Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. május 6.

Egy nap, két teljesítménytúra - Sümeg és a Somló

Két rövid túra kitűnő párosítás, főleg, ha elég közel vannak egymáshoz. Márpedig Sümeg és a Somló között alig fél órás autóutat kell csak megtenni. Kézenfekvő választás volt tehát a Fehér-kövek és a Barangolás a Somlón teljesítménytúra. A közelség egyáltalán nem jelentett egyhangúságot.

Itt van május elseje, énekszó és tánc nélkül. Ellenben kiváló túraidővel és két ígéretes eseménnyel. Laci öcsém és Márk társaságában először Sümeg a cél. Az a Sümeg, amit igen gyakran szelünk át túrákra utazás közben. És jó néhányszor vonzotta tekintetünket a várheggyel szembeni magaslat. Megy ott piros és zöld sáv is. Egyszer meg kellene nézni! Aztán kiderült, hogy rendeznek itt teljesítménytúrát, idén már másodszor. Ott a helyünk! Ezzel az elhatározással szállunk ki a sümegi kávézó előtti parkolónál háromnegyed kilenckor. Erősen szokatlan időpont számunkra, de kérem, itt időket kellett összehangolni. Délután majd kiderül, jól számoltunk-e.

 


Nem teszünk meg nagy utat a macskaköves utcák mentén, és máris a közismert vár tövében ballagunk. Felemelő, lenyűgöző látvány így feltekinteni rá. Aztán az országúthoz érkezünk, aluljáróban jutunk a túloldalra. Egyedi graffitik a falakon: megcsodáljuk mindet; nagyon igényes tematikus munkák. Aztán folyamatosan hagyjuk el a várost, miközben szép lassan emelkedünk is. Mindig érdemes vissza-visszanézni, és más szögből-magasságból, de gyönyörködni a várhegy látványában.

 


Elhagyjuk a házakat, utolsóként a vízmű gondozott telepét is. Jöhet a kaptató! Hát, ahogy számítottam is rá, meglehetősen komoly. Meredek, afféle Tóti vagy Óház (ahogy tetszik). De nem túl hosszú, nem túl technikás, és az ösvény is kifogástalan.

 


Hamar feljutunk tehát, és jöhet a katarzis. Álmélkodás és bámulás. Van mit: lenyűgöző a kilátás. A sziklák, kövek, ha nem is fehérek, de világos színűek, és nagyon látványosak.

 


Ez a látványosság simán eltörpül a kilátás mellett. Kinyílik az egész táj, szinte szív az űr, ami előttünk-alattunk elterül. Középen, majdnem teljesen középen a várhegy, a horizonton pedig a távolabbi hegyek karéja. Látjuk a Tátikát, Rezit, a Keszthelyi-hegység messzi vonulatát is. Lenyűgöző!

 


A tetőn folytatjuk, ami kicsit hullámzik, de érdemi emelkedő nincs több. Pompás bükkösökön vágunk át, és örülünk szélfogó és árnyadó szolgálatuknak.

 


Vidám lánycsapatot hagyunk el, aztán balról fel-felbukkan az égbolt, a táj. És megint fehér sziklákra érkezünk, ismét pazar látványban lehet részünk. Ezúttal már Csabrendek bukkan fel ott lent.

 


Érdemes itt is kihúzódni a perem szélére, és megcsodálni a lent elterülő tájat: hatalmas sziklák, házak és a templom, utcák és üzemek. Arrafelé megyünk majd pár óra múlva a Somlóra, ami maga is felbukkan a horizonton.

 


Leereszkedünk a faluba, a kocsmában (dacára a szerény, 700 forintos nevezési díjnak) dupla ellátás fogad: müzli és italjegy. Frissítünk, és indulunk tovább. Kézcsók, doktornő! A kőszegi ismerős hölgy érkezik, aki ősz haját meghazudtoló módon szokta tolni. Márkot ugratom: nemsokára megelőz bennünket! Nem kell hozzá tíz perc, és tényleg utolér, pedig tempósan haladunk felfelé az emelkedőn. Aztán kis beszélgetés után előre is megy, nyilván nem vesztegeti idejét. Őszinte elismerésem!


Ekkor már javában benne járunk a vadregényes vidék közepében. Jelzetlen, de kiválóan szalagozott rész. Érthető tehát a meglepetés, amikor szemből saját egyesületem túrázói bukkannak fel, Sanyi vezetésével. Kölcsönös öröm és üdvözlés, és megyünk tovább: megérkezik a piros kereszt.

