Várak és vulkánok közt fotóztuk a szellemvonatot

Különös éjszakai fotózásra indultunk a Börzsöny vadregényes Fekete-völgyébe, de nappal is izgalmas felfedezéseket tettünk a környező hegygerinceken, ahová nem csak a panorámáért érdemes felkapaszkodni.

Szöveg:
Fotó:
Lánczi Péter és Gulyás Attila
2021. augusztus 2.

Különös éjszakai fotózásra indultunk a Börzsöny vadregényes Fekete-völgyébe, de nappal is izgalmas felfedezéseket tettünk a környező hegygerinceken, ahová nem csak a panorámáért érdemes felkapaszkodni.

Fotós kollégám, Gulyás Attila a napokban megkérdezte tőlem, mennyire ismerem a börzsönyi Fekete-völgyet. – Elég jól – válaszoltam neki, és máris a hajdanán itt közlekedő – a kilencvenes években a Fekete-patak által elmosott – kisvasút pályaszakaszairól kezdett érdeklődni. Vasútrajongóként Attila számára sem volt teljesen ismeretlen ez az egyszerre vadregényes és utópisztikus völgy, de ezúttal konkrét helyszíneket keresett az éjszakai fotós projektjéhez, melynek fókuszába a tönkrement sínpálya kerül. A térképen és a korábbi túráimon készült fotókkal beazonosítottuk a leglátványosabb helyeket, és a kérdés már csak az volt, segítek-e neki a terepen a fotós munkában, mely nem csak egyszerű kattintgatásról szólt. Nagy lelkesedéssel mondtam igent az érdekesnek ígérkező feladatra, melyről csak annyit tudtam, hogy az éj leple alatt egy „szellemvonatot” fogunk végiggördíteni a Fekete-völgy sejtelmes sötétjében.

Még az indulásunk előtt meggyőztem Attilát, hogy ha már a Börzsöny egyik legszebb részére készülünk, akkor ne csak a Fekete-völgyre, hanem az azt övező hegyekre is szánjunk egy kis időt, melyek legalább annyi izgalmas felfedeznivalót tartogatnak, mint a patakmederbe belecsúszott sínpárok. Attila nemcsak a keskenynyomtávú vasút, hanem a természet szerelmese is, így az éjszakai fotós projektet megtoldottuk egy kirándulással és sátrazással.

A legnagyobb kánikulában a Csarna-völgyön keresztül – Kemence felől – érkeztünk meg a Fekete-völgy bejáratához. A településtől a Feketevölgy Panzióig még üzemel az erdei vasút, ezért Ati már az utunk elején a pályát fürkészte, hátha a síneket éppen felújító lelkes önkéntesek között ismerős arcra talál. A korábban kizárólag erdészeti célokra használt vasutat 2000-ben a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai állították helyre, tartják karban és üzemeltetik napjainkban is. Elnézve a lelkesedésüket, ha csak rajtuk múlna, a vasúti pálya újból a Hajagosi kulcsosházig tartana, mint régen.

A Feketevölgy Panziónál – vagy régi nevén Vilati üdülőnél – kétszemélyes csapatunk szétvált. Ati még nappal szemrevételezte az utunk fő célpontját képező völgyet, míg én egy 10 km-es körtúrával várak és vulkánok nyomait kerestem a környező hegygerincen. A panziótól a piros négyzeten, majd a piros jelzésen jobbra fordulva kezdtem meg panorámában bővelkedő gerinctúrámat. A hegygerincen elsőként a Jancsi-hegyet érintettem, ahol egy földvár nyomait kutattam kisebb-nagyobb sikerrel.

