Szép kilátás

Tenczer Gábor blogja

Szöveg és fotó:
2020. szeptember 23.

Alpannonia, az Osztrák-Magyar Túramonarchia

A 125 kilométer hosszú osztrák-magyar alpannonia az alpesi hegyekből indul, és a magasdombos vidéken át a pannon síkságra vezet. Leteszteltük, végigjártuk.


Már a Kéktúra befejezésénél feltűnt egy furcsa piros túrajelzés, ami több ponton végigkísérte az utolsó, Kőszegi-hegységben kígyózó szakaszt. Mint később kiderült, a piros jel a 125 kilométer hosszú, osztrák-magyar alpannonia túrautat mutatja, ami Kőszegtől az Írott-kőn, Burgenlandon és Alsó-Ausztrián át egészen a stájerföldi alpesi részekig megy. A neve is az Alpok és a Pannon-síkság összeolvasztásából keletkezett. A Kéktúra után biztos voltam benne, hogy erre fogom folytatni az utat. Erre bő egy év múlva került sor.

Az alpannoniának két verziója van: az egyik a stájerföldi Fischbach településről indul, majd Alsó-Ausztrián és Burgenlandon át érkezik Magyarországra, Kőszegre, a másik 22 kilométerrel rövidebb: ez Semmering fölött csatlakozik be a fő útvonalba, és onnantól ugyanaz a célig. Hivatalosan hét szakaszra osztották a teljes utat (a rövidebbet hatra), néha elég érthetetlen helyeken megszakítva a napi túrázást. A hivatalos szakaszolást követtük, de a poszt végén javaslok egy ésszerűbb, túrabarátabb és olcsóbb nyomvonalat is. Térkép a teljes útvonalról itt.

Miért érdemes belevágni: aki nem volt még az Alpesekben, annak nagyszerű és átlagos fizikummal vállalható bevezetés ez a túra a magashegyek világába, aki pedig már volt keményebb magashegyi túrákon, annak pedig az lehet érdekes, ahogy az alpesi táj ezen a 125 kilométeren hogyan változik, szelídül meg, és olvad végül a pannon síkságba. Alapvetően pihentető jellegű túra, a határaidat nem itt fogod feszegetni.

Mire számíthatunk: két hosszú panorámagerinc 1500-1700 méter magasan, szélpark, látványos sziklák, kilátók, hangulatos menedékházak, barátságos emberek, fenyőerdők, hegyi legelők rengeteg tehénnel, tiszta források, hegyi tavak, a "púpos vidék", várak, kastélyok, fürdők - és egy hét nyugalom.

Stájerföld


Az alap, hétnapos, 125 kilométeres túra a stájerföldi Fischbachból indul, itt vágtunk neki mi is ketten egy párás augusztusi reggelen az alpannoniának. Az 1050 méter magasan fekvő település a róla elnevezett Fischbachi-Alpokban fekszik, nem túl egyszerű megközelíteni (a poszt végén leírom a lehetőségeket). Kiindulópontnak ideális, mert elég sok szálláshelyet lehet találni, van bolt, kocsma és ATM is.

Első nap: mivel az első szakasz 22,4 km hosszú és jelentős (1076 m) szintemelkedés van benne, jó belevágni aránylag korán. Nekünk ez a nap 9 órás menetidőt hozott, igaz, egy nem kötelező kitérővel, sok fotózással, és 2-3 pihenővel. Délelőtt 10-kor indultunk Fischbach főteréről, a háborús emlékműtől, és este 7-re értünk a Rosegger menedékházhoz, ami ideális időbeosztás volt. A menet egy jelentősebb kaptatóval indul, az első érdekes pont a Teufelstein, azaz az Ördögkő-szikla. A 3-4 méter magas kőalakzat eléréséhez le kell térni az alpannonia útvonaláról, de megéri azt az egy órát.

A Teufelstein (1499 m): három keményebb sziklából áll, ami mellett az idők során erodálódott a talaj, így látványosan kiemelkedett. A legenda szerint a nagy sziklákat maga az ördög dobálta egymásra, hogy tornyot építsen a Mennybe, de a torony összeomlott a nagy sietségben, az ördög pedig maradt ott, ahol volt. A sziklára fel lehet mászni, szép a kilátás róla.


