztük, és a Dosnya-nyeregnél már az utunk felénél jártunk. Innen még másfél kilométert kellett kapaszkodni a Magosfáig, vagy másik nevén a Tátralátóig. A Börzsöny második legmagasabb pontja (915 m) egyben hazánk legmagasabban fekvő őskori vára. A Börzsöny számos csúcsán találhatunk ősi, bronzkori vagy középkori vársáncokat esetenként falmaradványokat, de a 300 méter hosszú és 150 méter széles magosfai földsánc belső területén az előkerült edénytöredékek állandó lakottságra utalnak. A figyelő szemek a földsáncot most is kivehetik, de ha nem tudjuk, merre járunk, akkor más nem jelzi számunkra az egykori erődített telepet. A Csóványos innen már csak egy ugrás, amihez a hegygerincen alig kell szintet másznunk.

 

Fotó: Lánczi Péter

A Börzsöny legmagasabb pontja a 933 méter magas Csóványos

 

Fotó: Lánczi Péter

Kattints a fotóra a nagyításért!


A kilátót a felhős idő ellenére sem hagytam ki, hiszen a panoráma sokszor így még izgalmasabb. Sok időt nem töltöttem a szemlélődéssel, mert nem akartam leengedni a felpörgött tempómat. Kocogásban folytattam az utat a Fultán-kereszthez, ami a túránk hatodik ellenőrző pontja volt. Természetesen ez a helynév sem hagyott hidegen, ezért ennek is utánanéztem: Fultán János erdőőr volt valamikor az 1880-as években, aki az egyik alkalommal hírül vette, hogy fatolvajok fognak járni a területen. Egész éjjel lesben állt, és mikor a két tolvaj felbukkantak meglepte őket. A számonkérésből dulakodás lett, majd agyonütötték a szerencsétlen erdőőrt. Egyesek szerint nem itt találtak rá a vérbefagyott áldozatra, mert a tettesek sokkal távolabb, egy völgyben próbálták elrejteni a holttestet. A tragédia viszont ezen a tisztáson történt, ahol a fák lombkoronái még engednek némi kilátást a déli irányba. Az erdészet 1890-ben állított itt kőkeresztet a meglévő fakereszt helyére, az önfeláldozó kötelességteljesítés szép példájának.

 

Fotó: Lánczi Péter

Fultán-kereszt


Ezen a szakaszon már a nap is kisütött, ami a korábbi esővel kapcsolatos aggodalmakat oszlatta szét. De korai volt a megnyugvás, mert a lejmenetben folytatott kocogásban mögöttem újabb, az eddigieknél barátságtalanabb felhőkre és menydörgésre lettem figyelmes. Egy óhajom volt az égiekhez, hogy ne a nyílt terepen kapjon el a vihar. Valószínűleg nem fohászkodtam kellőképpen, mert hol máshol, mint a nógrádi réteken utolért a félelmem. A viharban igyekeztem gyorsan átérni a nyílt terepen, de a menydörgéses időben a túrabotjaimmal azért nem nagyon hadonásztam. Azért a rövid, negyed óráig tartó felhőszakadásban is sikerült pár fotót kattintani a nógrádi várról, ami a történelemnek és egy villámcsapásnak köszönhetően manapság már nem sokat mutat magából.

 

Fotó: Lánczi Péter

A Nógrádi vár napjainkra már csak keveset mutat magából

 

Fotó: Lánczi Péter

Nógrád határában


Egy gyakorlott természetjárónak igazából nem is a szakadó eső a legfőbb gondja – hiszen egy jó poncsó alatt egy kisebb vihart könnyen átvészelhetünk –, hanem az utána maradó sártenger. Nógrád utcáit elhagyva 10 kilométeren keresztül kellet megküzdeni a ragadós, csúszós dagonyával, ami a megtett 50 kilométer után igencsak fárasztóan hatott. Ezen a szakaszon a természetben való gyönyörködést felváltotta a haladásért folytatott küzdelem, amit még a cipőre ragadt sártömeg is nehezített. Alig vártam, hogy kikeveredjek egy szilárd borítású útra, így a szalaggal kijelölt útszakaszt követően – melyet a Bika-réttől a Keskeny-bükk és a Csapás-hegy oldalán keresztül követtünk – kicsit fellélegeztem mikor rátértünk a Verőcét és Szendehelyet összekötő műútra. Ezen viszont csak pár száz métert haladtunk, miután újra bevetettük magunkat az erdőbe. Ekkor már újdonsült túratársammal – akivel a csúszós terepen verődtem össze – sóhajtoztunk nagyokat, és biztattuk egymást, hogy már nincsen sok hátra.

 

Fotó: Lánczi Péter

Az utolsó 15 km a sárról szólt 

 

Fotó: Lánczi Péter


Az aszfaltról az erdőbe vezető piros jelzésű turistaút már közel sem volt olyan vészes állapotú, mint a szalaggal kijelölt vadászati utak. Enyhe emelkedésben kanyarogtunk az utolsó ellenőrző pontunk felé, a Fenyves-hegyre, ahonnét újból megcsodálhattuk a Dunakanyarra nyíló kilátást. A reggeli látványhoz képest, most annyi volt a különbség, hogy nem csak a nap járt lemenőben, hanem a mi erőnk is, amikor már mindketten fájós lábakkal vártuk a túra végét. Ez egy három kilométeres lejtmenet után hamarosan be is következett. A célban aztán a szervezők által biztosított gulyással és teával kezdtük meg a 65 km utáni regenerálódást, bevárva Anikót, aki egy órával később ért be a célba.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kattints a fotóra a nagyításért!

 

A szervezőkről
A túrát rendező Verőcei Ifjúsági Diákegyesület Természetjáró szakosztálya alig két éve jelent meg a teljesítménytúrázás porondján, de már az elejétől fogva minőségi szolgáltatással, jó szervezéssel és remek útvonalakkal igyekeznek mindenkit túrázásra csábítani. Üde színfoltja ez a fiatalokból álló természetjáró csapat hazánk elöregedő turistaegyesületei között, akik lelkesedésükkel és színvonalas programjaikkal remélhetőleg más természetjáró fiatalokat is hasonló egyesületek megalakítására ösztönöznek.
 

Kapcsolódó cikkeink:

Kőről kőre a Börzsönyben

Dél-Börzsönyi kilátások 

Dél-Börzsönyi kalandozás a Törökmezőtől a Hegyes-tetőre

Fel a Csóványosra

Vadregényes tekerés a Börzsönyben

Szabadulj ki kisvasúttal a Börzsönybe





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24
252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...