Jancsivár
A Jancsi-hegy keskeny gerince megközelítőleg romboid alakú, 60-65x40-45 méteres. Északnyugat felé enyhén lejtő fennsíkká szélesedik ki, ami a régészeti feltárások tanúsága szerint már az őskorban és később, a középkorban is lakott terület volt, melyet árokkal és kősánccal védtek. A hegygerinc északi részén árkokat vágtak a sziklába. A külső árok 5-8 méter széles és több mint 30 méter hosszú. A lakóterület északnyugati szélén, ahol a hegy lejtője viszonylag kevésbé meredek, kövekből összerakott 0,5 méter magas, 2-4 méter széles kősánc húzódik ívelt vonalban, mintegy 50 méter hosszan, déli irányban. A területen 1986-ban zajlott szondázó ásatás leletanyagának többsége a késő bronzkori, úgynevezett urnasíros kultúrához tartozik. Az őskorból fennmaradt cserepekhez képest kevés 12-13. századi edénytöredék került elő, de ezek bizonyítják, hogy a terület az Árpád-korban is lakott volt. Azt viszont még az ásatások sem tudták kideríteni, hogy kik és mikor építették a földvárat. Méretei és adottságai miatt a kutatók a vár keletkezését inkább az Árpádkorra teszik.

A gerincen heverő sziklák közt látni véltem az egykori sánc maradványait, de más földvárakkal ellentétben itt sokkal nehezebb dolgunk van a felismerésükkel. Továbbhaladva déli irányban újabb felfedezések felé vettem az irányt, miközben Holló-kőről is megszemléltem a Börzsöny gyönyörű és egyben páratlan kalderáját.

A hullámvasutazó gerinctúra Holló-kő után a Kövirózsáson keresztül ért a Vár-bérchez, melyen a középkorból már csak pár fallal ránk maradt Salgóvár áll. Erről az erősségről is keveset tudunk, de a szabályosan egymáshoz tapasztott kövek egyértelműen azt jelzik, hogy itt nemcsak a vulkáni tevékenység építkezett, hanem az ember is. Bár a falmaradványok csekélyek, a sziklacsúcsra mindenféleképpen érdemes felkapaszkodni a pazar kilátásért. Ezt a környező fák szépen lassan évről-évre kezdik kitakarni.

Salgóvár
A várat valószínűleg a Hont-Pázmán nemzetségből származó Salgó építette a 13. század második felében, aki a környék első birtokosa volt. Salgó várát első ízben 1386-ban említi okirat, ekkor királyi birtok volt. 1394-ben Szécsényi Kónyafi Simon volt a birtokosa, akinek halála után fia, Salgói Miklós örökölte, akit 1419-ben említenek uraként. Salgói Miklós azonban hamis pénzt veretett és Garai János temesi és pozsegai ispán feleségével, Hedvig hercegnővel házasságtörő viszonyt folytatott. Bűnei miatt Luxemburgi Zsigmond király utasítására birtokait elvették, Salgó várát pedig 1424-ben lerombolták. Nem sokkal később az uradalmat Lévai Cseh Péter szerezte meg, de 1504-ben már csak romként említik meg az iratok.

Miután körbejártam és megleltem a Salgóvár még felismerhető falmaradványait, a térképen is feltüntetett Vár-kúti-forrás és Vízesés kutatásába kezdtem, melyhez nem vezet jelzett turistaút. A hegyről déli irányba leereszkedve érintettem a mesébe illő kis vadászházikót, majd innentől bevettem magamat a kidőlt fákkal és gallyakkal tarkított erdőbe. Megtaláltam a forrást, sőt nem sokkal lentebb a Szecskó-patak szurdokvölgyében még a csöndben csörgedező vízesést is, ami ebben a száraz időben felért egy csodával.

Lejtmenetben átvergődtem a szurdok bedőlt fáin, és nagy nehezen kiértem a Hamuházhoz, ami a Fekete-völgy felső végét jelenti. Hosszú léptekkel hol a patakmederben, hol a félig elmosott vasúti pályán siettem vissza túrám kiindulópontjára, ahol Ati már várt, hogy csatlakozzon hozzám a nap utolsó hegymászására, ami a Fekete-völgy fölé magasodó Godóvár felderítése volt.

A lemenő nap fényében kapaszkodtunk fel az 574 méteres magaslatra. A hegycsúcs déli részén a bronzkori vár több méter széles földsáncai tökéletesen kivehetőek voltak, de mégsem ez volt a legnagyobb felfedezésünk. Az egykori várfalat képező kőrakásban érdekes színű és formájú kövekre lettünk figyelmesek. Sem itt, sem máshol hazánkban nem találtunk még ilyen szép állapotú lávafolyást, mint itt, a Godóvár tetején. Bár az olvadt kőzet feltehetőleg közel 15 millió éve keletkezett, mégis úgy látszott, mintha csak tegnap hűlt volna ki.