Az Ördögkőtől hosszabb ereszkedés jön a völgybe, Alpl településhez. Jó lett volna, ha a műút mellett nyitva van a Schlagoberbauer vendégház, ittunk volna valami frissítőt, de nem volt szerencsénk. (Itt, és az úton végig elég sok bezárt vendéglővel-vendégházzal találkoztunk, ami egyfelől valószínűleg még az első járványhullám hozadéka, másfelől itt össze-vissza szokott lenni a heti szünnap, a ruhetag.)

Alplban született az Ausztriában nagy becsben tartott Peter Rosegger (1843–1918) stájer népi író, költő és természetjáró. Szülőháza, az egykori Waldschule (Erdei iskola) most múzeum, amit a túra során meg lehet nézni. (Aki olvasna tőle, magyar nyelven 2005-ben adták ki Rosegger könyvét Tandori Dezső fordításában, Karácsony éjszakáján címmel.) Róla nevezték el azt a menedékházat is, amiben aznap a szakasz végén megszálltunk.

Alpl településtől folyamatos, de nem meredek emelkedő visz fel a Hauereck menedékházhoz. Sajnos ez is zárva volt. Itt kezdtünk el örülni annak, hogy ételt-italt rendesen bepakoltunk a hátizsákba.

Lassan felértünk az 1500 méter magasan húzódó hegygerincre, ahol a füves hegyi legelőkön tehenek legelésznek békésen a Steinriegel Szélpark komótosan forgó szélturbinái alatt. A kilátás látványos minden irányba a gerincről. Észak felől a Hohe Veitsch, a Schneealpe, a Rax és a Schneeberg kétezres fennsíkjai sorakoznak, dél felé pedig a kelet-stájerföldi Joglland középhegysége domborodik, ahonnan a túra indult. A gerincről már messziről láttuk a Pretul hegyen álló Rosegger menedékházat, amit a suhogó szélkerekek alatt gyorsan megközelítettünk.

A menedékház a Pretul csúcsa alatt áll, messze a településektől. A szállás viszonylag olcsó, a konyhában magyar szakács dolgozik, aki kiváló őzpörköltet készített vacsorára. Annak ellenére, hogy a házhoz fel lehet jönni kocsival a völgyből, a Rosegger Schutzhaus egy igazi turistaház. Az ablakráma látványos hegyi panorámát keretez, a tehenek kora reggel bőgéssel és lusta kolompolással ébresztenek.

A második etap a maga 13 kilométerével pihenőnapnak számít, igaz itt értük el a túra legmagasabb pontját, a Stuhlecket (1782 m). És ezen a szakaszon van az alpannonia két szép és hosszú panorámagerincének egyike: a Pretul (indulópontunk) és a Stuhleck között. Az öt kilométeres panorámaszakasz önmagában is elég kedvelt, csak néhány része van az alpannoniának, ahol ennyi túrázót és hegyi kerékpárost látni.

Szöveg

A gerincen általában fúj a szél, nem véletlenül telepítették ide Pretul-szélparkot. A szélpark 2017 óta üzemel, 22 ezer háztartás (egy kisebb város) energiaellátását végzi el, évente 84 Gwh energiát termelve.


A panorámaút egy széles, füves gerinchát kettős hasznosítással: legelő és szélpark egyben. A legelőn tehéncsordák emésztgetnek békésen, és bámulják merően az arra túrázókat. Az állatok általában el vannak kerítve, de előfordul, hogy egy-két méterre kell elmenni mellettük.

Az első látványos pont a Pretul csúcsánál (1656 m), egy szép magaslaton álló a Peter-Bergner-Warte. A kilátótorony a Rosegger-menedékház első gondnokának állít emléket, akit 1904. június 24-én egy rablógyilkos egy kevés pénzért megölt a házban. A toronyból szinte akadálytalan a kilátás nyugatra a Veitsch, az Ötscher, a Schneealpe, a Rax és a Schneeberg irányába, kelet felé pedig jól látni a következő napi túraszakasz legszebb részét, a Hochwechsel gerincét. A szélturbinák tövében továbbhaladva, kb 5 kilométeres enyhe emelkedőn értünk fel a Stuhleck csúcsára (1782 m).

