Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Potyautassal a kéken - Nógrádsipek - Cserhátsurány

Nábrádi Judit 2016.01.04.

Egyetértettünk abban, hogy a karácsonynak nem csak az evésről kellene szólnia. Az ünnep másnapján nem volt semmilyen családi összeröffenés, így jó lehetőség adódott egy rövidebb kéktúratáv leküzdésére.

A sógornőmék is nagy kéktúrázók, és részben az ő példájukat látva kaptunk kedvet mi is a kékhez. Velük már régóta beszéltük, hogy el kéne menni erre a rövidebb szakaszra együtt, de valamiért eddig még sosem sikerült. És mivel legutóbb csoportos vadászat miatt nem tudtunk túrázni, jobbnak láttam megint egyeztetni a vadászokkal, hogy zöld utunk lesz-e. Köszönet a Kelet-Cserhát Vadásztársaság elnökének azért, hogy még karácsonykor is hajlandó volt válaszolni az SMS-emre, és megnyugtatni, hogy nincs csoportos vadászat a környéken. Telefonon nem mertem hívni, mégiscsak karácsony volt.

 

dsc_2316-2.jpg


26-án reggel ugyan siettünk a pakolással, de persze nem sikerült időben autóba pattanni. Összepakoltunk másfél napra, mert Gábor szüleihez mentünk túra után egy spontán karácsonyi vacsorára, és utána ott is aludtunk, így kellett váltóruha, kiságy, alvós cucc stb. Nimródka cucca megint majdnem kiszorított minket az autóból. Így eleve 45 perc késéssel értünk Cserhátsurányba, ahol Annamariékkal találkoztunk, és átültek a mi kocsinkba, hogy együtt tovább hajtsunk Nógrádsipekre.


Nógrádsipeken kicsit tollászkodtunk a kocsma előtt, amely a pecsétet őrzi. Nimródka bemutatta járási tudományát keresztszüleinek, irtó aranyos volt! De fáradt is, vígan ment a hordozóba, és nemsokára aludt is.
Vadászat szempontjából zöld utunk volt, minden más szempontból inkább barnás. Merthogy életünk legsárosabb túrája volt! Nógrádsipeken megcsodáltuk a jászlat, benne élő juhokkal, aztán kiérve a faluból egy óriási dagonya kezdődött, ami nem akart megszűnni még vagy 3 kilométeren keresztül. Vastag keréknyomok, szó szerint bokáig érő sár volt, az út széle pedig hol tüskés-bokros, hol villanypásztorral szegélyezett, így nagyon máshol nem is tudtunk menni. Csigalassan haladtunk, valahogy nem akartak fogyni a kilométerek. Cserébe viszont a bakancsom fűzőig egy merő sár volt, a talpa pedig egyre hízott, hízott, nehezedett. Még egy tanya mellett is elhaladtunk, amit két nagy, csomós szőrű kutya őrzött, persze szabadon, így én, a bátor, a társaság másik oldalára skerálva sétáltam el mellettük, a sárban cuppogva.

 

dsc_2355-2.jpg


Annamari lendített egyet a lábán, mikor épp őt fotóztam, hogy megmutassa a talpára ragadt sáradagot. A lendítéssel egyszerre bemutatott egy kecses piruettet, és fenékre huppant a puha sárban. Hogy ő nevetett-e jobban, vagy mi, azt nem tudom.

 

dsc_2363.jpg


Innen a legelőkről, szántóföldekről letérve már az erdőben vezetett az út, ami egy fokkal jobb volt sár szempontjából, de azért még mindig nem az igazi. Nimródka szépen csicsikált a hátamon, így volt idő beszélgetni, szendvicsezni.


Az erdő egyre szebb lett, ahogy kapaszkodtunk feljebb, mert itt már a köd is megjelent. Aztán lassan ereszkedni kezdtünk Cserhátsurányba. Lejjebb megint megjelent a sár, de itt már közel sem volt olyan vészes. Nimródka is felébredt, szinte az egész utat végigaludta.

 

dsc_2438-2.jpg


Cserhátsurányban kívülről megnéztük mindkét - sajnos - pusztulófélben levő kastélyt, aztán mentünk a kocsmába pecsételni. A hely ismerős volt, mert még nyáron jártunk itt egyszer, amikor Szandaváraljára mentünk. A kocsmárosné megismert minket, akkor is nagyon kedves volt, és most is.


Rövid etetés, pelusozás, járkáltatás, kávézás után összeszedtük magunkat, és Annamariék kocsijával elindultunk vissza Nógrádsipekre, a mi autónkért. Későre járt már, és meg kellett állapítanunk, hogy a tervezetthez képest 2 órával később fogunk odaérni Gábor (és Annamari) szüleihez, ami azt is jelentette, hogy sötétben kellett megtennünk a hazaút legnagyobb részét - megint ködben. És ismét piszok messze voltunk Budapesttől… Most kivételesen nem én voltam a sofőr, így Nimródka mellett ültem hátul, és szórakoztattam, amire szükség is volt, mert ma többet utaztunk autóban, mint amennyit túráztunk, és előbbit potyautasom már nagyon unta. Azért szerencsésen odaértünk, megváltás volt a zuhanyzás és az átöltözés az egész napos dagonya után, Nimródka pedig irtóra örült a nagyszüleinek! Jót vacsoráztunk, rendhagyó karácsony volt ez így. És még a sár és köd ellenére is azt mondom, kár lett volna kihagyni.

 

Nábrádi Judit

 

Cserhát hegység, táv: 9,1 km, szint: +218/-253m

 

terkep(2).jpg