Godóvár

A Börzsöny többi földvárához hasonlóan a Godóvár is valamikor az őskorban épült. Egyesek szerint a honfoglalást követően a területet birtokló Hunt-Pázmány nemzetségbeli Godó főúr volt a közeli Kemence település alapítója és a vár építettője. Innen ered a vár neve. Az 1966-os próbaásatás alapján a várat a késő bronzkori Kyjatice kultúra idejére keltezik a régészek, de a belső vár esetében nem zárható ki az Árpád-kori keltezés lehetősége sem. A fapalánkkal védett várnak ma már csak sáncai láthatók, alapfalait is betemette a föld. A vár egy felső és egy, azt északkeletről övező alsó részre oszlik. A felső rész észak-déli irányban elnyúló, nyugati lejtésű terület. Keletről a természetes sziklafal, a többi oldalról sáncok védték. A déli oldalon található földsáncok – melyek dacolnak az idő múlásával és ma is kivehetőek – 1,5 méter magasan húzódnak. A felső vár területe közel egy hektáros. A rövid életű vár történelméről csak keveset lehet tudni. 1156-ban II. Endre király a zólyomi uradalmához csatolta. Egy 1291-ben kelt oklevél szerint III. Endre király egy bizonyos Ferencnek adományozta a János nevű birtokostól elfoglalt területet. 1293-ban a király visszavette 6 márka ellenében, és Ladomér esztergomi érseknek adta el. A birtok – csakúgy, mint a Börzsöny többi területe – 1945-ig az esztergomi érseké maradt.

Ahogy leereszkedtünk a hegyről, elkezdett sötétedni. Számunkra ez azt jelentette, hogy az élményekkel teli nap még közel sem ért véget. Sőt, csak most kezdődik igazán. A Fekete-völgy először szürkébe, majd koromsötétbe borult. Fejlámpa nélkül az érzékszerveknek csak a csörgedező patak adott némi távpontot a tájékozódáshoz. Eljött az éjszakai fotózás ideje, illetve hogy Attila felfedje a hatalmas táskájában megbúvó házi készítésű gördülő szerkezetet.

Az elemlámpák fényében előkerültek a szerszámok és a vonat alkatrészei. Ati elkezdte az összeszerelést, én pedig a pályát tisztítottam meg a ráhullott gallyaktól, közben kíváncsian szemléltem, ahogy a guruló szerkezet lassan összeáll. A kis hajtányt lényegében egy lécekből összeszögelt faváz, két menetes szár és nyolc műanyag tányér alkotta, melyeket csavarok tartottak egyben. A sebtében összeállított, és egyébként sem túl stabil szerkezetnek nem volt más feladta, minthogy pár elemlámpát elbírva végiggördüljön a girbegurba síneken, miközben Attila hosszú expozíciós beállítással lefotózza azt.

Hol egyikünk, hol másikunk tolta a kis hajtányt, és volt, hogy a folyamatos mozgatás érdekében, illetve a nehéz terep miatt kézről kézre adtuk a szerkezetet a patakmederben. Eleinte kételkedtem a kis gép sikerében, de tányérkerekeken gördülő vonatunk – egy-két kisiklást leszámítva – kiállta a próbát, és jelesre vizsgázott.

Ennek a kirándulással egybekötött szellemvonatozásnak az apropóját anno (2017-ben) a Csarna-völgyben vezető vasúti pálya tervezett felújítása adta. Ekkor, illusztrációként kollégám látványos fotókat készített a Kemencei Erdei Múzeumvasút megújulásáról szóló cikkünkhöz, ám végül – egy évvel később – maga a projekt környezetvédelmi okokból nem valósulhatott meg. A vasút alsó szakaszának felújítása ugyanakkor elkezdődött, a szerelvények csak Kemence és Godóvár állomások között közlekednek, 2020. augusztus 23-tól pedig néhány hónapra teljesen leáll a közlekedés. A Csarna-völgy háborítatlansága ma is zavartalan. Egyedi hangulatát, utópisztikus látványt nyújtó vasúti emlékeit ma is megcsodálhatják a természetjárók.

A cikk először 2017 júliusában jelent meg.


Cikkajánló