A víz önmaga a misztérium. Ha folyékony, akkor látható, de mégsem fogható. Ha nyáron elpárolog, akkor nem látható, nem tapintható, hacsak felhő nem lesz belőle, és jégesőként vissza nem hull a fejünkre. Télen keményre fagy, és a Hummereken kívül autókat is elbír a hátán. Ha viszont meleg a víz, és csikorgóan hideg a levegő, akkor az eltűnése is látható. A gőzölgő víz, a partjára fagyó zúzmarával szegélyezve álomszép világot eredményez.

1 / 15

Ilyet Magyarországon egy helyen láthatsz: a Hévízi-tóból a Kis-Balaton felé a tó vizét levezető Hévízi-pataknál. Szilveszterkor ezt céloztuk meg. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyét két hónappal előbb megkértük, az erről szóló határozat két héttel az evezés előtt így jogerőre is emelkedett. Tizenheten indultunk el hajnali 6-kor Pestről, csupa olyan túrázó, aki nem akarta otthon, a fotelben búcsúztatni az óévet. Tíz órakor már ott álltunk az indulóhelynél, a hőmérséklet -3 °C, szinte tökéletes szélcsend.

Kapcsolódó cikkek

Vízitúra a tél közepén? Nem lehetetlen, csak egy fűtött patak kell hozzá

Tovább

Hévíz, Keszthely, Badacsony: balatoni látnivalók a vízparton túl

Tovább

2 / 15

Alig láttuk a túlsó partot, pedig az csak tíz méterre volt. A tekintetünk homályosult volna el? A vízhez közel kellett menni, hogy lássuk az önmagából ontott párától. A látvány a Sztüxét idézte, azzal a szerencsés különbséggel, hogy saját hajóinkban nem kellett a mindig mogorva Kharón révhajós szolgáltatását igénybe vennünk. És még egy különbség: mi hosszában indultunk el, nem keresztben. A csapat a velünk szinte egy időben érkező másik társaságot rutinosan megelőzve 20 perc alatt a vízen volt. Aztán az első hajó eltűnt a ködben. Gondosan beraktuk a sejtelmes titkot rejtő fekete, vízmentes zsákot, és indultunk a többiek után. A célunk a kb. 6 km-re lévő esővédő házikó.

3 / 15

A gőzölgő víz tetején a padlófűtéses kenukkal könnyedén jutottunk át az első nehézségeken. Az akváriumtisztaságú vízben fürgén úszó halakon, az azokra váró horgászokon, a lila tavirózsákon, a zöldellő vízinövény-szűkületeken és az első valódi kihívást jelentő betonzsilipen. A magas vízállásnak köszönhetően veszélytelenül jutottunk át itt is, majd a szilveszterest bulijára való bemelegítés részeként „átlimbóztunk” a szokásosnál kissé magasabb vízen igencsak alacsonynak tűnő csővezetékek és acélhíd alatt. „Aki átbújik a léc alatt, velünk jöhet.” Sikeresen együtt maradt a csapat.

4 / 15

Időközben az erősödő és zavartalan napsütésben nemcsak a hőérzetünk javult, a rutinosaknál előkerült egy-egy napszemüveg is. Nem is gondolná a többség, hogy milyen hasznos holmi ez télen, meglehetősen alacsonyan delel ilyenkor a nap, ráadásul pont dél felé vitt az utunk, pontosabban vizünk. Egymást követően szép libasorban, a megtett távolsággal arányosan egyre hűlő vízen mögöttünk maradt a párapaplan, a tájból egyre többet látva alig másfél óra alatt megtettük a célul kitűzött alig több mint 6 kilométert.

5 / 15

A végállomásnál fellebbent a fátyol a fekete zsák titkáról, fél óra elteltével már a frissen főzött forralt bor páráját élveztük. Az Északi-keresztcsatorna jegén álldogáló hattyúkat még megmosolyogtuk, aztán jócskán megelőzve a korai napnyugtával újra beálló zimankót, egy óra pihenő után visszaindultunk. Bár nem erős az áramlás, de visszafelé szemben folydogál a víz, ezért legalább fél órával többet kell rászánni. Mi hozzácsaptunk még egy félórás átöltözést is, ugyanis az utolsó hajó az induláskor megbillent, ketten a vízbe csúsztak. Száraz tartalékruhával elég jól készültünk, jutott az ázott „verebeknek” éppen elegendő.

6 / 15

Bár iparkodtunk a többiek után, egy helyen mégis hosszasabban meg kellett állnunk. Jégmadár! Lehetetlen eltéveszteni. Egy repülő ékszerdoboz, jellegzetes víz feletti repüléssel. Még sosem szállt le olyan közel hozzánk, mint itt. Tíz méterről csodálhattuk a színeit, pompában talán csak a gyurgyalag veszi fel vele a versenyt. Türelmesen megvárta, hogy kigyönyörködjük magunkat, fotózni is adott időt, csak aztán repült el. Mint ahogy elrepült az idő is, mire visszaértünk, a többiek már a hajókat is kitakarították. Nem mentünk messzire, Balatonszemesig mégis ránk esteledett. Még messze volt éjfél, amikor a „limbózást” hajók nélkül, de zenére ismételtük meg. Aztán Himnusz, pezsgő, lencse! A jó évkezdés nagy szerencse!

7 / 15

Fotók és szöveg: Malárik Attila