Mindig szerettem volna csillaghullást fotózni, de vagy az időjárás, vagy a technika keresztbehúzta a számításaimat. Az is előfordult, hogy az elsőre jónak hitt helyszín valójában alkalmatlan volt a hullócsillagok fényképezésére. Most végre sikerrel jártam, és azt is elmondom, hogyan.
Mióta megvan a Canon EOS 6D, igazából csak idő kérdése volt, mikor nyílik lehetőség kipróbálni éjszaka. A nyári csillaghullások komfortosabbak, mint egy téli szeles éjszakán órákat kint állni, de most pont így adódott. Tapasztalatom szerint hasonlóan tiszta égbolt esetén a Geminidák meteorraj látványosabb, mint bármely másik társa. Talán azért is mondom ezt, hogy elhitessem magammal, jó kint állni a fagyban, szorgosan dolgozó fényképezőgép mellett.
Lássuk, miként is készültek az alábbi képek.
17mm-en készültek a fotók, szám szerint 82 percig, minden kép 20 másodpercig. A látványosabb hullócsillagok a sötéthez hozzászokott szemnek nagyon fényesek, de a szenzornak nem, így egészen magas ISO-t szükséges használni. Mivel nekem egy fix f4 fényerejű nagylátóm van, kisebb hátrányból indultam. Az első tesztképek után végül ISO 5000 mellett döntöttem, mivel a 6D elég jól kezeli a digitális képzajt. Az első képen láthatóak a „begyűjtött” meteorok. Egy alapképre kerültek, így minden éles a képen. 20 másodperc alatt még nem fordul annyit a Föld, hogy számottevően bemozduljanak a csillagok.
A „csillagjárós” képek mindig is bejöttek nekem, így bemutatnék két lehetőséget is. Az elsőt csak néhány képből készítettem a StarStax nevű szoftver segítségével. Nagyon egyszerűen kezelhető, kitölti az esetleges hézagokat, vagy amint az első ilyen képen is látszik, „üstökös módban” fénycsóvaként jeleníti meg a csillagokat. Az ilyen képek alapja, hogy legyen sok hosszabb expónk, például 20-30-40 másodperces felvételek, természetesen köztük maximum egy másodpercnyi szünettel. Néhány tucat képből már egészen szép eredmények születnek.
A második csillagjárós képen a teljes időtartam látható (82 perc). Itt meghagytam a repülőgépek fényeit is, jól látszanak a főbb útvonalak. Amennyiben a sarkcsillagot is a képre komponáljuk, úgy közel teljes köröket kapunk. Itt a fényképezőgép délnyugatra nézett, így hosszú, elnyúlt íveket kapunk.
Külön érdekesség, ha úgyis sorozatot készítünk, hogy magas érzékenységen még látszik néhány percig az elhamvadt meteor maradványa. Lassan eloszlik az anyaga, de határozott íve jól látható.
Végül egy kép annak igazolására, hogy a nagy fényszennyezésű területeken sem lehetetlen hullócsillagot fotózni. Miskolc és környékének éjszakai fényei elég erősek, de nem annyira, hogy egy markáns felvillanást ne tudnánk elkapni.
Szöveg és fotók: Spéder Ferenc
Még több fotózással kapcsolatos érdekesség a szerző blogján!
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Ha Mátra és vártúra, akkor első helyen kétségkívül Sirok áll.
Kékes – az ország legmagasabb pontja, amelynek meghódítása nagy kihívás minden bringás számára.
Van a Mátrában egy település, amelynek neve egybeforrt a kommunizmus áldozatainak emlékével.
