Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. július 10.

„Három az egyben”-túra a Gaja-völgyben

Családi kirándulás vagy tempós teljesítménytúra? Esetleg terepfutás? A Bodajk - Gaja-völgyi városnapi esemény bizonyította, hogy bármelyik kategóriában megállja a helyét. Kiváló útvonalvezetés, sok-sok látnivaló kellemes nyári időben, remek ellátással - érdemes volt megint eljönni.

Tavaly pici lányom szemszögéből igyekeztünk bemutatni ezt a túrát. Nagyon pazarul éreztük magunkat, így biztos helye volt az idei naptárban is. Ráadásul sikerült ugyanazt a remek csókakői szállást is megcsípnünk. Így hát hatfős családi különítményünk fél kilenckor már túl van a nevezésen, Emese - mint visszatérő vendég - máris kedves apróságokat kap Lacitól, az egyik rendezőtől. Aztán felveszünk egy-egy bibliai idézetet a templomban, és indulhat a móka.

 


Kálváriajárással kezdünk a templommal szemben. Sokan vagyunk, előttünk és mögöttünk is túrázók igyekeznek felfelé. A lépcsők után sziklás rész, odafönt pedig a jutalom: a szobrok, visszatekintve pedig a pazar kilátás. Egészen a Vértesig, Csókakő várával éppen szemben, alattunk meg Bodajk. Aztán jöhet az ereszkedés, ami - tekintettel Emesére - természetesen futás. Eltűnnek az utolsó házak is, megcsodáljuk a Kesellő szoborparkot, és jöhet (a piros sávon) az erdő. Vagy még nem? Ahogy a múlt héten a Kőszegi-hegységben, úgy most itt is a korai érésű szedernek örülhetünk. Csemegézünk egyet, és csak utána veselkedünk neki a kisebb-nagyobb emelkedőknek, lejtőknek.

 


Amik - tavalyhoz képest némiképp módosított útvonalon - a Károlyi-kilátóhoz visznek. Már megszoktuk, nem furcsálljuk, hogy ide ereszkedni kell. A Gaja-szurdok fölött szinte lebeg, felmenni rá is egyfajta élmény.

 


Aztán kék kereszt, ereszkedés pompás utakon, és máris felbukkan az Alba Regia-forrás. Különleges kialakítása, kellemesen hűs vize önmagában elég lenne az örömhöz, ám az első ellenőrző pont is itt van. Személyzete még hozzátesz az élményhez, kedves fogadtatásban és kínálásban van részünk. Ki-ki választhat sós vagy édes energiapótlást, amit friss vízzel öblíthetünk le.

 


A tízesek jobbra, mi balra tartunk. Aggódásom szerencsére alaptalan volt: a tavalyi puha (helyenként sáros) szakasz most remekül járható. Akárcsak az összes többi, egész nap. Az előző délutáni felhőszakadás (ami még megállásra is késztetett az úton ide jövet) semmilyen nyomot nem hagyott itt. És az ígért eső is elkerült bennünket: feleslegesen sétáltattuk meg az esőkabátokat, szerencsére. A Halomsírokhoz is száraz lábbal érkezünk, majd az erdőből kibukkanva gyönyörködhetünk a Bakony látványában.

 


Újabb elágazás, jobbra megyünk. Pont itt ér utol Zoli, aki már második körén van: futva, persze. Gyors üdvözlet, és megyünk utunkra. Emesével felidézzük - és egyúttal meg is ismételjük - az itteni tavalyi kellemes szaladást. És már hallható is a patak csobogása, felbukkan a híd és a Pisztrángos-tó is, gyönyörű, mint mindig.

 

 

Az esőház pihenőasztalainál pedig újabb EP, újabb ellátás. Lacival újra összefutunk: mindenes, mindenhol, mindig. Eszünk-iszunk, pihenünk egyet. Emese egy kiskutyának örül, majd a játszótér felé veszi az irányt. Egy bottal a homokba karcolja: „Jó a túra!”, anya pedig kávézik egyet.

 

 

Kicsit elhagyjuk a kéket, pontosabban négyzetre cseréljük a sávot. Felkaptatunk a Bársony István emlékházhoz, aztán vissza, merthogy ez egy zsákutca a túrán. Szemből is jönnek túrázók, örülünk a rövid találkozásnak. Ők persze rendes túratempón vannak, kicsit irigykedek is, és egy kis futással kompenzálok. Kódot írunk és forduló, vissza. Nekiveselkedünk az újabb kaptatónak; a növényzet most is magas, mint tavaly, de a lábam mindig megtalálja az ösvényt.

 


Sikeresen feljutunk a Vaskereszthez, ami még mindig fa. A kilátás azonban pompás, és egészen remek kis társaság gyűlik össze itt. Elkezdjük az ereszkedést, itt is kiváló az út, szépen fogy a táv és a szint, ezúttal természetesen lefelé. Máris újra a pataknál találjuk magunkat és megint a kéken, aztán át a hídon, ahol az Ádám-Éva fa maradványai fogadnak. Jöhet a balos forduló.