A Stuhleck egyébként a magyar síelők egyik legkedveltebb osztrák síterepe, ahová Semmering mellől lehet felliftezni. A csúcson egy csillogó fémből készült csúcskereszt mellett áll a télen-nyáron nyitva tartó Alois-Günther-Haus. (Alois Günther, a Die Stuhlecker alpesi egyesület elnöke volt a fő kezdeményezője a hütte építésének, amit 1919-ben adtak át.) A házban kiváló az apfelstrudel (almás rétes) vagy kaiserschmarrn (császármorzsa), egy radlerrel vagy limonádéval leöblítve.


A háztól egy ösvény kígyózik le elég meredeken (400 méternyi szintet) a Pfaffensattelhez (Pap-nyereg), ahonnan ismét elég kaptatós az emelkedő az erdővel borított Kleiner Pfaff (1539 m) és a sziklás Grosser Pfaff (1555 m) mellett, a derékig érő füves Harterkogel hegyháton át a végállomásra, a Feistritz-nyereg aszfaltozott parkolójába. A Grosser Pfaff sziklás csúcsa nem nagy kitérő és szép panorámahely, de sajnos mi kihagytuk, mert azt hittem, hogy a kopasz Hartelkogel jó kilátópont lesz. Tévedtem.

Alsó-Ausztria


A második szakasz végén találkoztunk először az alpannonia sajátosságával, hogy a szakasz végpontja nem egy turistaház vagy egy település, hanem egy nagyobb aszfaltos parkoló egy hágóban, ezúttal a Feistritz-nyeregben. Ezen két módon lehet segíteni. A klasszik osztrák módi: szállást foglalni a legközelebbi faluban, itt például az öt kilométerre fekvő Trattenbachban, ahonnan a szállásadó eljön értünk autóval, és másnap vissza is visz - mi ezt választottuk. Vagy a túrabarátabb és olcsóbb megoldás, amit majd a poszt végén ismertetek.

Másnap a nyeregből emelkedővel kezdtünk, igazi tüchtig alpesi fenyőerdőben ballagtunk felfelé a széles, kényelmes erdei úton a Wechsel hegygerincének irányába. Felfelé menet a kellemes árnyékban csak úgy illatoztak a magas fenyőfák. Az erdőből kiérve újabb széles alpesi legelő következett, ahogy az osztrákok mondják: schwaig. A schwaig nemcsak a füves mezőt jelenti, hanem a komplett nyári gazdaságot, hegyi kunyhóval.

Az első utunkba akadó gazdaság, a Kranichberger Schwaig szezonban inkább vendéglátóhely, mint tehenészet: a gazda a pajtában méri a limonádét, a radlert, meg a sört, a kerti rönkasztalokon többféle finom falusi kaját lehet fogyasztani. A fapadok között tyúkok kotkodácsoltak a fűben kaparászva, a kerítésen túl tehenek kérődztek. Bukolikus idill, alig van túrázó, aki ne ülne be valamire, még az enyhe trágyaszag is csak dob a hangulaton.


A schwaigtól felfelé északi irányban kinyílt a táj, közeledik a kopár gerinc és a csúcs. A becsatlakozó túrautakból és a túrázók megszaporodó számából látszott, hogy megint nagyon népszerű szakasz jön. A csúcsplatóra érve kitágult a panoráma mindenfelé. A lapos hegytetőn hütte, csúcskereszt, csúcsos kápolna és valami, még készülő katonai objektum osztozott a nagy helyen. A Wetterkoglerhaus menedékházban étel, ital, szállás várta az embereket. Az 1742 méteres csúcsról jól belátható szinte a teljes alpannonia útvonal: a Teufelsteintól a Stuhlecken át a Magyarország felé eső részekig, sőt egészen az Írott-kőig.

A Hochwechseltől aránylag szélesen elterülő, 3 kilométeres gerinc vezet a hegy másik, kissé alacsonyabb csúcspontjáig, a Niederwechselig. Ez a gerinc az alponnonia valószínűleg legszebb szakasza: nyugodt, természetes, pompás panorámájú - csak arra kell vigyázni, hogy a nagy nézegetésben nehogy tehénszarba lépjen az ember. A Niederwechsel nyugodtan nevezhető az alpesi magashegyek peremének, innentől keletre már csak a Bucklige Welt magasdombsága, a Kőszegi-hegység, azon túl pedig a pannon síkság terül el.

