Kisnána határának kincsei
Nemrég egy félnapos túra keretében Kisnána rejtett természeti és kulturális értékeit ismerhettük és szerethettük meg Csabai András, helyi patrióta értő túravezetésének köszönhetően, így lett a miénk a Mátra egy rejtett szeglete.
A kisnánai vár parkolójából indultunk egy alig ötkilométeres túrára a környék látnivalóinak, legendáinak felfedezésére. Az előző napok nagy esőzései miatt a talaj erősen felázott, minden keréknyomban vízerecske csordogált, így elég sokáig csak a lábunk alá, bakancsunk elé nézegettünk. De rögtön felkaptuk tekintetünket, amikor megálltunk a Fehérföldes-ároknál. Szinte a semmiből tűnt elő az igencsak meredek falú, hatalmas vízmosás, ami bizony most patakos szurdokvölgyként nyűgözött le minket.

A viszonylagosan puha „galgavölgyi riolittufa” kőzetbe a kis lejtés ellenére is mély eróziós völgy vágódott a jelentősebb esőzések során. Ez nem a Mátrára jellemző földtani képződmény, itt inkább ritkaság. Tovább sétálva feltűnt a feketefenyők egyedeinek, sőt helyenként ligeteinek jelenléte. Csodálkoztunk, amikor megtudtuk, hogy ezeket nem az ember telepítette az egykori elhagyott, felhagyott legelőkre, hanem a magjaik elsősorban madarak segítségével jutottak ide a magasabban fekvő fenyőerdőkből.
Lassú emelkedéssel értük el a Juhászpart hatalmas andezittömbökkel tarkított bokros-bozótos-füves területét. Az egykori sziklagyepes legelőt a falubeliek Nagy-Magyarországként is emlegetik. A trianoni döntés után a kisnánai leventék mementóul kirakták kövekből a békeszerződés előtti Magyarországot ide, a hegyoldalba. Mára már nem rekonstruálható a megható kőalkotás.

Innen nyugatnak fordultunk, irány az Ördögvályú-patak! (Egyes térképeken Forrás-patakként szerepel.) Pár lépés után már mehettünk volna a fülünk után is: egyre erősödő morajlás vezetett minket a bőszülten rohanó vízhez. A megtapasztaltak alapján megértettük, hogy a helybeliek az ördöghöz kötötték (a száraz időben jelentéktelen) patak nevét: őrjöngve rohanó víz, hatalmas földi mennydörgéssel. Most, a patak megáradt állapotában lehetetlen volt megvalósítani tervünket: végigtúrázni a szűk, sziklás mederben felfelé. A megáradt patakon az átkelés is egyre kalandosabb, akrobatikusabb lett. Elkelt a segítő bot és kéz. Nehezen hittük el, hogy itt pár hete kisiskolások száraz lábbal hódították meg a szurdokvölgyet.

A Szkalyina (jelentése: „szégyen”) som- és vadrózsabokrokkal tarkított, sziklákkal szórt hegyi rétjén titokzatos dolgok fogadtak minket a múltból. Itt van máris a hely neve, amely lengyel eredetű a szlovákok lakta Magyarországon. A következő nagy rejtély a Kecskefejes-szikla volt. Sűrű bokrok között bújt meg, őrizvén kincsét, titkát. A néphagyomány szerint a környék egykori nagyura, Móré László a szikla alá (vagy a mögötte lévő barlangba) temette kincseit. Ami biztos: a szikla egyik oldalán emberi megmunkálás nyomai látszanak, ami akár kecskét is ábrázolhat.

A vizenyős, sáros úton haladva vezetőnk egyszer csak lehajolt, és egy öklömnyi májopál darabot mutatott fel. Igaz, ez csak a kistestvére a kisnánai andezitbányában talált különlegesen nagy, hárommázsás faopálnak, de igencsak megcsodáltuk a ritkaságot.
Rácsatlakozva a Mária útra délnyugatnak, a szőlők felé haladtunk. Az ültetvény sarkától nem messze elhagytuk a zarándokutat, és délnek, a Macskavár felé fordultunk.
Itt újabb rejtélyek fogadtak; a táj hirtelen mediterránba váltott, mitikus sziklák, titokzatos kősáncok és olajfákat idéző ligetes facsoportok keltették fel kíváncsiságunkat.
Vezetőnk hamar feloldotta a rejtélyt, egykori állattartó telepen, településen vagyunk, a hajdani Lovásznánán. A kőrakások pedig kőkerítések, itató- és bőrcserző medencék nyomai.

A ligetes, úttalan úton pár száz méteres „sétálva merengés” után a Macskavár hatalmas andezitsziklákkal díszített csúcsán pihentünk meg falatozni. Ilyen gyönyörű helyen utoljára az erdélyi Öreg-havas csúcsán voltam. Élveztük a napsütést, a táj szépségét és nyugalmát.

Felgyorsultak az események, innentől Kisnána felé vettük az irányt. Ráadásként még egy patakos átkelés, majd egy kis terepi helytörténet: megálltunk ámulni a Mosoda-völgyben az egykori kenderáztató, majd termelőszövetkezeti halastó látványán, és a betonvályús, sok férőhelyes mosóhely romjainak emlékén. Innen már a helyi vízmű mellett sétáltunk el a falu központja, a vár parkolója felé.

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább









