Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. április 14.

Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

Egyre kijjebb érünk szeretett Bakony-erdőnkből a Közép-dunántúli Piros túramozgalom teljesítése során. Az utóbbi pár túránkon a Palotai-Bakonyban barangoltunk, ahol rengeteg kevésbé ismert csodába botlottunk, azonban a tájegység fő attrakciója még várat magára. De már most is elmondható, hogy a Gaja-szurdok és a Burok-völgy nélkül is felveszi a versenyt hazánk sok, jóval felkapottabb természeti és épített látnivalójával.

Mostani szakaszunkat előzetesen amolyan „tölteléketapnak” könyveltük el, azonban kellemesen csalódtunk, és remek kis túranap kerekedett ki a dologból. Iszkaszentgyörgy és Kincsesbánya környékén rengeteg bánya volt az idők során, nem egy még ma is okádja az építőanyagokat. A sok bánya rengeteg tájsebet ejtett a környék hegyeiben, dombjaiban.

Ezek a sebek, amilyen kártékonyak, annyira látványosak, és esetenként hasznosak is a múlt megismerésében.

Nagyon megosztó dolog ez, amolyan huszonkettes csapdája, avagy melyik ujjamat harapjam.

Rövid túránk során visszazökkentünk a régi kerékvágásba, és a korai ébresztőt követően állandó túratársammal, életem párjával autóztunk a „Királyok városán” keresztül Isztimér felé. Elhagyva a koronázóváros betontömbjeit, már az Iszka-hegy óriási tájsebe uralta a látképet. Sorba ugrottak be a képek: Bél-kő, Esztramos, Haláp, Hegyes-tű, Ság hegy és társaik. Kavargó gondolatokkal érkeztünk Isztimérbe, ahol pár percet kellett várnunk a Székesfehérvárra tartó járat indulására. A jó öreg Ikarusban jóformán csak első menyasszonyommal utaztunk Iszkaszentgyörgyig, túránk indulópontjáig.

Az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély alatti buszváróban megejtettük szokásos induló szeánszunkat. A laposban ma őrségi vadalmasnapsz lapult, mely sokak szerint a pálinkák pálinkája. Pár bemelegítő mozdulat után kiadtuk a jelszót: „illa berek..”, és nekiindultunk, hogy „meghódítsuk” a Kő-hegy félelmetesen magas csúcsát (185 m).

Előbb poros dózerúton poroszkáltunk, ahonnét helyenként szép látkép tárult elénk az alattunk elterülő faluról. Aztán elhagyva a temetőt, egy éles balossal nyugatnak fordultunk, és kapaszkodásba kezdtünk a Kő-hegy oldalában.

Ritkás cserjésen keresztül emelkedtünk, és figyelhettük meg erről az oldalról is az Iszka-hegy félig elbányászott sziluettjét.

Hamarosan azonban egy fenyvesben kanyargott a piros sáv, egyúttal elzárva az addigi kilátást.

A feketefenyők ritkulását követően egy sziklagyepes részre értünk, amelyen Somosmál zártkertjeihez ereszkedtünk le. Elérve az első ingatlanokat, egy kidőlt útjelző okozta bizonytalanság végett a modern technikához kellet fordulnunk a helyes útvonal megtalálásához. Ezen a szakaszon kellemes dózer-, aztán aszfaltúton halad a túra útvonala, néhol remek kilátást engedve Székesfehérvárra és a Móri-medence fölött tornyosuló Vértesre. Na, itt aztán nem kellett több életem párjának, egyből három fokozatot kapcsolt feljebb, én pedig egyre jobban éreztem tüdőm növekedését. A tempón az elénk kerülő kaptatón sem igazított kedvesem, így a régi fényképezős trükkömhöz kellett folyamodnom, hogy rendbe tudjam tenni levegőháztartásom. Persze, hogy ezt ő somolyogva konstatálta, de ezúttal elmaradtak a csipkelődések, amin meg én lepődtem meg, a szokásostól jobban.

Ahogy elmaradtak az utolsó szőlők, gyümölcsösök a Szeg-hegy birodalmába léptünk, ahol kellemes gerincvándorlásba kezdtünk a vegyes erdőben. Ez a környék már Kincsesbányához tartozik, így a bányák birodalmába is beléptünk. Belestünk az egykori Bitó V. bauxitbánya óriási gödrébe, mely remek fotótémákat is szolgáltat. Gondolkodtam, belógunk a bányába, de több tábla is figyelmeztetett ennek tilalmára, és most a szabálykövető énem kerekedett felül, és csak fentről fotózkodtunk.