 


Rét, majd facsoport, aztán egy bánya tűnik fel. Itt a piros. Balra is, jobbra is. Rövid gondolkodás, és balra fordulunk, de tudjuk, hogy ide majd visszatérünk. Aztán egy tetőn teszünk egy kis kitérőt, mert sejtésem szerint ott némi kilátás fogad. Nem tévedek: több tanúhegyet is ki tudunk venni a távolban. Erre buzdítjuk tehát az érkező Tamásékat is. Aztán térképet nézek, és hát itt öt kilométert teszünk meg - hogy aztán vissza is jöjjünk rajta, ugyanide. Csaba bukkan fel, megállunk egy kis beszélgetésre az újabb földink kedvéért. Egy ligetes rész van itt, szép gyepes rész, fák-bokrok csoportjaival.

 


A kétszer öt kilométer legszebb részét láttuk, mint később kiderül. Semmi bajom az erdőkkel, sőt. Nagyon szeretem őket, de azért időnként örülni tudok a változatosságnak. Hát az itt nem nagyon van. Visszafelé meg pláne nincs. Igaz, a Somló itt is felbukkan néha, el is csípjük.

 


Forduló, ahol - meglepetésre - pontőrök fogadnak, holott kódot sejtettünk. Sőt, ásványvízzel is kínálnak a kedves hölgyek. Ennek igazán örülünk, mert egyre melegebb van. És megmutatják a bányagödröt, akarom mondani töbört is, ami szép vörös, bauxitszínben pompázik.

 


A visszaút - ugyanúgy, ugyanott - sem hoz sok változatosságot. Minden szembejövőnek örülünk, ismerősöknek pláne: Andrea és Attila is felbukkan, elbeszélgetünk kicsit. A ligetes résznél már örülünk, és megint szép, megint tetszik.

 


Aztán csak-csak megérkezik az elágazó. Szőlők és gyümölcsösök, hétvégi házikók - a látóhatáron pedig a Keszthelyi-hegység. Más irányból, de megint megcsodálhatjuk, és közben pár tanúhegy is felbukkan.

 


Kellemes itt végigsétálni, ezen a gerincen. Újra meg újra megállni, nézegetni és fényképezni a fák között kibukkanó látványt. Alattunk a (már oly sokszor megjárt) Tapolca felé vezető műút. Párhuzamosan követjük, aztán szép lassan leérkezünk. Közben itt is bányanyomok, de ez már ismerős.

 


Sajnos a forgalom is, óvatosan azért csak-csak a városba érkezünk. Mellőzzük a temetőt; a piros jelzések itt is kiválók. Bevisznek a városba, közben persze megint a vár látszik, fenségesen.

 


Aztán itt a cukrászda: befutó. Kitűzőt kapunk, meg gratulációt, és egy újabb, helyben lefogyasztható kupont. Élünk is vele, és egy kávézás közben már egyértelművé válik, hogy ide máskor is szívesen jövünk, de egy (kibővített) rövid távra. Igen korrekt a rendezés és az ellátás, kedves a személyzet és csodaszépek a panorámák.

 


Kényelmesen, de azért útnak indulunk. A kedvezményes várlátogatás így sajnos kimarad, de ma még jelenésünk van Somlóvásárhelyen is. Fél négy körül oda is érkezünk, és háromnegyedkor (azaz a hivatalos rajtidő előtt) útnak engednek minket. Előbb persze egy finom gyümölcslékóstoló (igen, az a 18+ kategóriás), és a cél máris előttünk, szemben: a Somló gyönyörű látványa. Már az első métereken együtt kezdünk Adrienn, Judit és Péter vidám társaságában. Vagy inkább hasznos? Szóba kerül a némiképp rongyos talpam, amire Judit útifűkezelést javall, sőt, mindjárt a kezembe is nyom egy levelet. Ezúton is köszönöm, igen sokat segített!

 


Ez már a Vásártér-kút mellett történik. Innen hosszú egyenes - és persze emelkedő - út visz fel a hegyre. Előbb csak a szoknyához, látványos kőkerítések mellett-között. Ez aszfalt, persze, tudjuk, hogy a túra zöme hasonlóan betonos lesz, így készültünk cipővel is.

 


Hamar elmarad a Taposó-kút is, és máris a Szent Ilona-kápolna kilátásának örülhetünk. Meg írhatjuk fel az első kódot. Kicsit homályos-párás a kilátás, de így is szép.

