Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2020. november 19.

Hegyek között, völgyek között – a Kő-hegytől a Törökugratóig

Most, hogy a járványhelyzet miatt a többnapos, nagyobb lélegzetvételű túrákat szüneteltetnünk kell egy darabig, itt az idő, hogy újra felfedezzük a közeli, régen látott kirándulóhelyeinket. Én most a Budaörs környéki hegyekkel kezdtem a sort.

A várost ölelő dolomithegyek, a Budaörsi-kopárok nemcsak megjelenésükben különlegesek, de élőviláguk is speciális. A fajgazdagság persze hegyről hegyre változik, attól függően, mennyi maradt meg az értékes fajok számára menedéket nyújtó dolomitsziklagyepekből.

A ritkaságokból persze ilyenkor, november közepén nem sokat lehet már felfedezni, hacsak nem vagyunk botanikusok, akik apró levelekből, elszáradt kórókból is be tudják azonosítani a fajokat. De a november enélkül a tudás nélkül is tartogat élményeket errefelé, főleg, ha az ember egy olyan késő őszi napot fog ki, amikor szikrázó napsütésben, kabát nélkül, pulcsiban lehet kirándulni.

Reggel a város felett

12 kilométeres túrámat reggel rögtön egy kis kitérővel, a Kő-hegyen kezdtem, és most először tapasztaltam meg, milyen itt teljesen egyedül lenni. A hegy, annak ellenére, hogy a városban van, a kilátást pedig uralják a logisztikai központok, áruházak, autópályák, lakótelepek, mégis meg tudott valamit őrizni misztikus hangulatából. És most különösen jó volt kicsit távolabbról rálátni a városra, a hétköznapokra, az életünkre, ami innen, fentről – még ha tudom is, hogy nagyon nincs így – olyannak tűnt, mintha minden a régi lenne.

A Kő-hegyről visszamentem a Kisfaludy utcára, ahonnan a piros jelzésen elindultam az Odvas-hegy felé. Egy idő után elfogytak a házak, és egy erdei ösvényen haladtam tovább. Mellettem őszapók csiviteltek, és újra csak bizonyították azt, mennyire bizalmasak, egészen közel jöttek hozzám. A kopár Odvas-hegy távolról is hatalmasnak tűnik, de ahogy egészen közel ér hozzá az ember, még inkább így érzi. A hegy teteje fokozottan védett terület, nem vezet fel rá jelzett turistaút, a piros jelzés a hegy lábánál halad el.

Repülők és motorok

Következő megállóm a Farkas-hegy volt, amit a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) Gubóvirág tanösvényét követve jártam be. A névadó magas gubóvirág kékes-lilás virágai tavasztól őszig mindenfelé láthatók. Érdemes letölteni a tanösvény vezetőfüzetét a DINPI oldaláról, mert sok érdekességet lehet megtudni a környékről. Ebből tudtam meg például, hogy ez a táj több híres filmben is feltűnik. Itt forgatták például A Tenkes kapitánya, az Egri csillagok és A tizedes meg a többiek egyes jeleneteit.

A fokozottan védett terület a Budai Tájvédelmi Körzet része, sok-sok évtizede azonban más volt a helyzet. Itt íródtak a hazai vitorlázórepülés történetének első fejezetei. Az első világháború után a korábban pilótaként szolgáló katonák szerették volna valamilyen formában tovább folytatni a repülést. A 20-as években ezt azonban szigorúan korlátozták, és csak hajtómű nélküli gépekkel lehetett ezt megtenni. Megindult a gépek tervezése, beszerzése, és 1929-ben megkezdte működését a farkas-hegyi vitorlázórepülő-tér.

Akkoriban itt hangárok, műhelyek voltak, az emlékmű helyén például a MÁV pihenőháza állt, a közeli Szekrényes-hegyen pedig ma is megvannak annak a betonrámpának a maradványai, ahonnan egy erős gumikötéllel, mintegy óriási csúzlival, útnak indították a gépeket. A repülőtér a II. világháborúban megrongálódott, 1959-től pedig leköltözött mai helyére, Budakeszi Nagyszénászug nevű településrészének közelébe.

De nem csak a repülőélet volt élénk itt évtizedekkel ezelőtt. A hatvanas években tömegrendezvényeket, KISZ-gyűléseket is tartottak itt, és mai fejjel már hihetetlennek tűnik, de egykor motorversenyeket is rendeztek a természeti értékekben gazdag gyepeken. A legnagyobb tájátalakítás szerencsére csak terv maradt, mondjuk annak is egészen hihetetlen, a 40-es években nyilas központot akartak itt kialakítani, felhőkarcolóval és 25 ezer fős egyetemi várossal.

Járt, járatlan, jelölt

Egy korább cikk kapcsán a pár hónapja a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreivel jártam itt, akik megmutatták, hogy a motorok okozta évtizedes tájsebek még ma is látszanak a környező lankákon. A fokozottan védett terület egyik legnagyobb értékét a dolomiton kialakult különleges növényvilág adja, amely pár méteren belül is elképesztő különbségeket tud produkálni. Míg a hegyek napsütötte, déli oldalán mediterrán vidékekre jellemző, melegkedvelő fajok élnek, addig néhány lépésnyire onnan, a hűvösebb északi lejtőkön már magashegységekre jellemző fajok is előfordulnak.

