MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2018.02.03. 10:00,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Orbán Zoltán - MME, 123rf.hu

Vakmerő madarak – nyernek rajta vagy belehalnak

Az ember folyamatos alkalmazkodásra kényszeríti a madarakat. A természetes élőhelyek átalakítása miatt egyre több faj egyedei próbálnak otthonra lelni a városokban. A vonulók a klímaváltozás miatt új stratégiákkal próbálkoznak, például azzal, hogy itt maradnak télire.

Tízezer évvel ezelőtt a jégkorszaki jég visszahúzódásával új lehetőségek nyíltak meg az afrikai és közel-keleti madárfajok számára. Az európai kontinens madárvilága döntően ezekből a régiókból népesedett be. Egyes fajok azóta tudtak alkalmazkodni az itteni telekhez, mint például a széncinege, mely annak ellenére is itt marad télen, hogy rovarevő. Más fajok alkalmazkodása a téli viszonyokhoz még most is zajlik, ennek jelei például az egyre gyakoribbá váló áttelelési próbálkozások. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, a természetes folyamatokat ugyanis az ember jócskán megbonyolítja.

 

Fotó: 123rf.hu

Terjeszkedés a római utak mentén

Az ember tájátalakító tevékenysége a legtöbb fajt érzékenyen érinti, vannak azonban olyanok, melyek még ebből is ki tudják hozni a legjobbat. „Messze külföldön ez a madár városi madárrá nevelkedett; … Ilyen helyeken még vadszőlővel befuttatott ablak közelébe is építi fészkét. Télire el sem vándorol!” – írta Herman Ottó még 1908-ban a fekete rigóról. S amitől akkor ő még teljesen el volt ámulva, az mára már nálunk is teljesen általánossá vált. A faj már a hazai városokban is gyakorivá vált, és télen a behavazott parkokban, kertekben teljesen természetesnek vesszük a jelenlétét.

 

Fotó: 123rf.hu
„Városbéli puhányok, nyavavalyások"


Az emberi civilizációhoz való alkalmazkodás egyik legszemléletesebb példája a búbos pacsirta. Ez az eredetileg Észak-Afrikában és a Közel-Keleten honos faj a Római Birodalom terjeszkedésével hódította meg az európai kontinenst. Az útépítések és az erdőirtások mentén haladt észak felé, később pedig a lovas kocsik használata is segítette a városi terjedését, mivel előszeretettel és sikeresen kutatott magok után az utcákon elhullatott lótrágyában. Emiatt egyébként a népnyelv, nemes egyszerűséggel, csak „lúszarmadár” néven emlegette. Később megtanult fészkelni a lapostetők sivatagokat idézően kopár felszínén is. Emberkövető magatartásának egyik „jutalma”, hogy hazánkban a faj nem vonul. A balkáni gerle is hasonlóan sikeres a terjeszkedésben. A faj az 1930-as évektől kezdve terjedt el rohamosan Európában, különösen az emberi településeken, és olyannyira jól megy neki az alkalmazkodás, hogy ma már messze északon, a Feröer-szigeteken is feltűnik.

 

Fotó: Orbán Zoltán - MME

Búbos pacsirta


Inkább a tél, mint a hosszú vándorút

A vonulás komoly próbatétel a madarak, különösen a kistestű énekesek számára. Az utóbbi években egyre több vonuló faj áttelelő egyedei tűnnek fel a téli tájban és az etetőknél, mint például a házi rozsdafarkú, a cigánycsuk vagy a barátposzáta. „Az hogy egyre több ilyen madarat látunk, annak is köszönhető, hogy mindig vannak olyan egyedek, amelyek feszegetik a viselkedés határait” – mondja Orbán Zoltán, az MME szóvivője. Ezek a próbálkozók, ha szerencséjük van, életben maradnak, és még nyernek is merészségükön, hisz nem egy kimerítő vándorút után kell párkeresésbe fogniuk. Ellenkező esetben azonban csupán annyi marad számukra, hogy hősiesen feláldozhatják magukat az evolúció oltárán.