Kincsesbánya

Kincsesbányának csak Felsőkincses részét érinti a KDP nyomvonala, de pár szót érdemes ejteni róla is. 1966 óta önálló a település, ekkor helyezték ide a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat központját. A bauxiton kívül mészkövet és márgát is termelnek ki a környéken. A település helyén az 1941-es bányanyitásig szőlőhegyek voltak, ekkortól épült ki az ipari település A bányászközség arculatát is jórészt üzemi épületek határozzák meg. A mai település nevének az előtagja a hegy lapos köveiről kapta a nevét. Az eocén kori különböző méretű lapos kövek az ún. nummulitesek az őstengerek egysejtű meszes házú élőlényeinek megkövesedett maradványai. A néphiedelem ezeket Szent László pénzének tartja. Több legenda is fonódik a téma köré, a legelterjedtebb, hogy a környék ura a tatárok elől menekülve elszórta a pénzét, de azok a mongol haramiák kezében kővé változtak.


A bánya után erős ereszkedésbe kezdtünk a Kincsesbányába tartó országútig. Ezen átkelve belestünk a szintén lezárt József I. bauxitbányába, aztán kedvesem újból teljesítménytúra-fokozatba kapcsolt az enyhén emelkedő ösvényen. Itt már kellőképpen bemelegedtem én is, a terep is könnyebb volt, és egy halk megjegyzést eresztettem el: „Mi van, csak ennyit tudsz?” Na, ezt nem kellett volna! Pechemre meghallotta, rám nézett, vigyorgott, és emelte a tétet. Már csak a kék találkozásánál értem utol. Ott jött a visszavágás: „Én már kifújtam magam, úgyhogy uzsgyi tovább!" Szólni sem tudtam, alapom sem volt, így hát összezárt fogakkal próbáltam követni asszonykámat a fonódó jelzések mentén.

A Vontató-hegyen jártunk már, mely a Fehérvárcsurgói-víztározó fölé magasodik. Ezen a szakaszon, a víztározón folyó fejlesztési munkák végett jelentős módosításokat hajtott végre az Magyar Természetjáró Szövetség, mind az OKT, mind a KDP nyomvonalán. Régebben mind a kettő mozgalom érintette a víztározó hangulatos partját. Főleg a kék vezetett romantikus, hangulatos útvonalon a tó fölötti vadregényes szikla oldalában. Most a mozgalmak messziről elkerülik a tározót. Személyes tapasztalatom szerint a munkálatok már véget értek, így talán vissza lehetne terelni az útvonalakat, a régebbi sokkal változatosabb, érdekesebb nyomvonalra. Ez a módosítás főleg a KDP-nek nem tett jót, a vadregényességen túl a nyomvonal is jelentősen rövidült.

Fehérvárcsurgói-víztározó

Fehérvárcsurgói-víztározó hazánk egyik legszebb természeti környezetben található tava. Az 1960-as években vetődött fel a környék jelentős iparosodása végett, hogy a környékbeli káposztaföldeket felduzzasztják a Gaja patak vizével, így nyerve többek közt ipari és ivóvízkivételt. A tervekkel egyidejűleg alapos régészeti feltárásokat végeztek, ekkor nyert teljes bizonyosságot, hogy a Gaját a Római Birodalom virágkorában már elzárták ezen a helyen gáttal. A több mint 200 hektáros víztározót 1971-ben alakították ki, átlagos mélysége vízállástól függően 6–8 m, de a legmélyebb pontja a 14–15 métert is eléri. 2007-ben figyeltek meg a tó környékén először hódokat. A tó környékén kiterjedt üdülőövezet alakult ki, melyre jónak mondható infrastruktúra is települt.

