Szép kilátás

Tenczer Gábor blogja

Szerző:
2020. július 6.

Sajátos teljesítménytúra temetővel és légkondival

A TranszBudai 70 saját találmányom, egyszerre öleli fel a zöldben Budapest legszebb panorámáit, hatol be az urbánus környezetbe, és szolgál meglepetésekkel.

Már az előző poszt, a Kis budai csúcskalauz megírásakor felvetődött, hogy ha választani kellene, melyik csúcsot választanám leginkább az ajánlott tíz legszebből. Rájöttem, hogy minek is választani, amikor egyhuzamban, egy nap alatt az összeset be lehet járni?

Budai-hegység gerinctúra? Hmm, nem is hangzik rosszul. Csakhogy a Budai-hegységnek több fontos gerince is van, leginkább egy fonott kiflihez hasonlítanám, ráadásul a csúcsok sem egyvonalban sorjáznak, hanem össze-vissza helyezkednek el.

Ezért fogtam egy útvonaltervezőt és megnéztem hogy haladna a legrövidebb gyalogút a tucatnyi csúcs között. A következő, 63 kilométeres útvonal rajzolódott ki (a térkép ide kattintva külön elérhető):

Tehát 63 kilométer, 1964 méter szint. Az nem is olyan durva, 18-20 óra alatt meg is lehet csinálni. Viszont úgy gondoltam, hogy ha már 12 gyönyörű csúcson halad át az út, akkor adjunk időt a nézelődésre is: így lett a szintidő végül 24 óra. Klasszikus túrának gyors, klasszikus teljesítménytúrának lassú, egyfajta hibrid túra.

A szabályokat nem vittem túlzásba: a 12 csúcsot 24 óra alatt kell bejárni, az igazolás egy szelfi minden ponton, ahol nagyjából felismerhető a háttérben a helyszín. Az útvonal teljesen szabad, a feltett térkép csak egy ajánlott lehetőség. Nincs érem, vagy jelvény, aki teljesíti, elsősorban magának csinálja. Azért a blogomon csinálok egy Hall of Fame-oldalt, ahol a teljesítők - ha lesznek egyáltalán -, miután a fotókkal igazolták a bejárást, felkerülnek "a halhatatlanok" közé. A Facebook-on még azt is megígértem, hogy az első tíz teljesítő vendégem egy sörre, de nem hiszem, hogy ez nagy motiváció.

A túrát természetesen a hétvégén én is lejártam Gabi, Péter és Ági kíséretében, következzenek a tapasztalatok. Az indulást kényelmesre terveztem, 9.30-kor indultunk el Budaörsről, a kocsi mellől, a Törökugrató utcából. Az indulás időpontjának meghatározásakor érdemes figyelembe venni, hogy a Sas-hegyi Látogatóközpont 10-kor nyit, tehát ha reggel hét előtt indulunk, akkor normál tempóval túl korán érnénk oda. (Persze nem muszáj bemenni, de a benti kilátópont miatt feltétlenül javasolt.) Aki busszal akar hazajönni, azt is jó tudnia, hogy a túra másik végpontjáról, Perbálról az utolsó busz Budapestre 22.56-kor indul.

Az első szelfipont tehát a Törökugrató teteje a szomszéd hegyeket mutató tájékoztató táblánál. Gyorsan (10 perc alatt) fel lehet jutni, a 40 méteres szintkülönbség kiváló bemelegítés. Innen le, át a Budaörsi úton, és fel a 288 méteres Huszonnégyökrös-hegyre, ami a Budai-hegység kiflijének dél-nyugati csücske. Nem rohantunk, mint a legendabéli hentes, aki 24 ökörben fogadott, hogy felfut a csúcsra, ott pedig holtan rogyott össze, hanem szép nyugiban sétáltunk fel a nyugatra néző széles sziklaoromra. 10 óra 18-ra fel is értünk. A szelfipont az orom, a háttérben jól beazonosítható az autópálya, vagy a raktárok.