 


Ragalja-dűlő, nyugati panorámával: azaz, hazafelé. A Kőszegit persze nem látjuk, de a Ság-hegy szépen kivehető. Aztán jön a legkedvesebb pincém, muszáj megint lefényképezni, megcsodálni.

 


A Sédfő-forrás friss vize kellemesen üdítő. Toljuk tovább, felfelé. Jó a tempó. Jobbos erős visszafordítót vesz be Márk, rá jellemző dinamikával. Lacival megyünk szépen utána: sárga kereszt. Majdnem a tetőn vagyunk, amikor leesik: hé, nem is erre kellene mennünk! De már késő, itt a vár. Újratervezés. Hát, nézzük meg, de aztán le kell mennünk a Szent Mártonhoz is… szép lesz. Legalább kihasználom a lehetőséget. Bár hatodszor vagyok itt, napsütésben még sohasem láttam a várat (négy éjszakai és egy esős túra volt eddig).

 


A romok és a kilátás igen látványosak. Igaz, rengeteg ember van itt (kiderül, hogy egészen idáig autóval fel lehet jönni). De bejárjuk az ódon falak környékét, észak felé meg pláne érdemes elidőzni, nézelődni.

 


Ereszkedünk, aszfalton. A Kinizsi-szikla mellett csak elhúzunk: ide jövünk még. Elágazó, sárga kör: gyerünk, jobbra. Jobb lett volna balra… pontosabban: balra kellett volna. Ez persze a Váralja-dűlőnél esik le, ami ugye több mint száz méter onnan. Ahol összefutunk Timiékkel, később meg (újra) Adriennékkel. Itt ma mindenki elkavart? Nevetés, jó hangulat - akkor viszont minek keseregni? Elindul mindenki a számára érvényes hátralévő úton, és csak legyintünk a plusz távokra.

 


Újra a fent említett Kinizsi-szikla, aztán jöhet a sárga háromszög. Eléggé erős kaptató, sok lépcsővel, de most ez a legjobb alternatíva. Ősszel nagyon megtoltuk Márkkal, most szerényebben, de így is szépen felérkezünk a kilátóhoz.

 


Sajnos, ezúttal sem tudok feljutni, zárva van. A tetőn nyüzsgés, sok ember és szép napsütés. Körüljárjuk kicsit, fényképezünk a keresztnél is, és megkezdjük az ereszkedést. 09 Előbb a füves szakaszon kelünk át, majd a bazaltos-sziklás-köves rész következik. Még mindig hétágra süt a nap, érdemes messzire tekinteni.

 


Látjuk már a Szent Margit-kápolnát, de Márk egy kis borozóra hívja fel a figyelmemet. Ede bácsi juhfarkja aztán maradandó élmény lesz. Már az illata is lenyűgöz, íze tovább emeli a nap fényét. Aztán utolsó kód a 300 éves hársnál, és lehet ereszkedni a célba. Lehet, de még nem muszáj. Lacit felvisszük a Kőkonyhához, mert még nem járt itt. Nem is bánja meg: a bazaltorgonák egyedi hangulata, a sziklák alkotta lépcsők, a kőkerítések és szőlősorok bájos rendje lenyűgözi őt is.

 


Bebújunk a gigantikus oszlopok közé, mögé. Hátborzongató élmény. Kicsi hangya vagyok, és köröttem a Természet ősanya. A kis réseken kívül pedig ott a táj. És hát a kilátás, persze. Csodaszép megvilágításban, a lemenő nap meleg pasztellszíneivel, bársonyos simogatásával. De jó itt!

 


Nincs tovább, tényleg a vége következik. Szőlők, Hegykapu étterem, aszfalt. Át a réten, a forrás mellett, és ott a vasútállomás. Viktor és Imre gratulál, és újabb pompás jelvénnyel gazdagodik a gyűjteményem. Kellemesen elbeszélgetünk, aztán hazafelé vesszük az irányt. Két túra, más-más élményekkel, de a szép tájak, a zöldellő május sok kellemes emléket adott.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Somló, a legkisebb óriás

Ahol megelevenedik a történelem - A sümegi vár

A Keleti-Mátra vadregényes bércein

A Keleti-Mátra vadregényes bércein

2021.10.06.

Hazánk legmagasabb hegyvidékét bizonyára mindenki jól ismeri, a Mátra népszerű üdülőfalvai felkapott turistacélpontok. A Kékestől keletre elnyúló keleti Mátrabércet alkotó csodaszép hegyek láncolata azonban még szinte ismeretlen a kirándulók előtt.

→ Tovább