Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2020. január 1.

Szilveszteri evezés a gőzölgő patakon

Van egy hely Magyarországon, ahol még télen is lehet vízitúrázni. A víz kristálytiszta, meleg, tele van apró halakkal, és nem a fővárosi állatkert pálmaházában található.

A víz önmaga a misztérium. Ha folyékony, akkor látható, de mégsem fogható. Ha nyáron elpárolog, akkor nem látható, nem tapintható, hacsak felhő nem lesz belőle, és jégesőként vissza nem hull a fejünkre. Télen keményre fagy, és a Hummereken kívül autókat is elbír a hátán. Ha viszont meleg a víz, és csikorgóan hideg a levegő, akkor az eltűnése is látható. A gőzölgő víz, a partjára fagyó zúzmarával szegélyezve álomszép világot eredményez.


Ilyet Magyarországon egy helyen láthatsz: a Hévízi-tóból a Kis-Balaton felé a tó vizét levezető Hévízi-pataknál. Szilveszterkor ezt céloztuk meg. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyét két hónappal előbb megkértük, az erről szóló határozat két héttel az evezés előtt így jogerőre is emelkedett. Tizenheten indultunk el hajnali 6-kor Pestről, csupa olyan túrázó, aki nem akarta otthon, a fotelben búcsúztatni az óévet. Tíz órakor már ott álltunk az indulóhelynél, a hőmérséklet -3 °C, szinte tökéletes szélcsend.


Alig láttuk a túlsó partot, pedig az csak tíz méterre volt. A tekintetünk homályosult volna el? A vízhez közel kellett menni, hogy lássuk az önmagából ontott párától. A látvány a Sztüxét idézte, azzal a szerencsés különbséggel, hogy saját hajóinkban nem kellett a mindig mogorva Kharón révhajós szolgáltatását igénybe vennünk. És még egy különbség: mi hosszában indultunk el, nem keresztben. A csapat a velünk szinte egy időben érkező másik társaságot rutinosan megelőzve 20 perc alatt a vízen volt. Aztán az első hajó eltűnt a ködben. Gondosan beraktuk a sejtelmes titkot rejtő fekete, vízmentes zsákot, és indultunk a többiek után. A célunk a kb. 6 km-re lévő esővédő házikó.


A gőzölgő víz tetején a padlófűtéses kenukkal könnyedén jutottunk át az első nehézségeken. Az akváriumtisztaságú vízben fürgén úszó halakon, az azokra váró horgászokon, a lila tavirózsákon, a zöldellő vízinövény-szűkületeken és az első valódi kihívást jelentő betonzsilipen. A magas vízállásnak köszönhetően veszélytelenül jutottunk át itt is, majd a szilveszterest bulijára való bemelegítés részeként „átlimbóztunk” a szokásosnál kissé magasabb vízen igencsak alacsonynak tűnő csővezetékek és acélhíd alatt. „Aki átbújik a léc alatt, velünk jöhet.” Sikeresen együtt maradt a csapat.


Időközben az erősödő és zavartalan napsütésben nemcsak a hőérzetünk javult, a rutinosaknál előkerült egy-egy napszemüveg is. Nem is gondolná a többség, hogy milyen hasznos holmi ez télen, meglehetősen alacsonyan delel ilyenkor a nap, ráadásul pont dél felé vitt az utunk, pontosabban vizünk. Egymást követően szép libasorban, a megtett távolsággal arányosan egyre hűlő vízen mögöttünk maradt a párapaplan, a tájból egyre többet látva alig másfél óra alatt megtettük a célul kitűzött alig több mint 6 kilométert.


A végállomásnál fellebbent a fátyol a fekete zsák titkáról, fél óra elteltével már a frissen főzött forralt bor páráját élveztük. Az Északi-keresztcsatorna jegén álldogáló hattyúkat még megmosolyogtuk, aztán jócskán megelőzve a korai napnyugtával újra beálló zimankót, egy óra pihenő után visszaindultunk. Bár nem erős az áramlás, de visszafelé szemben folydogál a víz, ezért legalább fél órával többet kell rászánni. Mi hozzácsaptunk még egy félórás átöltözést is, ugyanis az utolsó hajó az induláskor megbillent, ketten a vízbe csúsztak. Száraz tartalékruhával elég jól készültünk, jutott az ázott „verebeknek” éppen elegendő.


Bár iparkodtunk a többiek után, egy helyen mégis hosszasabban meg kellett állnunk. Jégmadár! Lehetetlen eltéveszteni. Egy repülő ékszerdoboz, jellegzetes víz feletti repüléssel. Még sosem szállt le olyan közel hozzánk, mint itt. Tíz méterről csodálhattuk a színeit, pompában talán csak a gyurgyalag veszi fel vele a versenyt. Türelmesen megvárta, hogy kigyönyörködjük magunkat, fotózni is adott időt, csak aztán repült el. Mint ahogy elrepült az idő is, mire visszaértünk, a többiek már a hajókat is kitakarították. Nem mentünk messzire, Balatonszemesig mégis ránk esteledett. Még messze volt éjfél, amikor a „limbózást” hajók nélkül, de zenére ismételtük meg. Aztán Himnusz, pezsgő, lencse! A jó évkezdés nagy szerencse!

Ha kedvet kaptál a vízitúrához
  • Mivel a Hévízi-lefolyó védett természeti területen halad keresztül, bejárásához engedélyt kell kérni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságtól, ennek pontos menetét itt lehet elolvasni. Az engedélyeket korlátozott számban adja ki az igazgatóság, ezért érdemes több héttel előre jelentkezni egy-egy túrára, mert hamar betelnek a férőhelyek.
  • Több cég is szervez túrát a patakon, érdemes tájékozódni a feltételekről, árakról, valamint arról, hogy ezért mit kapunk cserébe, de arra is érdemes figyelni, hogy milyen kenukat használ az adott cég. A kezdőknek érdemes arra is figyelni, hogy nagy és széles kenukat kapjanak, ezek sokkal stabilabbak.
  • Sok esetben alap a transzfer a túra két végpontja között, de egyébként a csatorna mellett kényelmesen le is lehet gyalogolni azt a tíz kilométert.
  • A túra előtti napokon már érdemes figyelni az időjárás-előrejelzést, és ennek megfelelő ruházatot vinni magunkkal. Bár a túra elején meleg a víz alattunk, a végére kihűl, ezért érdemes rétegesen, melegen öltözködni, inkább legyen nálunk pluszruha, mintsem dideregjünk.
  • A beborulástól ugyan nem kell félni, mert sekély a víz, érdemes egy váltás száraz ruhát bekészíteni vész esetére egy vízhatlan tárolóba. Szintén érdemes a fenekünk alá (nem csúszó) párnát, polifoamot vinni.
  • A kesztyűk hamar elázhatnak, ezért célszerű tartalékról gondoskodni.A többórás túrára ajánlott egy termosznyi teát és szendvicscsomagot is vinni, pihenőket szinte minden túratervező cég beiktat, arra azonban figyeljünk, hogy sok cégnél az alkoholfogyasztás kizáró ok.

Fotók és szöveg: Malárik Attila

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább