Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Gödöllői tekergés a Margitára

Turista Magazin 2017.02.15.

Az idei Téli Margita a túra nevéhez és az évszakhoz méltóan hóban és fagyban kezdődött, de már kora tavaszias időben ért véget. A gödöllőiek kedvenc túrája könnyű, dimbes-dombos tereppel, több résztávval és teljesítési móddal, és a szervezők által biztosított ellátással várta a természetjárókat.

Múlt szombaton, február 11-én, egy könnyű, de mégsem rövid távot szerettünk volna bejárni a túratársammal, Anikóval. A választásunk a kívánalmainknak tökéletesen megfelelő Téli Margitára esett, aminek a 40 km-es távjára neveztünk be, és ami csak 650 méter szintemelkedést tartogatott. Már két évvel ezelőtt is teljesítettem a túrát és kellemes emlékeim voltak róla, ezért is döntöttünk úgy, hogy ez lesz a hétvégén a legmegfelelőbb esemény a számunkra.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


A gödöllői Erkel Ferenc Általános iskolából indultunk útnak, ami a város központjában található. Ennek megvolt az előnye és a hátránya is, mert bár hévvel jól megközelíthető volt a rajt/cél, de a városban sokat kellett gyalogolni a túra elején és végén is. Ez utóbbi volt talán az egyetlen negatívum a már korábban bejárt útvonallal kapcsolatban, és tudva ezt, már nem okozott akkora csalódást, mint először. Persze, aki jól bírja az aszfalton gyaloglást, annak ez sem okozhatott gondot.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


A városból kivezető 3-as főúttal párhuzamosan értük el a máriabesnyői Nagyboldogasszony templomot, de a beton kisebb megszakítással még a Babatpusztáig is kitartott. Csak ezt követően éreztük úgy, hogy a Gödöllői-dombságban vagyunk, aminek óvatosan hullámzó lankáin az ember szinte észre sem veszi a szintemelkedéseket. Kiváló helyszíne ez a kényelmes, beszélgetős túráknak, amilyet mi is terveztünk. Mert most inkább csak kirándulni szerettünk volna, nem pedig rohanni vagy kihívást keresni.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


Csak a tükörjegesre taposott ösvények jelentettek néhol kihívást a haladásban, ami egy csúszásgátlóval könnyedén kiküszöbölhető volt, igaz, ezúttal a mi lábunkról ez a kellék hiányzott. Az egyébként sem meredek terepen azért enélkül is lehetett boldogulni. Ráadásul délutánra már a sár jelentett nagyobb veszélyt, amit mi is egy vetődéssel konstatáltunk, de ez ellen már a gumitalp sem nyújtott volna védelmet.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


A túrát szervező egyesületnek és magának túrának is a Margita a névadója, ami a Gödöllői-dombság 344 méteres büszkesége, és egyben a legmagasabb pontja. Természetes volt hát, hogy az útvonalunk is ellátogat ehhez a nevezetességhez, ahol egy kilátó uralkodik a környék dombjai felett. Kár, hogy az erősen leromlott állapotú geodéziai mérőtoronyba ezúttal nem volt bizodalmunk felmenni. Reméljük, mint sok más kilátót, a közeljövőben ezt is felújítják.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


Elhagyva a harmadik ellenőrzőpontot, kiáltozásra lettünk figyelmesek. A hátunk mögött a maratoni távon induló terepfutók kb. 8 fős élmezőnye kért helyet az ösvényen, amit száguldó tempóval és irigylésre méltó könnyedséggel mutattak be. Innentől kezdve viszont folyamatosan hátrafelé kellett figyelnünk, nehogy útját álljuk a futóknak. Ezt a folyamatos figyelmet ugyan már megszoktuk a korábbi túráinkon, de azért az mégis jó kérdés, hogy a szervezők egy terepfutóversenyt miért a gyalogosok után indítanak el. Ráadásul, ha valakinek ez kényelmetlen, azok a futók, akiknek kerülgetniük kell a cammogó gyalogosokat.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


A sárga jelzésű utat követtük erdőn, mezőn, fagyos, majd saras ösvényeken, miközben csak fogytak a lábunk alatt a kilométerek. A környék dombjainak és erdeinek téli, szürke kopárságát a délutáni nap kezdte színezni. Persze a természet februári palettáján még szegényes a választék, így színkavalkádról egyáltalán nem beszélhetünk. Ilyenkor leginkább a szürkéből, a rozsdából és a sárgából áll a táj.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


A dombok közt kanyarogva értünk ki Domonyvölgy mellé a 4. ellenőrzőponthoz. Innen párszáz méteren keresztül a 3-as főúton voltunk kénytelenek haladni, mert a szalagozás nem vezettet sehová, legalábbis járható úthoz biztosan nem, csak a csalitosba. A főúton kereszteztük az autópályát, majd továbbra is a sárga jelet követtük vadkerítésen át a Látó-hegyre. Ezt követően egy fennsíkon kanyarogtunk az Erzsébet-pihenőig, majd aszfaltozott úton a Kőkereszt ellenőrzőpontig. Teával és csokival frissítve emelkedtünk a piros háromszögön a Juharos nyergére, amiről aztán csúszkálva értünk le Máriabesnyőre, illetve Fenyves utcáira.

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM

 

 

Fotó: Lánci Péter - TM
Fotó: Lánci Péter - TM


Megint csak aszfalton, házak és kertek közt kanyarogva értük el az egyetemi erdőt, ahol az utolsó ellenőrzőpont várt ránk, és ahonnan már csak három kilométer volt a célig. A város által körbeölelt, változatos növényzetű kis erdőben búcsúztunk a gödöllői tájtól. Kellemesen éreztük magunkat, és jól esett a mozgás a Téli Margita 40-es távján, amit csak ajánlani tudok azok számára, akik most ismerkednek a teljesítménytúrázással, vagy nem gyalogoltak még ilyen hosszúságú távot, de szeretnének. Sokaknak első hallásra a 40 kilométer soknak tűnhet, de a kevés szint és a kényelmes terep miatt ez a túra még télen is kiváló lehet sikerélményszerzésre és önbizalomnövelésre.

 

skm_c224e17021418140(1).jpg


Szöveg és fotó: Lánczi Péter

Meglepetésszurdok „Egy pocsolya emlékirataival”

Meglepetésszurdok „Egy pocsolya emlékirataival”

2020.02.17.

Friss levegő, fehér mészkősziklafalak között kanyargó, könnyen járható ösvény, völgyárokban csörgedező patak, egy igazi „ősemberbarlang”, mesélő telefonfülke az erdő szélén és remek panoráma a Budai-hegyekre. Mindezt tudja a Máriaremete határában lévő Remete-szurdok.

→ Tovább