Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Potyautassal a Kéken - Bánkút-Putnok

Nábrádi Judit 2016.03.27.

A nemzeti ünnep hétvégéjét Noszvajon töltöttük. „Pihentünk”, így az 5 napból csak 3 nap túrázást terveztem. Mivel redőny nem volt a szálláson, a kis Potyautas mindennap korán reggel keltett minket.

A kéktúrás terveket Judittal is megosztottam, így 2 napra ők is csatlakoztak hozzánk. De ügyesebben csinálták, mint mi, mert nekik Upponyban volt a szállásuk, nekünk viszont onnan majd másfél óra autóútnyira. Így hétfőn, 14-én Upponyban találkoztunk 10 után. Egy autóval mentünk fel Bánkútra, és kezdődhetett is a túra.
Szép, de hideg idő volt. Már nagyon vártam a meleg, tavaszi napsugarakat, de sajnos ebben nem lehetett részünk. Bánkúton megint a Fehér Sas Panzióban kezdtünk, ki-ki forralt borozott, vagy éppen teázott. El is ment vele a délelőtt, volt vagy dél, mire ténylegesen nekivágtunk a túrának.

 

dsc_6958-2.jpg


Először megkerestük Bánkúton a sípálya mellett a pecsétet. Most nem csak Bálintka és Nimródka voltak velünk, hanem Orsi is, egy baráti házaspár 10 éves kislánya, akikkel együtt hétvégéztünk Noszvajon.
Az erdő még nagyon kopasz, téli volt, de gyönyörűen pompázott a napfényben. A kék még egy kis kitérőt is tett a Kisvár felé, így egy csodálatos kilátóhelyet is útba ejtettünk. A Kisvár nevezetű szikla mellett ereszkedtünk le meredeken egy patak medrébe, a térképemen is jelölt régi kék nyomvonalra. A hegyoldalban mondhatni gatyaféken lehetett leereszkedni, ami szokatlan a kéktől, így Nimródka ezen a szakaszon fel is ébredt szép erdei álmából. Aztán kereszteztünk egy patakot, amely a babusnak roppantmód tetszett.


Szépen lassan elértük a kilátót Mályinka felett. Itt jó sok turistával találkoztunk, a napos-szeles idő sokakat kicsalogatott a szobából. Körbenéztünk, aztán folytattuk utunkat a falu felé. A kocsma rejtette itt is a pecsétet, így hát betértünk. Mivel Bálintka aludt, Juditék mentek is tovább gyors pecsételést követően, mi pedig kicsit lepakoltunk, megpihentünk.


Nimródka a saját lábán jött velünk tovább, így eleinte nem haladtunk túl gyorsan. Aztán csak felvettem őt, és szaporázni kezdtük a lépést Uppony utolsó háza felé. Pont azon gondolkoztam, hogy ha most jönne egy busz, szívesen felpattannék rá Dédestapolcsányig, oda úgyis csak aszfaltút mentén lehet eljutni, és a forgalom sem annyira kicsi. És ekkor feltűnt a kanyarban egy nagy sárga jármű…

 

dsc_7163-2.jpg


Dédestapolcsány jó hosszú falu, vagy 4 km-en keresztül sétáltunk a járdán, mire kikeveredtünk egyik végéből a másikba. Már alig vártuk, hogy elérjük a Lázbérci-víztározót, mert tudtuk, hogy gyönyörű része lesz a mai távnak. És nem is tévedtünk! Pont elértük a tó legsarkát, amikor megpillantottuk Juditékat, minket vártak egy padon.


Sajnos a tó nagy része már árnyékban volt, és a táj még nagyon szürkés-barnás, téli arrafelé, de így is nagyon szép látvány tárult elénk. Azért egyszer nyáron is jó volna visszamenni, talán majd a következő, családos kéktúra-teljesítéskor.


Aztán Nimródka elégedetlenkedni kezdett a hátamon, így letettük őt, hadd sétáljon a saját lábacskáin. Élvezte is, és kb. 500 métert hajlandó volt arra menni, amerre mi szerettük volna. Egy szorosba értünk, ahol sziklás rész következett. Orsi felmászott egy sziklára, Nimródkának több sem kellett, usgyi utána! Innen Nimródka mindenfelé szeretett volna menni, csak arra nem, amerre mi akartuk. Márpedig későre járt, így erőszakot alkalmazva az angolnaként kezeink közül kicsúszó gyermek ellen, visszatettük őt a hátamra, és dalolva-mondókázva meneteltünk Uppony felé. Ezzel már neki sem volt gondja, fáradt volt a kis drága, és ilyenkor semmi sem tetszik neki, ami nem az ő akarata.

