Mert az igazán nagy dolgok nem a szükségesség mögött rejlenek…

Mélyen alszom.

Az álom lassú hajóján ringatózik a tudatom, amiből egy zuhanásszerű egyre gyorsuló áramlat röpít vissza az ébrenlét állapotába. Zsuuuuuuupsz, már itt is vagyok. Itt, de hol?

Hallgatózok picit a sötétben. Óra ketyegés, lélegzetek ütemes nesze majd a víz, cirkáló hangja a radiátorban. Mindenütt a mozdulatlanság és békesség.

Az eszem jelzi, hogy fel kell kelnem, hiszen futni szeretnék. Futni, lecserélve a benti meleg biztonságát, a kinti hideg sötétjével.
Nem könnyű ilyenkor kikászálódni az ágyból. De valami mélyen belül mozgat, irányít.

Nagy levegő és mozdulok… Rutinszerűen végzem a tennivalókat. Kiosonok a konyhába, majd pár korty ital, ami beindítja az anyagcserémet. Zubok a gyomor, gurguláznak a belek. A test végleg felébred. A lépésekre kissé csikorogva, ropogva beindul az ízületek gépezete is.

Halkan előveszem a ruháimat, majd egy szippantásnyi a friss hajnali levegőből, amíg behozom a futócipőket az erkélyről. Apró variálás a futó ruházaton, lámpa és cipő a kézbe, kulcscsörgés majd kilépek a sötét lépcsőházba. Leülök a legfelső lépcsőre, oda, ahová már évek óta minden reggel ülni szoktam.

A lábaimat automatikusan beillesztem a hideg cipőkbe, majd a lépcső, gurító lendületét kihasználva kilépek a téli hajnal sötétjébe.

A hideg persze rögtön”megkóstol”. Szemeimbe könny szökik, de makacsul nekidőlök és futni kezdek. Az első lépésekben nehéz bármi jót találni. Darabosan, nehézkesen telnek a méterek.

Az aranysárgán világító utcalámpák egykedvűen nézik a küzdelmemet. Állandó, hűséges közönségem lévén szótlanul, de hunyorogva biztatnak. Felhúzom a cipzárt a nyakamról az államig és belehuhogok a kesztyűmbe, amivel az arcomat melegítem. Mély sóhajjal engedem ki magamból a helyzet nehézségéből fakadó fizikális fájdalmat.

De a mozgás életre kelti a test hamujából az örökké ott izzó parazsat. Egy pontból szétterülve fokozatosan pulzálva megindul a hőtermelés.

Egyre könnyebben gördülök, harmonikussá válik a mozgásom. Mint egy gőzmozdony, amit ha jól felfűtenek, úgy csiholva zakatolok már tovább. A testem köré furcsa gömbszerű burok képződik hőből, akaratból és tudatosságból. Amíg futok, ebben a védő burokban haladok tovább.

Az első izzadság cseppeket már a beteljesítés örömének érzése követi. Nem fáj már a hideg, sőt, minden a lehető legtökéletesebb. Furcsa, mintha pont ugyanezt álmodtam volna fél órája. .

Már csak egy kérdés motoszkál bennem. Biztos, hogy kiszálltam arról a lassan himbálózó hajóról? Igen.

Vannak reggelek, amikor ébren is tudjuk az álmainkat folytatni…