Túrák, amelyeket a gyerekek is imádni fognak

Kisebb csemetékkel kimozdulni sokszor már önmagában is logisztikai bravúr, de ez csupán a kezdet, mert egy gyerekbarát úti cél és túraútvonal megtervezése legalább akkora stratégiai feladat, mint egy kisebb páncéloshadosztály kommandírozása. Ehhez nyújtunk most segítséget. A túrákat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a szülők se érezzék magukat játszótér szélére letámasztott biodíszleteknek.

Szöveg:
Fotó:
Gulyás Attila
kirandulastippek.hu
Sztankó Bálint
Burger Barna
2023. június 23.

Kisebb csemetékkel kimozdulni sokszor már önmagában is logisztikai bravúr, de ez csupán a kezdet, mert egy gyerekbarát úti cél és túraútvonal megtervezése legalább akkora stratégiai feladat, mint egy kisebb páncéloshadosztály kommandírozása. Ehhez nyújtunk most segítséget. A túrákat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a szülők se érezzék magukat játszótér szélére letámasztott biodíszleteknek.

Szokolya-Királyrét, Börzsöny

Királyrét nem véletlenül lett a Börzsöny egyik népszerű kirándulóhelye, hiszen itt tényleg a bőség zavarával szembesülünk, hogy mivel is töltsük el az időnket. Jó móka a sínbiciklizés (hajtányozás), amelyet a kisvasút királyréti végállomástól kb. 200 méterre, a hajtánypályán próbálhatunk ki. Vagy a Hiúz Ház, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja és erdei iskolája, ahol interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg a Börzsöny élővilágával. Az itt megszerzett tudásunkat rögtön kamatoztatni is tudjuk a közeli Királyréti tanösvényen. A 9 állomásból álló, mintegy 2,9 kilométer hosszú tanösvényt zöld békafigura, illetve T betű jelzi. Az útvonal könnyű, gyönyörű lomberdőkön és ültetett fenyveseken vezet keresztül, és tele van izgalmas dolgokkal: patakátkelések; Bajdázó-tó teknősökkel, békákkal, halakkal és régi bányajáratokkal. A kocsit hagyjuk Kismaroson, és onnan kisvasutazzunk fel Királyrétig. Ha mázlink van, kifoghatjuk Vilit, a napelemes motorkocsit.

Túratipp:

Szendehely-Katalinpuszta, Cserhát

A Naszály lábánál található Gyadai tanösvényt garantáltan imádni fogják a gyerekek. Az Ipoly Erdő Zrt. Katalinpusztai Kirándulóközpontja, ahonnan a tanösvény is indul, remek ráhangolódást biztosít a körtúrára. A kertben fel lehet kapaszkodni a Csóványos kilátójának kicsinyített mására, de van itt játszótér, erdei teázó, étkezési lehetőség, interaktív kiállítás, valamint egy minivasút is. A mintegy 5 kilométeres tanösvény 13 állomáson ismerteti a környék élővilágát. Ha kisiskolással érkezel, érdemes letöltenetek a tanösvény munkafüzetét, így az erdei sétát feldobhatjátok egy izgalmas nyomkereséssel, növényhatározással. Persze kalandból sem lesz hiány: átkelhettek függőhídon, lépdelhettek cölöpökön, átsétálhattok a Lósi-patak mocsaras árterén átívelő pallósoron és egy billenőhídon. A madártani ösvény az ovisoknak lehet nagy élmény, ahol a leggyakoribb odúlakó madarainkkal találkozhatnak. A kirándulóközpont gépkocsival is megközelíthető Budapest felől a 2-es főúton (a Katalinpuszta nevű településrész végét jelző táblánál jobbra letérve). A Gyadai tanösvényen mi is újra gyerekek lettünk.

Cuha-völgy, Magas-Bakony

Ha lenne a Bakonynak népszerűségi listája a túrázók körében, a Cuha patak völgye minden bizonnyal dobogós helyen végezne. A Porva-Csesznek vasútállomástól Vinyéig tartó, kb. 5,5 kilométeres szurdoktúra amilyen rövid, olyan maradandó élményt nyújt. Csodaszép természeti környezetben, könnyen bejárható, széles, murvás, erdei utakon kanyarog, így száraz időben kisebb gyerekkel, babakocsival is vállalható. Van itt minden, ami akár már egy iskoláskorú gyerkőc fantáziáját is megmozgatja: Kőpince-barlang és -forrás, völgyhíd, vasútépítési emlékmű, izgalmas patakátkelések, köveken való ugrálás. A turistaút mellett több helyen találhatunk kiépített pihenő- és tűzrakó helyet padokkal, asztalokkal. A Cuha völgye Győrből és Zircről egyszerűen megközelíthető a Győr-Veszprém-vasútvonalon. Autóval Vinyéig utazhatunk, majd innen erdészeti úton közelíthetjük meg a célpontunkat.

Csodabogyós-barlang, Keszthelyi-hegység

Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén, 393 méteres tengerszint feletti magasságban nyílik a hazai barlangok egyik különleges képviselője, a Csodabogyós-barlang. Feltárt járatainak összesített hossza a 6 kilométert, vertikális kiterjedése pedig a 140 métert is meghaladja. A barlangtúra attól igazán kalandos, hogy az útvonalak nincsenek kiépítve, a fejlámpákon kívül nincs más fényforrás a mélyben, a táv egy részét pedig csak kúszva-mászva lehet megtenni. (Tíz év alatti gyermekek nem vehetnek részt a barlanglátogatáson.) Az alaptúra hossza kb. 400 méter, de a bátrabbak bevállalhatják a 900 és 1000 méter hosszú extrém túrákat is. Overallt, sisakot, fejlámpát, barlangi zsákot a szervezők biztosítanak. A földtani kuriózumot nem lehet gépjárművel megközelíteni - a kaland részét képezi az a közel 45 perces erdei séta, amelyet a résztvevők a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén tesznek meg a Balatonederics határában lévő bázisépülettől a fokozottan védett barlang bejáratáig.

Óbányai-völgy, Keleti-Mecsek

A Mecsek keleti szegletében, Óbánya és Kisújbánya között egy látványos szurdokvölgy rejtőzik, ahová az életben egyszer muszáj elmenni. A 6,5 kilométeres völgy minden évszakban ideális kirándulóhely. Az Öreg-patak kisebb-nagyobb vízeséseken, csobogókon, zúgókon rohan a völgyön át Mecseknádasd felé, festői hátteret adva a kirándulásunknak. A természet szeszélye folytán pont elegendő, mohával borított púpos kőtömb, patakátkelés, forrás sorakozik a hatalmas fákkal szegélyezett mederben, de van benne Csepegő-szikla és Ferde-vízesés is, amelyek csak még izgalmasabbá teszik az amúgy is hangulatos útvonalat. Az Óbányai-völgyön keresztül vezet a Dél-dunántúli Kéktúra jelzése és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló Pro Silva tanösvény. Megközelíthető gépkocsival a 6-os főútról Mecseknádasdnál leágazva Óbányáig, autóbusszal pedig a Pécs-Óbánya közvetlen járattal.

Túratipp:

Cikkünk a Turista Magazin 2017. áprilisi számában jelent meg.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.


Cikkajánló