Lefelé, Mönichkirchenhez közeledve ismét megélénkül az élet: a télen sípályáknak használt füves lejtő nyáron is nyüzsög. A sífelvonókon szállítják fel például azokat a rollereket, amikre felpattanva be lehet gurulni a faluba a szerpentinen, egészen a szakasz végállomásáig. Gyúrtam rá, de kihagytuk, mert Gabinak nem volt kedve rollerezni. Ilyen az élet. A következő nap Mönichkirchenből indult. Mivel előző nap lejöttünk a magashegységből, innen az út Kőszeg felé már más jellegű tájon folytatódott.

Az osztrákok Bucklige Weltnek, azaz Púpos vidéknek nevezik ezt a térséget. Ez az ezer domb vidéke, kicsit a magyar Csereháthoz vagy a zalai dombsághoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ezek a dombok akár a 900 méter magasságot is meghaladhatják, mert az egész régió 500 méterrel magasabban fekszik.


A túraterep is más lett. A hegyi ösvények, fenyvesek elmaradoztak, felváltották őket a mezőgazdasági földutak és a kisforgalmú aszfaltutak - valamint a buckák, halmok, és dombok minden mennyiségben. A panoráma a magasabb, lágyan emelkedő dombokról kitűnő volt a környékre, a távolban a Hochwechsel és a Stuhleck búcsúzott. A vadabb, szeles fennsíkok helyett aznap jókedvűen sétálgattunk fel-le a szántók, rétek, erdőfoltok mellett. A távolban tehén bőgött, a levegőben fecskék cikáztak. Három kisebb településen is átvitt az út, de Schlag, Pichl és Hoisen utcái üresek voltak, az egyetlen gasthofot is zárva találtuk.

Pichlnél a falu mellett szép épület állt, az 1896-ban épült neobarokk Ziegersberg-kastély. Bemenni sajnos nem tudtunk, a kastély magántulajdonban van, a család nyári rezidenciaként és a birtokigazgatás székhelyeként használja. A hivatalos aznapi útvonal megállt az útmenti Höhwirt fogadónál. A Höhwirt adta volna magát szállásként vagy legalább frissítő helyként, de ezt is zárva találtuk. Ezért a közeli Bad Schönau településre látogattunk éjszakára, ahova az apartman tulajdonosa autóval el is vitt, majd reggel vissza is hozott. A kerülő megérte, Bad Schönau a nevéhez méltóan szép fekvésű üdülőfalu, komoly turistazsongással.

Az ötödik napot a Höhwirt mellől kezdtük, és rövid kaptató után fent is voltunk a 896 méter magas csúcson, amin a környék kalapjaként ül a faszerkezetű Hutwisch-kilátótorony. A kilátó tetején a Himalája és a Mont Blanc mellett Magyarországot és a Balatont is külön kitáblázták, hogy tudjuk, milyen irányban fekszenek. A 22 méter magas toronyból a Balatont, a Mont Blanc-t és a Himaláját ugyan nem láttuk, de a Bucklige Welt kedves dombjait, valamint Burgenlandot, Stájerföldet, a Raxot és a Schneeberget igen.

Burgenland


Innen erdei ösvényeken, mezei utakon gyalogoltunk Habich, majd Kalteneck faluig, a kettő között pedig átléptük a tartományi határt. Burgenland rögtön egy érdekes kilátóval fogadott minket. A Guglhupf (Kuglóf) nevű és formájú dombocskáról is szép kilátás nyílt a környékre. Innen már jól láthattuk a Fertő-tó csíkját és Szlovénia hegyeit is. A Kuglóf után még egy kisebb hegy, a szédítő magasságú és költői nevű Steinstückl (Kődarab, 833 m) következett, aminek egy elég romantikus pad volt a tetején fekvő kis tisztáson, majd szép lassan becsorogtunk Bernstein (Borostyánkő) városkába, aznapi célunkba.

Már a városba vezető lejtőről egész közelről láttuk a Burgot, azaz Bernstein várát. Szerencsénk volt, az 1800-as évektől az Almásyak (korábban a Batthyányiak) tulajdonában álló várban magával Erasmus Almásyval, a vár egyik tulajdonosával és kezelőjével, a neves utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta és autóversenyző Almásy László bátyjának leszármazottjával találkoztunk, aki megmutatta az amúgy szállodaként működő épület üres szobáit. Ami lenyűgöző: ez a kicsit már düledező vár tényleg minden téglájában autentikus (oké, kivéve a luxus fürdőszobákat), patinás arisztokrata elegancia ötvöződik a hippis romkocsma-hangulattal.