 

dsc_7031-2.jpg


A túra nagyon jól sikerült, mindenki jól érezte magát. Orsi is nagyon jól bírta a kirándulást. Ugyan nem túrázik nap, mint nap, de elég sportos kiscsaj! Másnapra viszont hóeséssel riogatott az időjárás-jelentés, aminek hétfőn még nem akartunk hinni.


Kedden reggel 6-kor megint ébresztett minket Nimródka. Kinéztem az ablakon, és tényleg valami havas trutyi esett… no, ennek igazán nem örültem, mert Gábor így azt mondta, ők inkább otthon maradnak a szálláson Nimródkával, én meg vigyázzak magamra, de kiránduljak nyugodtan Judittal, ha szeretnék. Felhívtam hát Juditot, hogy mi legyen. Elég elszánt volt a telefonban, így nem volt más választásom, menni kellett.

 

20160315_113454-2.jpg


Upponyban letettem a kocsit, és Szabi átvitt minket Putnokra. A srácokat aznap Judit is otthon hagyta, így kettesben túráztunk: a két őrült anyuka. Putnokon pecsételtünk, aztán mentünk is. Valami havas-esős izé esett, elég kellemetlen volt. Én úgy néztem ki, mint egy medve: gyapjú aláöltöző, bélelt túranadrág és egy L-es esőnadrág alul, két pulcsi és egy L-es férfi softshell túradzseki felül. Mivel sapkát nem csomagoltam a hétvégére, Gábor gyapjú csősálját összefogtam az egyik oldalon egy hajgumival, és jobb híján ez lett az alkalmi sapkám. Erre a távra még a fényképezőgépemet sem vittem magammal, nem kockáztattam meg, hogy megint elázik, és szervizben köt ki a hétvége után.


Az aszfaltútról letérve egy szép patakvölgyben találtuk magunkat. Itt az volt kiírva, Uppony már csak 6,8 km-re van. Kicsit fel is villanyozódtunk, hogy már csak 2 óra túrázás van hátra ebben a csuda időben. Aztán szépen emelkedtünk felfelé a hegyre. Több kéktúrás csapat jött velünk szemben, hiszen ma a megszokott iránnyal ellentétesen mentünk. A hegy tetején találkoztunk a legnépesebb csapattal: őket láttam is reggel még Upponyban pecsételni. Szóba elegyedtünk, és figyelmeztettek, lefelé meredek lesz az út és sáros, jobb, ha keresünk magunknak egy sétabotot. Aztán a férfi ránézett a sajátjára, és azt mondta, neki erre már nincs is szüksége, szívesen nekem adja. Judit is kapott egy botot kapott egy másik szívélyes túrázótól.

 

20160315_125430-2.jpg


A hegy tetején eső helyett hó esett, tiszta fehér volt minden. Látványnak nem volt rossz, de a haladást nem könnyítette meg. Belebotlottunk egy kéktúrás tájékoztató táblába, amely szerint Uppony már csak 2,2 km-re, 25 percre van. Aztán ahogy haladtunk, jött egy tábla, amely szerint 3 km van még hátra. Majd egy újabb, amely szerint 3,5 km. Ezután még egy, amin már 4,2 km-re voltunk Upponytól. És nem, nem tévedtünk el, és nem is mentünk rossz irányba. Csak valami nagyon hozzáértő lehetett, aki kitáblázta az erdőt. Minket viszont kellőképpen megzavart, és szerencsétlen srácainkat is, mert még a 2,2 km-esnél felhívtam Gábort elújságolni, hogy délután 2 felé otthon leszünk. Aztán ahogy haladtunk, ez a terv egyre inkább szertefoszlott. Még térerő sem volt, sem a hegyen, sem akkor, amikor végre lent voltunk Upponyban, így csak út közben, az autóból, 2 órához közeledve tudtam Gáborral beszélni, hogy 1 órát kések.


Ahogy leereszkedtünk a hegyről, bizony nagyon jó szolgálatot tett a könnyen szerzett túrabot, támaszkodtunk is rá rendesen. A hó is csúszós volt, a havas sár pedig még inkább. Aztán jött a sima sár. Egy fenyőerdőben ereszkedtünk le Upponyba, majd a térképen megnéztük, hogy a kék már megint „beújított”, és vagy 3 km-rel többet tettünk meg így, mint ami a térképünkön és a pecsételő füzetben szerepel.

 

20160315_120734-2.jpg


Azért örültünk neki, hogy bevállaltuk, mert a viszontagságok ellenére szép túra volt ez is. Egy kicsit még a tavaszi telet is élvezhettük. Ezalatt Gábor és Nimródka egy jót sziesztáztak a szálláshelyen, és a délutánt már ismét hármasban töltöttük, gasztronómiai élményekkel gazdagodva.

 

Írta és képek: Nábrádi Judit


Bükk, táv: 25,9 km, szint: +510/-1087 m