Németh Csaba blogja

2015. szeptember 2.

A hegyi sprint kifogott a magyarokon

Az Alpokat átszelő verseny ötödik napja sajnos csalódást hozott a magyar futóknak. A versenyzőknek 6 kilométeren kellett 700 métert rohanniuk felfelé egy hegyi kaptatón, szakadó esőben és szélben.

Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás a hegyi sprint utolsó száz méterén
Fotó: Molnár Anikó

 

Németh Csabáék azt remélték, ezen a távon megelőzhetik a svájciakat, akikkel már öt napja küzdenek. A várakozásaikkal ellentétben azonban a 6 kilométert összesen 51 perc 56 másodperc alatt futották le, míg riválisaik 50 perc 42 másodpercet mentek. A pálya kezdeti szakasza ugyanis viszonylag lapos, s itt ellenfeleik gyorsan tovatűntek. Innentől teljes gázzal mentek a magyarok, a kaptató tetején a svájciak „csak” száz méterre voltak tőlük, de ez is soknak bizonyult.

 

A verseny ötödik napjának szintábrája

 

A mai napon nem egyszerre indult a még versenyben lévő ötszáz versenyző, hanem percenként startolt el egy-egy futó. A svájciak Némethék mögött indultak, mégis előbb értek célba. Sovány vigasz, de végül ők is kikaptak. Az összesítésnél a 12. csapat lett az első, ebből is látszik, hogy ez a szakasz igazából semmit nem döntött el.

 

Fotó: Molnár Anikó

 

Karlowits-Juhász Tamás szerint nehéz lenne elvenni a svájciaktól a győzelmet, mert erősebbek. „Reálisan felmérve a helyzetet értelmetlen abban bízni, hogy erősebben fogunk futni. Ma le akartuk őket győzni, mert elvileg nekünk kedvezett a pálya, de nem sikerült.” Németh Csaba abba is bízott, hogy az időjárás is kapóra jön, de az Eiger tövében edző svájci csapat sem most futott először esőben. „Úgy csúszott a füves pálya, hogy egyet léptem előre, és a második lépés már csúszott ki oldalra. Alig kaptam levegőt felfelé, annyira nyomtuk. Mégsem volt elég.”

 

Már csak néhány méter van hátra
Fotó: Molnár Anikó 

 

Mivel másodperceken múlt a győzelem, a nyolc napos versenybe végül kevéssé számít bele a mai eredmény. Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás továbbra is a második helyen futnak a kategóriájukban, hátrányuk 30 perc az elsőkhöz képest. Ha nem hibáznak, ezt a helyet már megőrizhetik, mert a harmadik helyen álló német csapat hátránya több mint 1 óra 37 perc. Holnap is Svájcban maradnak a futók, Samnaunból Scoulba tartanak majd, ami azt jelenti, hogy összesen 37,1 kilométert kell leküzdeniük, közel 2 kilométer hegymenettel, lefelé pedig 2700 métert futnak majd.

 

Csabáéknak kell az energia
Fotó: Molnár Anikó 

 

Molnár Anikó

A komfortzónán túl

A komfortzónán túl

2017.09.14.

Az idei Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB) alatt ért élmények hatása miatt született az alábbi írás. A nagy kérdés, hogy miért fut le valaki mintegy 170 kilométert a világ egyik legnehezebb terepén?

→ Tovább
Mítoszok és fenyvesek földjén - Tahtali ultratrail

Mítoszok és fenyvesek földjén - Tahtali ultratrail

2017.05.26.

Hatalmas, több száz éves cédrusok és mandulafenyők között futok. Famatuzsálemek és fiatal, délceg fenyők, mint egy-egy hatalmas őrtorony, úgy néznek le rám, apró halandóra. Az ösvény minden egyes méterét a tűlevelek vastag, puha szőnyege borítja, a hófehér mészkősziklák pedig, mint megannyi kisebb-nagyobb tyúktojás teszik gördülékenyen törékennyé a haladást.

→ Tovább
A kategória második helyén végeztek Németh Csabáék

A kategória második helyén végeztek Németh Csabáék

2015.09.05.

Az Alpokat átszelő futóverseny utolsó, nyolcadik napján a kategória harmadik helyén ért célba a magyar páros, de az előnyüknek köszönhetően végül a másodikak lettek a végelszámolásnál, míg az összetett listán az ötödik helyet szerezték meg.

 

→ Tovább