Erasmus nem beszél magyarul, mint mondta, már Törökszentmiklósról Bernsteinbe költöző ősének több osztrák, mint magyar rokona volt. Ez jellemző egész Burgenlandra, a kevés itt rekedt magyar nemzetiségű ember nagyrészt kihalt, már csak néhány öregről derül ki meglepetésszerűen, hogy beszéli a nyelvet. Persze újabban találkozni a városban egyre több ott dolgozó magyarral, de ők szinte mind Kőszegről és környékéről ingáznak. Szállásadónk megkínált a helyi Uhudler nevű borral. Az első nyalatra megsavanyodott eperbornak tűnő különlegességet csak néhány burgenlandi borászatban engedik készíteni, mert állítólag aki túl sokat nyakal belőle, az beszélni nem, csak huhogni képes. Azért nem mondom, hogy huhúú, de rossz volt :)

A következő túranapon, Bernsteint elhagyva, még a város szélén elsétáltunk a Naturschwimmbad mellett, ami várakozásom ellenére nem egy naturista strand volt, hanem egy kis természetes tó, amit fürdőhellyé alakítottak. Ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes fürdőruhát vinni az alpannoniára. A tó után árnyékos erdei ösvény kanyargott egy darabig versenyt egy erdei patakkal, majd 3-4 km-re a várostól a túraút mellett kis táblán ez szerepelt: Energiakert. Ugyan nem voltunk még fáradtak, de megnéztük: ez egy külön kis ösvény megálló pontokkal, ahol nagyobb darab szerpentinkövek mellett energiát szívhat magába a földcsakrából/gyíkember-tankstelléből az abban hívő túrázó.

A középhegységi táj, az erdők egyre jobban kezdtek hasonlítani az otthon ismert bükki vagy mátrai környékhez, de azért belefutottunk még egy pár szép fenyvesbe is. Több helyen az út kvázi flóraváltó: az egyik oldalán fenyőfák, a másikon tölgyfák állnak feszes vigyázzban. Az első útba eső település Goberling (Góborfalva), ahol sajnos nem találtunk nyitva levő boltot/vendéglőt, sőt még egy kutat sem, ahol a kulacsokat fel lehet tölteni. Goberling után az erdős-hegyes terep mezős-szántós dombvidékké szelídült.

A következő falut, Unterkohlstättent (Alsószénégető) épp hogy érinti az útvonal. Jó tudni, hogy a Bründl tábla után 20-30 méterrel természetes kút van, amiből halkan csörgedezik a finom forrásvíz. Az út mellett hullámzik egy kis horgásztó, ott el is fogyasztottuk a magunkkal hozott tízórait a frissen csapolt vízzel. Innen a következő állomás a közeli Oberkohlstätten (Felsőszénégető), ami szintén nem az a nyüzsgő kereskedelmi központ. A falu végében felállították a település háromdimenziós címerét, egy szénégető boksát, aminek a belső szelvényébe is szépen be lehet látni. A faluból felfele indul el az út, innentől kezdődik a Günser Gebirge, azaz az Ausztriába is átlógó Kőszegi-hegység. Hosszas kaptatón indultunk el a teteje felé. Az erdő első fái előtt szép kilátópontot alakítottak ki, visszanézve elbúcsúztunk Burgenland és a Púpos vidék dombjaitól és a mögöttük feszítő hegyektől.

Az alpannonián egészen idáig szép napos időben túráztunk, a hegyre felfelé viszont egyre erősödő távoli morgás ütötte meg a fülünket. Az utolsó osztrák csúcson, a Grosser Hirschensteinen (862 m) már csattogott fölöttünk az ég, és nem sokra rá megérkezett a vihar. Felkészültünk erre, de olyan bőséggel zuhogott, hogy én alsónadrágig áztam. Amikor már centis jégdarabok is elkezdtek kopogni a kapucnimon, már komolyan kezdtem aggódni, de szerencsére beértünk a célba, a Geschreibenstein Passhöhe parkolóhoz, ahonnan hívnunk kellett szállásadónkat. Ugyanis a parkoló mellett üzemelő Ranch nevű vendéglő nem ad szállást, ráadásul természetesen be is volt zárva. Az alacsony kerítésen átmászva be tudtunk állni az eresz alá, ahol átöltöztünk száraz ruhába. A szállásadót persze nem értem el, így stoppolnunk kellett, egy nagyon kedves osztrák házaspár levitt kocsival Rechnitzbe (Rohoncba) a gasthausig.