A következő állomás a 314 méter magas Odvas-hegy. A csúcshoz a legrövidebb úton át kell vágni Budaörs utcáin, sok a zegzug, kicsit labirintusos az út, jó ha a mobilon rajta van a GPS-es térkép, amin követni lehet, hol vagyunk. A felfelé menet meredek, kellemetlenül köves, ez az egyik legfárasztóbb része a túrának. Viszont a kilátás fönt tényleg mindenért kárpótol. Szelfipont a tető, háttérben a Huszonnégyökrös-heggyel vagy a Törökugratóval. (11 óra 22 perc)

Egy hosszabb szakasz következik a Sas-hegyig. Az első részben az automata által tervezett útvonal átvisz a pici Tűzkő-hegyen, és a szép Rupp-hegyen, ezért piros pont neki, aztán be Budapestre a Törökbálinti úton, a Márton Áron térig. Kiélveztük a civilizáció áldásait egy kisboltban: kávé, üdítő, rétes, majd a téren a kijelölt utat követve befordultunk a... Farkasréti temetőbe. Az út nagyon kedves gépi ötletből kifolyólag átvisz a temető árnyas útjain, a kijáratnál pedig még ingyen vécé is van.

A temetőtől már csak egy ugrás a Sas-hegy (266 m). A Látogatóközpont kapujánál dönthetünk: bemegyünk, megvesszük a 700 forintos jegyet, és megnézzük a pompás kilátót, vagy garasoskodunk, és nem támogatjuk meg az amúgy is munkatárs-ínségben szenvedő Nemzeti Parkot. Mi bementünk, és jól kinézelődtük magunkat, elkattant az igazoló szelfi is. (13.30)

A csúcsok összeállításakor erősen elgondolkoztam, hogy belevegyem-e a Gellért-hegyet, mert az annyira bent van a városban, aztán győzött az érv, hogy a kilátása viszont világbajnok. Ezért mi is átszenvedtük magunkat a BAH-csomópont hosszú dupla zebráján, és hátulról szépen felkaptattunk a Gellért-hegyre (235 m). A csúcson tettünk egy kört a Citadella körül, szelfipontnak adta magát a Szabadság-szobor (14.20), aztán jöttünk is vissza azon az úton, amin felmentünk.

A BAH csomópontot az árnyas Csörsz park felől kerültük, és jött az újabb útvonal-meglepetés: a GPS bevitt a MOM bevásárlóközpontba, és átlósan átszelte azt.

Légkondi egy teljesítménytúrán? Az igen! Meg is álltunk egy csinos kis kávézónál egy eszpresszóra, csak úgy nézett a plázacicákhoz szokott pincérnő. Mivel a kijárat egy emelettel feljebb volt, a kávé után kénytelenek voltunk használni a mozgólépcsőt is. Na ez már egy kicsit túlzás. Ha valaki azt mondja nekem egy hete, hogy mozgólépcsőn fogok teljesítménytúrázni, körberöhögöm. És tessék, mégis.

A plázából - szigorúan politikamentes léptekkel - az Orbánhegyi úton mentünk tovább a Szent Orbán térig, ahonnan a Diana lépcsőn lépcsőztünk fel, majd a Normafa úton haladtunk a Normafáig. A Normafa lejtőin ezer ember játszott, pihent, piknikezett, rakétasebességgel elhúztunk mellettük a János-hegyig (527 m). A kilátónál se voltak sokkal kevesebben, de különösebb várakozás nélkül fel tudtunk menni a tetejére szelfizni (16.52). Olyan meleg volt, hogy a kilátó büféjében elfeleztünk egy hideg sört Péterrel.

A kilátót elhagyva meredek ereszkedésbe kezdtünk, ez a köves lejtő a túra második legkellemetlenebb része. A Szépjuhászné büféjénél kárpótolhattuk volna magunkat, de úgy gondoltuk, hogy majd inkább a hűvösvölgyi lángososnál. Közbe esett viszont még a Nagy-Hárs-hegy (454 m), gyorsan elértük, és a Kaán Károly-kilátóból jót nézelődtünk, persze az elmaradhatatlan szelfivel (17.48).

Lenn a Hűvösvölgynél Gabi elbúcsúzott, ő csak 30 kilométert vállalt be aznapra, mi viszont feltöltekeztünk lángossal, és frissítővel a közeli boltból. Szükség is volt rá, mert miután elballagtunk a Nyéki-hegy mellett, és átkeltünk a Hármashatár-hegyi reptéren (ami szintén tele volt pihenő és piknikező emberekkel), jött a túra harmadik legkellemetlenebb része: a meredek emelkedő az Újlaki-hegyre (448 m). Fent a tetőn siklóernyősök buliztak: gitárt hallgatva ülték körül a tábortüzet. A csúcson a vasasztal a jól felismerhető háttér az igazoló szelfihez (19.36).

