Újra gyülekeznek a kék vércsék

A fiókák kirepülése után a kék vércsék életének következő szakasza a hosszú vándorútra való felkészülés.
 

Szerző:
KMNP
Fotó:
Shutterstock
2015. augusztus 30.

A fiókák kirepülése után a kék vércsék életének következő szakasza a hosszú vándorútra való felkészülés.
 

Augusztus és szeptember hónap folyamán kecses ragadozóink vadászattal töltik napjaikat, hogy minél jobb kondícióban vághassanak neki október elején az Afrikáig tartó vonulásuknak. Ebben az időszakban kék vércséink többnyire csapatosan jelennek meg a táplálékban gazdag területeken és alkonyatkor egy-egy pusztai facsoportban, erdősávban, vagy út menti fasorokon töltik az éjszakát. Az úgynevezett őszi gyülekezőjük kiváló alkalmat teremt a szakemberek számára, hogy szinkronszámlálással képet kapjanak a Kárpát-medencében állomásozó kék vércsék számáról.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével jelenleg is futó „A kék vércse védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében hazai szakembereink a felvidéki, vajdasági és partiumi kollégákkal összehangoltan minden szerdán felkeresik az ismert éjszakázó helyeket, és az alkonyatkor behúzó egyedeket megszámolják. A szakemberek tapasztalatai szerint a gyülekező csúcsa körülbelül szeptember közepére esik.

Idén már két szinkronszámlálást tartottak a nemzeti park munkatársai. A Körös-Maros Nemzeti Park mintegy 15 ismert éjszakázó helyén múlt héten 473, ezen a héten pedig 956 kék vércsét számoltak össze. Ez a korábbi évekhez mérten kevesebb az ilyenkor megszokottnál, amit magyaráz a vércsék számára elérhető táplálékállatok viszonylagos hiánya.

Kék vércséink gyülekezését, az őszre készülő pusztáink egyik leglátványosabb mozzanatát, szakvezetéses túra keretében leshetik meg az érdeklődők. Előzetes bejelentkezés alapján szerdánként a Csanádi pusztákon, illetve szeptember 11-13. között a Dévaványa-Ecsegi pusztákon.


Kapcsolódó anyagok:
BŐVÜLT A HAZÁNKBAN VÉDETT FAJOK LISTÁJA

RENDELETVÁLTOZÁS
Így etesd a madarakat

Cikkajánló