Vas megye


Utolsó nap már csak egy másfél kilométernyit gyalogoltunk osztrák területen, és odaértünk az Írott-kőhöz (osztrák nevén Geschreibenstein-hez). A parkolótól a határig kényelmes, murvás erdei út vezet a gerincen, sajnos autóval-motorral is megfordulnak rajta.

Az Írott-kő csúcsán áll az 1913-ban épült kőkilátó, amit pont kettészel a (trianoni, 1922-es) határ, ezt az épület közepén jelzi egy határkő. A II. világháború után a kilátót egy drótkerítéssel az osztrák oldalra kerítették, csak arról az oldalról lehetett megközelíteni, de a rendszerváltást követően ismét teljesen szabadon látogatható. Bejárata felett egy napóra van, osztrák és magyar zászlóval a két alsó sarkában, a felirat rajta: Nap nélkül elnémulok. Maga az Írott-kő (németül Geschriebenstein) a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja. Első említése a 14. századból származik, akkoriban Fenyőhegyként emlegették. A mai Írott-kő nevet egyes feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány–Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta.


Az Írott-kőn találkozik az alpannonia a leghosszabb magyar túraúttal, az Országos Kéktúrával, aminek itt van a végpontja. Azaz, aki a Kéktúrát teljesítve az Írott-kőig elér, folytathatja az alpannonián, új kalandok, új tájak és új kihívások felé. Adná magát, hogy Kőszegig a két hosszútávú túraút együtt teszi meg az utat, hiszen az alpannonia korábban többször is együtt halad osztrák túra-főútvonalakkal, de nem. Bár a nemrég rendbe hozott Stájer-házakig (4-5 kilométert) egymás mellett megy a Kéktúra és az alpannonia, de ott az alpannonia a zöld jelzésű Vasfüggöny túrautat követi, egészen a kőszegi végállomásig.


Az út a 14 kilométeres magyar szakaszon végig hasonló a Kőszegi-hegység osztrák oldalán megismerthez, kicsit kevesebb fenyővel, több bükkössel és tarvágással. A magyar rész talán legszebb pontja a Zeiger-nyereg lenne, a szép tisztáson pihenőhely van, esőházzal, szalonnasütő-hellyel, de egy magasfeszültségű vezeték bezavar a képbe. Az Óház-kilátónál ismét összetalálkozik rövid időre az alpannonia és a Kéktúra.

A 609 m magas Óház-tetőn épült a XIII. században Kőszeg első vára, a Felsővár vagy Óvár. A XIV. században az Alsóvár (Jurisics vár) létrejöttével a Felsővár fokozatosan elvesztette jelentőségét. A rom helyére 1896-ban egy kőből készült kilátót építettek, majd az 1991-től kezdődő ásatásokban feltárt lakótorony alapjaira emelték 1996-ban a mai kilátót. Jól láthatuk belőle az egyre közelibb végcélt: Kőszeg főterét.

A végcél elérése előtt azonban még át kellett hatolnunk Szabóhegyen, a város kiskertes nyaralóterületén, és besétálni Kőszeg utcáin a központba, ahol a Tourinform és Írottkő Natúrpark irodájában a végigpecsételt térképért cserébe átvehettük (volna) az alpannoniás jelvényt. (Sajnos nem volt nyitva az iroda, de a jelvényt végül postán utánunk küldték.)


Lehetőségek: A 2014-ben kialakított alpannonia túrát kevesen ismerik Magyarországon. Az évi 100-200 teljesítő 90 százaléka osztrák a turisztikai becslések szerint. Ausztriában az alpannoniára konkrét vállalkozás is alakult: a 650 eurós csomagajánlatban a résztvevőket két útközbeni hotelből szállítják ki és vissza minden nap a teljesített túra után, cuccaik nagy részét szintén elviszik, reggelivel-vacsorával, minden kényelemmel. Ez ugye napi 32 ezer forintra jön ki, ami valljuk meg, a magyar túrázó zsebének sok.