Tartottam tőle, de egy nagyon könnyű és gyors völgymenet után már fenn is voltunk a Hármashatár-hegyen, a Guckler-kilátóban (495 m). A kilátó jól felismerhető szelfipont (20.00) és nagyszerű nézelődő valamint pihenőhely. Hosszú ereszkedésbe kezdtünk a mezőkön a Vörös-kőváron át Budaligetig, ahol az útba keveredő Gyertyás sörözőben frissítettünk egyet, kihasználva, hogy több esélyünk már nem kínálkozik erre.

Tartottam ettől a résztől is, de könnyen és nem túl meredeken feljutottunk szinte észrevétlenül a Zsíros-hegyig. Közben besötétedett, de közel volt már a következő állomás: a Nagy-Szénás (551 m). Az utolsó párszáz méter köves emelkedője kiérdemli a túra negyedik legkellemetlenebb része kifejezést. A csúcson a fakereszt felismerhető szelfipont sötétben is (23.19). Ha nem felhős az ég, akkor elég jól körbe lehet nézni éjszaka is.

Nagykovácsiba újabb kellemetlenül köves lejtő visz le egy darabig, aztán már az aszfalton csattoghatunk. A településről vágtunk neki az utolsó nagy emelkedőnek, ami megint meglepett, mert egyáltalán nem volt kínlódós. Szép kényelmesen értünk fel a Nagy-Kopaszra (559 m), a túra és a Budai-hegység legtetejére. Hiába volt sötét, felmentünk a Csergezán-kilátó felső szintjére, és élveztük a még épp élvezhető éjszakai kilátást. A szelfipontot úgy ki lehet választani, hogy a háttérben a korlátra csavarozott kis kör alakú fém irányjelző legyen. A kilátóban egyébként négy túrázó aludt, erre mindig kell számítani, meglehetősen népszerű szálláshely. Remélem nem ébresztettük fel őket (01.08).

A csúcstól aztán jó hosszú, szinte lankás erdei út ereszkedik le a Széna-hegy és a Szerdahelyi-vágás mellett az út utolsó hegyi pontjáig, a kopár Zajnát-tetőig (341 m). Igaz, hogy a tetőre egy szűk és kellemetlenül köves ösvény megy fel, de ezen már annak tudatában kapaszkodunk, hogy hamarosan itt a vége. Fent viszont a nyugalom szigete vár, szép éjszakai kilátással, jólesőt pihentünk. Szelfipontnak a csúcs előtt egy kidőlt, ágas-bogas száraz fa tökéletes sötétben is (03.36).

Perbál központig még hátravan majdnem öt kilométer, de ez már csak egy levezető séta a szántóföldek között. Végül hajnali 4 óra 47-re futottunk be a kocsihoz, amit egy ismerősünk tett le nekünk korábban a Posta elé. A túra tehát kényelmesen, többször megpihenve, kellemesen nézelődve 19 óra 17 percbe telt. Ez kb egy köztes átlagos idő, ennél lehet sokkal gyorsabban is, vagy még kényelmesebben, mindenkinek a vérmérséklete szerint. Az utat végig trackeltük, és kiderült, amire számítottunk: az automata útvonaltervező ugyan kiváló utat választott, de az íveket gyakran levágta, így valójában összesen 70 kilométert tettünk meg.

Személy szerint még úgy is érdekesnek találtam a TranszBudai 70-et, hogy minden pontját jól ismertem (na jó, a Farkasréti temetőt és a MOM plázát annyira nem). Éppen az extrémnek számító meglepetések tetszettek benne, és a fel-felbukkanó városi környezet is inkább izgalmasabbá tette az egészet.

Úgy 60 km körül kezdtem el érezni a fáradtságot, de azért nagyon nem lettem ki a végére. Ez a túra nem könnyű, egy gyakorlott teljesítménytúrázónak azonban nem nagy falat. Kezdőknek nem ajánlanám, csak miután megvolt már egy 50 kilométeres túra legalább. Péterék szekszárdiak, nekik nagyon tetszett a túra abból a szempontból, hogy sok olyan helyen jártunk, amiről már hallottak, és nem gondolták volna, hogy most jutnak el oda, és a fővárost is csomó új és érdekes szemszögből ismerhették meg. A túraszelfik egyben, gif fájlban ide kattintva nézhetők meg.

Ha teljesítetted a túrát, erre az e-mail címre küldd a 12 szelfit. (Kettő vagy három teljesítő esetében lehet közös szelfi is.)

Hall of Fame:

Mezei Ágnes, Kuczkó Péter, Tenczer Gábor, 2020, június 13-14. - 19 óra 17 perc

A cikk a Szép kilátás! blogon jelent meg. Ha bejött a poszt, nyomj egy lájkot a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán, sőt kövesd a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.