 

Fotó: Orbán Zoltán - MME
Barátposzáta


A klímaváltozás miatt azonban ez a vakmerő stratégia egyre inkább bejön, a sikeres példányok pedig nagy valószínűséggel a stabil áttelelőkké válnak, illetve életben maradva át tudják adni fiókáiknak ezt a viselkedést. Ahogy ez történik például a télen egyre gyakrabban látható fehér gólyákkal, nagy kócsagokkal, szürke gémekkel vagy darvakkal is.

 

Fotó: Orbán Zoltán - MME
Tápiógyörgyén telelő gólyák


A klímaváltozás megnehezíti a fecskék dolgát

A hosszú távú vonulóink számára, mint a fecskék, gólyák a Szahara déli peremén található Száhel-övezet fontos táplálkozóterület a vonulás során. Ősszel, miután túljutottak a Földközi-tengeren és a Szaharán, itt tudják először feltölteni a raktáraikat, tavasszal pedig a hosszú vonulás után, az utolsó nagy ugrás előtt ez az a hely, ahol táplálkozhatnak.

 

Fotó: Orbán Zoltán - MME
Egy Izrael területén telelő gólya


A Száhel-övezet egy nagyon érzékeny, átmeneti zóna, ami még nem sivatag, de már nem is szavanna. Afrika egyik azon része, ahol a klímaváltozás hatásai a leginkább szembetűnőek. „Azt már a műholdas térképeken is látjuk, hogy a klímaváltozás hatására mind gyakrabban alacsony a zöld növények hozama a térségben – mondja Orbán Zoltán. Ilyenkor kevesebb a rovar, így például a fecskék nem tudják megfelelően feltölteni raktáraikat, emiatt pedig csökken az esélyük arra, hogy átkeljenek a Földközi-tengeren.

Három-négy pofon már túl sok

A klíma melegedésének egyik legkorábban felismert következménye egyes fajok elterjedési területének fokozatos északabbra tolódása. Ennek egyik élő példája a füleskuvik, meséli Orbán Zoltán, mely az utóbbi évtizedekben északra tolódva hazánkat is meghódította. „Mikor még elkezdtem madarászni, a ’80-as években, a füleskuvik talán két helyen fordult elő az országban, a Szekszárdi-dombságban és a Tihanyi-félszigeten. Afféle Szent Grálnak tekintettük madarász körökben. Ma olyannyira általánossá vált, hogy Budapesten is több helyen költ.” Azonban véleménye szerint, a terjeszkedés nem kizárólag a klímaváltozás miatt történik, a faj nagyfokú alkalmazkodóképessége és szaporodási sikere is kell ehhez.

 

Fotó: Orbán Zoltán - MME
Füleskuvik


Az ember hatalmas területeket érintő agrárgazdálkodásával élőhelyeket alakít át, szűkíti a lehetséges élettereket, ezért vészesen csökken a mezőgazdasági területek madárvilága. Így előfordul, hogy bőséges fiókaszám hiányában, olyan fajok sem tudnak terjeszkedni, amelyek egyébként már képesek lennének rá. „ Ilyen például a fehér gólya is, mely tudna északabbra terjeszkedni, de Nyugat-Európa egyes területein már olyannyira nincs megfelelő élőhely és táplálkozóterület, hogy a hiányzó vagy alacsony egyedszám nem teszi lehetővé ezt.

Hogy egyes madárfajok miért tudnak túlélni, sőt terjeszkedni, és másoknak ez miért nem sikerül, nehéz egyetlen határozott okkal megmagyarázni. Mert lehet, hogy kibírnak egy esős nyarat, átvészelik a klímaváltozás miatt nehezebbé váló vonulást, de ha ezek mellett például még le is verik a fészküket, mint a fecskék esetében, az már túl sok számukra. „Egy nagy pofont még kibírnak, de három-négyet már aligha.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Véletenül akadtak rá a nálunk sosem látott madárra

Láttál már gólyát hóesésben?

Minden, ami a téli madáretetéshez kell





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. május
Rajki Róbert:
Harmatos hajnal
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...