A klasszik verzió, amit végigjártunk, saját szállások foglalásával, vacsorákkal-reggelikkel, sajnos az sem jön ki sokkal kevesebből. Ráadásul itt is legalább három alkalommal autós szállításra voltunk hagyatkozva. Mivel az érintett osztrák tartományokban a vadkemping se játszik, egy olyan verziót kell találni, ami aránylag olcsó. Ha én legközelebb belevágnék, átlépném a hivatalos szakaszhatárokat.

Az első és második éjszaka biztos menedékházban lenne (22-21 km-es etapokkal), a Rosegger és a Wetterkogelhausban a Pretul és a Wechsel csúcsánál. Ezek olcsóbbak és autentikusabbak a hotelnél. Harmadik nap szintén egy 20 km szakasz után Schlag településen a Schloss Zieglersberg Gasthausban, ami szintén nem olyan drága. A negyedik napon Bernsteint nem érdemes kihagyni, de a városban aránylag olcsó szállást is lehet találni. Ötödik napon bele kell húzni, egy 30 kilométeres etap végén, már Magyarországon, a Stájer házakban lehet jó áron aludni, majd másnap csak lesétál az ember Kőszegre. Ha valaki maga szervezi a túrát, jó ha legalább egy hónapra előre lefoglalja a szállásokat.


A startpont megközelítése: Fischbach elérése tömegközlekedéssel roppant nehézkes, de Kőszeg egyetlen taxisa 100 euróért elvisz a városból Fischbachig, négy főre szétosztva az már egy tűrhető összeg.

Navigáció: Kőszegen az Írottkő Naturpark irodájában adnak papírtérképet ingyen, ennek az üres kockáit kell végigpecsételni a szállások bélyegzőivel (mindegyiknek van) a kitőzőért. Van, ahol a jelzéseket jól lehet követni, de őszintén mondom, hogy ezekre meg a papírtérképre hagyatkozva többször eltévedtünk volna. A legtutibb tipp: a mobilra letöltöttem a Wiener Alpen alkalmazást, azon belül kikerestem az összes etapot, a térképeket pedig szintén letöltöttem, hogy offline módban is lehessen követni. Tökéletesen bevált.

Felszerelés: eléggé minimálban nyomtuk, én mindössze egy lecippelhető szárú túranadrágot vittem, napi váltás fehérneművel, és egyetlen darab pólót (ja, meg egy másikat, alváshoz). Azaz nem is pólót, hanem a Trexperttől elhoztam tesztre egy Husky Merino T-shirt rövidujjú aláöltözetet, ami állítólag nem büdösödik, azaz napokig el lehet benne lenni. A póló bevált: a napos melegben átengedte a legkisebb szellőt is, mint egy technikai futópóló, az izzadtságot viszont gyorsan kidobta belülről az anyaga. Ha hűvösebbre váltott az idő, jó darabig akkor sem fáztam benne. Mind a hét nap ebben túráztam, nem mostam egyszer sem. Azért az persze nem igaz, hogy beleizzadva nincs szagos hónalj, persze, hogy van, viszont a póló éjszaka kiszellőzik, és másnapra olyan, mint a túra elején. Hogy ne csak áradozzak róla: nagyon enyhén szúr az anyaga, néha viszketett a bőröm tőle, de egyáltalán nem volt vészes. A másik pedig, hogy mivel valójában nem póló, hanem aláöltözet, nem bírja sokáig a hátizsák dörzsölését, ami kikezdi a szövetet. Ezen kívül kell egy jó esőkabát, egy kényelmes túracipő, és meg is vagyunk. A zsákban minden nap legyen még aznapra elég étel és ital, mert nem biztos, hogy hozzájutunk.

Járványhelyzet: Mi még augusztus végén értünk haza, de a poszt megjelenésekor már zárva vannak a határok, a két hetes karantént én már nem kockáztatnám meg. És bár ezen az őszön már valószínűleg nem lehet végigjárni a túrát a covid miatt, de szerintem érdemes felvésni a következő évi bakancslistára.

A posztot az osztrák tartományok részéről a Tourismusverband Region Oberwart, a Burgenland Tourismusverband Joglland-Waldheimat, és a Steiermark Wiener Alpen in Niederösterreich támogatta, de elkészítésére semmilyen befolyással nem bírtak.

Ha bejött a poszt, nyomj egy lájkot a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán, sőt kövesd a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.