Eltűntek a motorosok, visszatértek a fekete gólyák

Hegyről leszáguldó bringások, az erdő csendjét felverő motorzúgás; aki rendszeresen túrázik, annak ezek az élmények bizonyára nem jelentenek újdonságot. A Turista Magazin novemberi számában megnéztük, hogy az illegális utakat választó kerékpárosok és motorosok milyen nyomokat hagynak maguk után a természetben.

Szöveg:
Fotó:
Adobe Stock
2020. november 4.

Hegyről leszáguldó bringások, az erdő csendjét felverő motorzúgás; aki rendszeresen túrázik, annak ezek az élmények bizonyára nem jelentenek újdonságot. A Turista Magazin novemberi számában megnéztük, hogy az illegális utakat választó kerékpárosok és motorosok milyen nyomokat hagynak maguk után a természetben.

A technikai sportok és a természetvédelem régóta fennálló konfliktusának színtereit az egész országban megtalálhatjuk, de a probléma minden bizonnyal a Budai-hegységben és a Pilisben a legnagyobb. A Turista Magazin novemberi számában a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival több olyan helyszínt is bejártunk, ahol értékes élőhelyeket és ritka élőlényeket veszélyeztetnek az illegálisan végzett technikai sportok.

Jártunk például a főváros környékének egyik kedvelt kirándulóhelyén, a Budai Tájvédelmi Körzet részét képező Budaörsi-kopárokon, ahol a hatvanas évektől a kilencvenes évekig motorversenyeket rendeztek. Azóta jónéhány évtized eltelt már, de a motorok által hagyott nyomok, lassan gyógyuló tájsebekként ma is ott vannak még, jelezve azt, milyen károkat tesznek a járművek egy ilyen érzékeny és értékes területen.

Terepszemlénkből a Normafa környékét sem hagyhattuk ki, hisz az itteni lejtőket a dowhnillesek előszeretettel használják, és ezzel sajnos nagy károkat okoznak. Tevékenységük itt nemcsak, hogy illegális és természetkárosító, a kirándulók által kedvelt útvonalakon balesetveszélyes is.

A Budai-hegységben, Pilisszentiván és Nagykovácsi között fekvő Szénások dolomithegyei különleges természeti értékek őrzői, itt él például a hazai növényvilág egyik leghíresebb faja, a pilisi len. A Borbás-gerinc a hazai természetvédelem ikonikus helye, ahová csak engedéllyel lehet belépni. Sajnos azonban az illegális terepkerékpárosok nyomai már itt is felfedezhetők, talán nem is sejtik, a meredek lejtők értékes, ritka növényeiben mekkora kárt tudnak itt okozni akár egyetlen fékezéssel.

A természetvédelmi őrszolgálat elsődleges feladatai közé tartozik a természeti értékek védelme. Az illegális kerékpárosok, terepmotorosok vagy kvadosok ellen rendőrséggel közös akciók során is próbálnak fellépni. Ennek köszönhetően egy örömteli eseményről is beszámolhattak, ugyanis egy Esztergom melletti védett erdőben idén újra fészkelt a fekete gólya, amelynek költése korábban az itt száguldozó terepmotorosok miatt hiúsult meg.

A témával foglalkozó riportunkat a Turista Magazin novemberi számában találjátok.

A NOVEMBERI DIGITÁLIS SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, KORÁBBI LAPSZÁMAINKAT PEDIG IDE KATTINTVA TUDOD ELÉRNI.


Cikkajánló