2013-01-24 - Dávid

Korai indulás. Hajnalban nem szívesen bújok ki a hálózsákomból. A kényelmetlen éjszakám jutalma viszont, hogy hálótársaim - bakancsbelsőm, zoknijaim, nyakmelegítőm, kesztyűm, stb. - szinte teljesen megszáradtak a hálózsákomban.

Kilenc fele már úton vagyunk. Iannal szinte szótlanul csattogunk el a depóig. Az út alig több mint egy órát vesz igénybe. (Hála az új, alacsonyabban harántoló nyomnak, amint legutóbb tapostunk ki.) Felvesszük a beülőt, elpakoljuk az itt lerakott technikai kacatjainkat, de nem kötözködünk be. Mivel a nap még nem ért el minket, nem időzünk sokáig, húzunk tovább.

Szinte repülünk a szépen befagyott korábbi nyomsávunkban. 4800 méteres depónkat folyamatos mozgással, kb. 12:00-ra érjük el. Közben elömlik a hegy magasabb lejtőin is a napfény. Teát iszunk és lerángatunk magunkról pár réteget. Innentől egyenletesen emelkedő folyamatos lejtő vár minket. A hó váltakozó mélységben ül meg a lejtő tömör firnes felszínén (és néha-néha az egész lejtő megroppan, megroskad alattunk), de ennek ellenére sikerül egy
biztonságosnak mondható vonalvezetést kialakítanunk kb. 5000 méterig.

A 14:00-ás rádiózásnál megtudtuk, Zoli életet lehelt aggregátorunkba (hurrá!!!!), miután apró darabokra szedte és összerakta. Mi Iannal negyedórás piknikkel ünnepelünk: szalámi,
pareta (olajos lepény), tejes tea és szőlőcukor. Úgy gondoljuk, fél óra múlva már az egyesben leszünk.

Tévedünk. A fal tövében harántolva eleinte jól haladunk (keresztezve két aggasztó kinézetű lavina folyosó kifolyását - bár feltekingetve látjuk, hogy a lejtők kéken csillognak, a „cucc”
jó része már lejött), később azonban egy érdekes akadályba ütközünk: a tőlünk balra kiszélesedő gleccser medencét egy tarajos-tornyos jéglabirintus zárja el. Meredekebb,
vadabb, mint a lenti. Bekötözködünk, hágóvasra váltunk. Lassan haladunk, keresgélünk. Végül egy szellős felmászással és leereszkedéssel az ígéret földjén találjuk magunkat. (Én
még 50 méterre a táborhelyünktől beleesem egy jéghasadékba, de 2 méter után megállok a szűkületben és kikecmergek.)

17:00 körül kezdünk el sátrat állítani és talán 20 perc alatt végzünk. Alaposan lenyűgözzük, 4 hó szöget és két jégcsavart is beáldozunk. Sötétedik, mire elindulunk vissza.

A második lavinalejtő kifolyásánál rövid időre elveszítjük a nyomunk, Ian azonban ügyesen belő egy tájékozódási pontot, és hamarosan már a lejtőnkön döngetünk lefelé. A már
majdnem teljesen kikerekedett Hold fényénél folyamatosan, fejlámpa nélkül billegünk lefelé. A táj, a méretek és formák, lélegzetelállítók.

Kilenc óra körül esünk be a táborba. Zoli fantasztikus, mint egy aggódó anya, meleg itallal, étellel kínál minekt.

2013-01-11

Ma végre volt időnk kokettálni szomszédainkkal. Jó arcoknak tűnnek. Alit (az alaptábor-vezetőjüket) persze korábbról ismerjük, most viszont megismerkedtünk a két olasz sráccal is (közülük csak Nadi mászik, Frederico filmes), valamint Lisával, a francia mászó lánnyal is. Igazán vidám társaságnak tűnnek (ráadásul segítőkészek is: az ő aggregátoruk működik, így egy-két elektromos kütyüt fel tudtunk tölteni).

Sajnos a dupla falú közösségi sátrunknak, a melegítőnknek és az áramfejlesztőnknek még se híre, se hamva. Egy-egy mászónap után így nagyon nehéz megszárítanunk átizzadt, átázott felszerelésünket, vagy kipihenni magunkat: egy hideg, egyfalú sátorban üldögélünk esténként teljes piheruhában a sötétben. Jó lenne hamarosan fent aludni…

2013-01-10

Elégedett pihenőnap volt a mai. Még mindig nem tudjuk biztosan, hogy fel tudunk-e jutni az 1-es tábor hó gyűjtő medencéjébe a gleccserünket követve, de az irányunk jónak tűnik. (Brian, kösz a műholdas visszajelzést!)

A közösségi sátor hiánya egyelőre nem tudja letörni harci kedvünket. A déli napfényt kihasználva jelenlegi béna, egyrétegű sátrunkban nekivetkőzünk, egy félbevágott benzineskannába meleg vizet öntünk majd alaposan lecsutakoljuk magunkat.