Ma már motorversenyek nincsenek, taposás azonban igen, és a gyepeknek a folyamatos használat miatt ezeken a helyeken nincs esélyük a regenerálódásra. Ahogy az egyik szakember mondta, „a dolomithegyek halála a szép kilátás”. A panoráma nagy kísértést jelent sokaknak, pláne, ha már kijárt ösvények vezetnek fel a hegytetőre. Ezek azonban jelöletlen utak, és mivel fokozottan védett területen vagyunk, itt csak a jelölt ösvényeken lehetne haladni. Ráadásul jó kilátópontokat a jelölt utakat követve is el lehet érni.

Az itteni növények életét nemcsak a taposás, de a feketefenyők is megnehezítik. Bármerre is vesszük az irányt, előbb utóbb beleütközünk a telepített fenyvesekbe, amelyekkel a kopár hegyoldalakat akarták megfogni.

A Budaörsi-kopárok „kopárságában” nagy szerepe van az embernek. A hegyeket borító őshonos erdőket több száz évvel ezelőtt kivágták, helyüket legeltették, ami a vékony talajréteg pusztulásához vezetett. Az eredeti növényzet ilyen körülmények között már nem tudott újra gyökeret verni, ezért a 20-as, majd az 50-es években megkezdték a kopárfásítást, a hegyeket strapabíró feketefenyővel ültették be, ami alapvetően változtatta meg az élőhelyeket.

A fenyők árnyéka és a lehulló tűlevelei miatt sok növény nem tudott itt megmaradni. A természetvédelmi szakemberek most azon dolgoznak, hogy a fenyvesek eltávolításával segítsék az eredeti élőhelyek regenerációját.

24 ökör, 60 tulok

A Farkas-hegyről a piros kereszt jelzésen indultam tovább a Mária-völgy irányába, majd áttértem a sárga jelzésre, ami a Ló- és a Csík-hegy oldalában vezetett tovább. Itt már leginkább erdőben haladt az út. Közben egyre többször kiláttam a fák között a városra, de a néhol igen keskeny ösvényeken azért nem árt a lábunk elé is figyelni. A Huszonnégyökrös-hegy szerintem az egyik legjobb nevű hegy az országban, nevének eredetéről más többször írtunk mi is. Például itt. De amit nem tudtam, hogy a közeli Törökugratónak is hasonló neve volt korábban, azt Hatvantulkos-hegynek hívták.

A Huszonnégyökrös-hegyen érdemes kitérőt tenni a sárga háromszög jelzésen, ami az út egyik legjobb kilátópontjára vezet. A fenyőkkel övezett hófehér szikla északi oldala egy meredeken mélybe szakadó, függőleges sziklafal. Délre tőlünk megint csak a logisztikai központok sokasága, de északra végre erdők és mezők látszanak.

Szemben a magányosan árválkodó Kecske-hegy sasbérce, mellettünk a Csík-hegy és a Ló-hegy erdővel borított háta, mögöttük a Szállás-hegy kandikál ki, a távolban Csillebérc, a KFKI tornyával. Alattunk a Budaörsi Katonai Temető szabályos sorban rendeződő sírjai. Magyarország legnagyobb katonatemetőjében több mint 17 ezer (16 300 német és nyolcszáz magyar) olyan katona nyugszik, akik a második világháború magyarországi hadműveletei során vesztették életüket.

A hegyről hamar beértem a lakott területre, de a túrám itt még nem ért véget, mert mindenképpen szerettem volna átmenni a Törökugratóra, amely magányosan magasodik a forgalmas Szabadság út túloldalán. A jellegzetes formájú hegy Budaörs zászlaján és címerében is szerepel.

Közepén egy felhagyott dolomitbánya van, ennek peremén vezet a Naprózsa tanösvény. A kötelekkel jelzett útvonal felvisz a hegy tetejére. Az egyes állomásokat számokkal jelzik, néhol vannak korábbi játékokra utaló nyomok is, de ezek felett eljárt az idő, és szükségük lenne némi karbantartásra. A hegyről szóló információs könyv azonban még megvan, és természetesen szó esik benne a hegy különleges nevének eredetéről is. Több legenda is szól erről, amelyek közös eleme, hogy a magyarok elől menekülő törökök a hegy meredek északi sziklafalán a mélybe vetették magukat.

A hegy tetejéről elképesztően jó a kilátás. Belátni egész Budaörsöt, Dél-Budát, látszik a Tétényi-fennsík, tetején a jellegzetes víztornyával. A túra során bejárt hegyeket is végig beláttam innen. Mintha csak tapsrendre álltak volna össze az előadás végén. Remekül festettek a délutáni napfényben, háttérben a szikrázó kék éggel, felettük pedig, mint egy hatalmas zeppelin, egy hosszúkás felhő lebegett.


A bakonyi Gyilkos-tó - feltöltődés receptre

A bakonyi Gyilkos-tó - feltöltődés receptre

2021.09.17.

Van a Magas-Bakony rengetegében egy különleges hely, amely egyszerre vad, romantikus és sejtelmes. Ahol a mozdulatlanságba dermedt facsonkok úgy meredeznek ki a víztükörből, mintha évszázadok óta arra várnának, hogy megpillantsd és felfedezd őket. A Gyilkos-tónál megváltozik a világ.

→ Tovább
Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen

2021.09.16.

A Naszály északi lábánál kialakított körtúra főleg akkor tökéletes választás, ha gyerekkel vágsz neki, de egy kellemes ősz eleji séta helyszíneként sem utolsó. Szakadék felett átívelő függőhídon lépdeltünk és hosszú pallósoron vesztünk bele a sűrű erdőbe.

→ Tovább