A KDP-igazolópecsétet is áthelyezték Vontató-hegy nyergébe egy hatalmas cserre. A pecsétnek otthont adó doboz itt sárga színű az eddig megszokott fehérek helyett. Az adminisztrációt követően pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket, és tovább is álltunk. Pár lépés után elköszöntünk a kék sávtól, és kellemes ereszkedésbe kezdtünk a Vaskapu-hegy oldalában. Mire észbe kaptunk, máris elértük a Pille-ér meglepően mély és meredek szurdokát. Igazán fényképen nem lehet megörökíteni ezt a látványt, oda kell menni, és látni élőben.

Innét érdektelen baktatás következett a Szilvágy-hegy talpán, talán érdemes lenne felvinni a dombra az útvonalat, adni egy kis hangulatot a szakasznak. Rövid kapaszkodó után értük el az Isztimérre tartó országutat, melyen túránk visszalévő 4 km-ét megtesszük. Mivel az aszfaltos úton nincs semmi akadály, göröngy, így lehet a tempót fokozni még annak ellenére is, hogy az út folyamatosan emelkedik alattunk. Kedvesem nem is hagyta ki a lehetőséget, én pedig igyekeztem tartani a tempót.

Átkeltünk a Pille-ér hídján, és elértük Gúttamási első ingatlanát. Na, itt kaptam bizonyosságot arról, amit eddig csak sejtettem. A lovarda gazdája tisztogatta a kerítését, és én szeretek szóba elegyedni az utunkba eső emberekkel, mindig tanul valamit az ember gyereke. Beszélgetés közben azt mondja a gazda: „Nagyon gyorsan mennek, elég sűrven mennek erre túrázók, de ilyen tempót még nem láttam!" Hatalmas kövek gördültek le rólam, hogy akkor mégsem én vagyok a gyenge láncszem.

Gúttamási

Gúttamási egykor önálló település volt, de 1966-ban Isztimérhez csatolják. Első említése a 13. század legelejére tehető, a török időkben elnéptelenedik, majd a 18. század második felében német családok népesítik újra. A település alapítói Péter Sváb királlyal érkező, Gúth-Keled nemzetség, kik az Árpád-ház idején az ország előkelői voltak.


Cseppet még dumcsiztunk, mint kiderült, a Hollandiából visszatelepült gazdával, aztán áthasítottunk az álmos falun, épp csak pár fotó erejéig álltunk meg. Közben nem győztünk félrelépni a szó szerint konvojban haladó autóáradat elől, melynek 90%-a Bakonykútiba tartó medvehagymavadászokat szállította. Gúttamási után aztán kedvet kaptunk egy laza kocogásra Isztimérig, közben egyszer megálltunk pár felvétel erejéig a nem oly távoli Burok-partról, ahova következő túránk fog vezetni.

Isztimér

Isztimér Fejér megyei zsáktelepülés a Palotai-Bakony oldalában, a település határában található a megye legmagasabb pontja, a 480 m-es Köves-domb. Első írásos említése a 12. század legvégén történik, a török korban elnéptelenedik, és csak a 18. század közepén érkeznek új telepesek, főleg német nemzetiségűek. 1884-ben a falu nagy része elpusztul egy tűzvészben, erre a központban lévő Szent Flórián-szobor emlékeztet. A II. világháború során jelentős harcok zajlottak a falu környékén, melyek jelentős károkkal jártak. 1948-ban a németajkúak kitelepítése rázta meg a falut, erre az átgondolatlan eseményre is emlékmű figyelmeztet a központban. A falu kiterjedt területén több jelentős természeti érték is található: Burok-völgy, Alba Regia-barlang, Csikling-vár.


Isztimér szintén álmos főutcáján már andalogva haladtunk végig, fotóztuk az érdekességeket. Fejet hajtottunk a helyi hősök előtt, megemlékeztünk a szörnyű tűzvészről, mely elpusztította a falut. A központban lévő stemplivel hitelesítettük itinerjeinket. Ma igazán nem hágtunk az egekbe, így rendhagyó módon pecsétcsokival tettük fel a napra a koronát. Elbattyogtunk még a tűzoltószertárig, ahol reggel az autót hagytuk, és a gyaloglásunk véget ért.

Alapesetben itt elköszönnék, véget érne a mese, de ezúttal másképpen alakul. A táv rövidsége végett még alig múlt dél, így bőven belefért még a múltkor kényszerűségből kihagyott látnivalók felkeresése Iszkaszentgyörgyön. Útközben megálltunk még a Déli-Légakna emlékművénél. Erre a helyre nem emlékeztünk az OKT-teljesítésünkből. Valószínűleg azóta került ez ide. Felsőkincsesnél egy újabb bányagödör kényszerített megállásra.