 


A szurdok egyike a különlegesen szép, kivételesen emlékezetes helyeknek, amiket nagyon szeretek. Amik miatt eljövök újra, megint, ilyen messzire is. De ugyanezt látom az egész csapaton. És ahogy végigmegyünk, végig csodáljuk, lassan, messze egy átlagos túratempótól. Megérdemli.

 


A vize most nem tiszta (mégiscsak esős napok után vagyunk), de ez sem baj. Partjai, a meder szélén kapaszkodó fák, a kétoldali sziklák, a remek ösvények, a kellemes hőfok, a csobogó hang. Szóval, röviden: jó itt.

 


Később egészen hatalmas sziklák, barlangok következnek, majd faóriások, felszíni gyökerekkel. Ez persze nem csak látnivaló: remek mászóka is. Emese ki nem hagyná idén sem, de hát miért is tenné?
Varjúvár, utolsó EP. Persze itt is van ellátás, Balaton-szelettel frissítünk, és még vizet is kapunk. Jól jön az energia. Az utolsó - és egyben legkomolyabb - emelkedő tövében vagyunk. Nem sokáig. Emese fürge mozdulatokkal vág neki, és valahogy az az érzésem mögötte, hogy ez egészen a tetőig kitart. Nem tévedek: a pici lány mindenkit maga mögött hagy, és alaposan meg kell húzzam a lépteimet az övé után. Nagyjából egy-két évet saccolok magamnak, amíg nem kell odafönt rám is várnia… Ez az „odafönt” újabb kilátópont. Az úton is érdemes körültekinteni, és lepillantani a völgybe, amit az imént jártunk végig. De aztán megyünk tovább, újabb kilátópontok jönnek, fotózunk sokat.

 


Felkészüléskor, térképböngészés közben figyeltem fel egy (eddig még nem felfedezett) kilátópontra, amit most megkerestem. Ó, mennyire megérte! Meseszerű panoráma nyílik innen a Bakonyra és Balinka felé. De kár, hogy eddig nem vettem észre. Egy kis rövid kék háromszög jelzi, az is inkább csak a térképen. Kijárt ösvény azonban van: tilos kihagyni, azt mondom.

 


Aztán elbúcsúzunk a völgytől, ereszkedés következik, innen már egészen végig. Ami a sípályánál kezdődik meg, ahol szintén remek a kilátás. Bodajkra is, a távoli Vértesre is, ma már nem először. Zoli közben ismét előz bennünket, dacára a 25 km-nek (és a második futamának). Mi itt is fényképezünk, sokat, kényelmesen. A szintidővel igazán jól állunk, megengedhetjük magunknak a lazaságot. A lejtőt azonban így is megfutjuk pár helyen, persze csak a móka kedvéért.

 


Házak, OKT-pecsét, egy kis aszfalt. Kanyargó utak, járdák, majd a célegyenes. Toronyiránt, igen… és már itt a cél. Boltíves kőfalak és épületek, mosolygó rendezők. Milyen jó így beérkezni! Oklevél és gratuláció, szép kitűző és kézfogás. Nagyon finom kenyéren a házi zsír és lila hagyma. Kellemes a tea is, de aki szeretne, büfét is talál. Pici lányom lenyújt, nyüzsög és megígérteti velem, hogy eljövünk jövőre is. És a kellemes (és kedvezményes) cukrászdázás-kávézás után délután még egy levezető kultúrprogram teszi teljessé a napot: a hosszú távosok által érintett Károlyi-kastélyt barangoljuk be.

 

 


Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Tompa Mihály nyomában Gömörben

Tompa Mihály nyomában Gömörben

2021.11.17.

Őszi kéktúránk első napján Gömörországban jártunk, melynek a trianoni diktátum óta csak csekély része tartozik hazánkhoz. Ezen a tájon, egész pontosan Keleméren és Gömörszőlősön teljesített két esztendeig lelkipásztori szolgálatot a méltánytalanul elfeledett költőgéniusz, Tompa Mihály. Ezen a túrán az ő emléke előtt adóztunk.

→ Tovább
Bájos, retró és szeretnivaló: Zirctől Vinyéig a Bakonyvasúton

Bájos, retró és szeretnivaló: Zirctől Vinyéig a Bakonyvasúton

2021.11.17.

Régóta tervezgettük, hogy felkeressük a Bakony egyik gyöngyszemét, a Cuha patak szurdokvölgyét. Számítottunk rá, hogy a hatalmas sziklafalak közt kanyargó patakmeder látnivalói lenyűgözőek lesznek, arra viszont álmunkban sem gondoltunk, hogy legszebb élményeinket a gyermekkorunk vasútjait felidéző, retró hangulatú vonatozásnak köszönhetjük majd.

→ Tovább