Iszkaszentgyörgyön a kastély alatt hagytuk az autót, és az angolparkon átvezető tanösvényen kerestük fel a múlt alkalommal kihagyott nevezetességeket: Csillag-hegyi kilátó, Kőasztal, kőpiramis. Levezetésnek nagyon jól esett ez a majd 3 km-es túra, ami majd 2 órába tellett. Jól esett andalogni a hatalmas cédrusok, fenyők közt. Ejtőzni az eredeti állapotban megtalálható Kőasztalnál, és elmélázni az emlékezés jelképénél, a kőpiramisnál. A kilátóval már nem volt szerencsénk, mert az egyemeletes építményt már elérték, sőt meghaladták a környező fák, így finoman szólva is korlátozott volt a messzire látás. Mivel azonban minden rosszban van valami jó is, így erre a kilátóra én is felmerészkedtem legyőzve legendás tériszonyomat.

Kőpiramis

Az iszkaszentgyörgyi kastély fölötti kiránduló területet Piramitának nevezik. Itt található a piros sáv mellett a fából készült egyemeletes Csillag-hegyi kilátó. Sajnos az egykori legendás messzelátás mára a fák növekedése végett eléggé korlátozott. A messzelátótól pár perc sétával érhető el a Kőasztal, mely a kastélyparkban tett séták kedvelt célpontja. Innét kis sétával máris Egyiptomban érezhetjük magunkat, hisz hazánk egyetlen kőpiramisához érkezünk, melynek magassága 10 m. A piramis eredeti elkészültéhez egy legenda is társul. A Pappenheim család egyik tagja rangon aluli szép leányba szerelmesedett bele. Ezt a főnemesi család nem volt hajlandó elfogadni, ezért az ifjú önkezével vetett véget az életének. Az ő tiszteletére és emlékére építtette Pappenheim Szigfrid, aki nagy hódolója volt az antik művészetnek. Ez magyarázza a Magyarországon szokatlan piramisformát. A kőpiramis ezután kedvelt kirándulóhellyé vált a környékbeliek körében, de a nagy szocialista eszme az 1950-es évek végén megpecsételte a sorsát. Az akkori prominensek nem nézték jó szemmel, nem fért bele az eszmébe, ezért lerombolták. A köveket jó szokás szerint a környékbeliek széthordták, és építőanyagként használták fel. A Kőpiramist aztán a Verga Zrt. építette újra 2014-ben.


Aztán kedvesem kívánsága következett. Elhajtattunk a víztározóhoz. A munkálatok már véget értek, így újra birtokba vehették a kirándulók a területet. Rengeteg ember sétált, bringázott a tó környékén. Mi is végigsétáltunk az egykori kék vadregényes útvonalán, a Kopasz-hegy oldalában. Csodás panorámákat élveztünk a tóról és a környékről. Bő órányit emlékeztünk, tekeregtünk, mire visszaértünk az autóhoz. Beülve aztán hazafele fordítottam a kormányt, és már csak a jól megérdemelt jutalom volt hátra a napból, ami a szokás szerint egy flaska száraz pezsgő volt.

Csereháti csoda a fülemülék völgyében: Szanticska

Csereháti csoda a fülemülék völgyében: Szanticska

2022.11.28.

Budapesttől jó kétszáz kilométerre, Miskolc és Kassa közt, a Hernádtól a Sajóig elterülő, szelíd lankáival megkapó szépségű, ámde turisták által ritkán látogatott, félreeső dombvidék, mely nevét az egykoron mindent beborító cseres-tölgyes erdőkről kapta, ez a Cserehát.

→ Tovább
Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

2022.11.22.

Ritkán adatik meg az Országos Kékkörön, hogy körtúrában tegyünk meg egy etapot, és végig a kéken tudjunk haladni. Nos, ennek is eljött az ideje, hisz Létavértes környékén egy nagy kanyart tesz meg az Alföldi Kéktúra, melynek során kiindulási pontunkra fogunk visszaérni, miközben csodás réteket, lápokat, erdei szakaszokat érintünk, és persze mindenhol a hatalmas homokmezők.

→ Tovább