Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. április 14.

Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

Egyre kijjebb érünk szeretett Bakony-erdőnkből a Közép-dunántúli Piros túramozgalom teljesítése során. Az utóbbi pár túránkon a Palotai-Bakonyban barangoltunk, ahol rengeteg kevésbé ismert csodába botlottunk, azonban a tájegység fő attrakciója még várat magára. De már most is elmondható, hogy a Gaja-szurdok és a Burok-völgy nélkül is felveszi a versenyt hazánk sok, jóval felkapottabb természeti és épített látnivalójával.

Mostani szakaszunkat előzetesen amolyan „tölteléketapnak” könyveltük el, azonban kellemesen csalódtunk, és remek kis túranap kerekedett ki a dologból. Iszkaszentgyörgy és Kincsesbánya környékén rengeteg bánya volt az idők során, nem egy még ma is okádja az építőanyagokat. A sok bánya rengeteg tájsebet ejtett a környék hegyeiben, dombjaiban.

Ezek a sebek, amilyen kártékonyak, annyira látványosak, és esetenként hasznosak is a múlt megismerésében.

Nagyon megosztó dolog ez, amolyan huszonkettes csapdája, avagy melyik ujjamat harapjam.

Rövid túránk során visszazökkentünk a régi kerékvágásba, és a korai ébresztőt követően állandó túratársammal, életem párjával autóztunk a „Királyok városán” keresztül Isztimér felé. Elhagyva a koronázóváros betontömbjeit, már az Iszka-hegy óriási tájsebe uralta a látképet. Sorba ugrottak be a képek: Bél-kő, Esztramos, Haláp, Hegyes-tű, Ság hegy és társaik. Kavargó gondolatokkal érkeztünk Isztimérbe, ahol pár percet kellett várnunk a Székesfehérvárra tartó járat indulására. A jó öreg Ikarusban jóformán csak első menyasszonyommal utaztunk Iszkaszentgyörgyig, túránk indulópontjáig.

Az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély alatti buszváróban megejtettük szokásos induló szeánszunkat. A laposban ma őrségi vadalmasnapsz lapult, mely sokak szerint a pálinkák pálinkája. Pár bemelegítő mozdulat után kiadtuk a jelszót: „illa berek..”, és nekiindultunk, hogy „meghódítsuk” a Kő-hegy félelmetesen magas csúcsát (185 m).

Előbb poros dózerúton poroszkáltunk, ahonnét helyenként szép látkép tárult elénk az alattunk elterülő faluról. Aztán elhagyva a temetőt, egy éles balossal nyugatnak fordultunk, és kapaszkodásba kezdtünk a Kő-hegy oldalában.

Ritkás cserjésen keresztül emelkedtünk, és figyelhettük meg erről az oldalról is az Iszka-hegy félig elbányászott sziluettjét.

Hamarosan azonban egy fenyvesben kanyargott a piros sáv, egyúttal elzárva az addigi kilátást.

A feketefenyők ritkulását követően egy sziklagyepes részre értünk, amelyen Somosmál zártkertjeihez ereszkedtünk le. Elérve az első ingatlanokat, egy kidőlt útjelző okozta bizonytalanság végett a modern technikához kellet fordulnunk a helyes útvonal megtalálásához. Ezen a szakaszon kellemes dózer-, aztán aszfaltúton halad a túra útvonala, néhol remek kilátást engedve Székesfehérvárra és a Móri-medence fölött tornyosuló Vértesre. Na, itt aztán nem kellett több életem párjának, egyből három fokozatot kapcsolt feljebb, én pedig egyre jobban éreztem tüdőm növekedését. A tempón az elénk kerülő kaptatón sem igazított kedvesem, így a régi fényképezős trükkömhöz kellett folyamodnom, hogy rendbe tudjam tenni levegőháztartásom. Persze, hogy ezt ő somolyogva konstatálta, de ezúttal elmaradtak a csipkelődések, amin meg én lepődtem meg, a szokásostól jobban.

Ahogy elmaradtak az utolsó szőlők, gyümölcsösök a Szeg-hegy birodalmába léptünk, ahol kellemes gerincvándorlásba kezdtünk a vegyes erdőben. Ez a környék már Kincsesbányához tartozik, így a bányák birodalmába is beléptünk. Belestünk az egykori Bitó V. bauxitbánya óriási gödrébe, mely remek fotótémákat is szolgáltat. Gondolkodtam, belógunk a bányába, de több tábla is figyelmeztetett ennek tilalmára, és most a szabálykövető énem kerekedett felül, és csak fentről fotózkodtunk.

Kincsesbánya

Kincsesbányának csak Felsőkincses részét érinti a KDP nyomvonala, de pár szót érdemes ejteni róla is. 1966 óta önálló a település, ekkor helyezték ide a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat központját. A bauxiton kívül mészkövet és márgát is termelnek ki a környéken. A település helyén az 1941-es bányanyitásig szőlőhegyek voltak, ekkortól épült ki az ipari település A bányászközség arculatát is jórészt üzemi épületek határozzák meg. A mai település nevének az előtagja a hegy lapos köveiről kapta a nevét. Az eocén kori különböző méretű lapos kövek az ún. nummulitesek az őstengerek egysejtű meszes házú élőlényeinek megkövesedett maradványai. A néphiedelem ezeket Szent László pénzének tartja. Több legenda is fonódik a téma köré, a legelterjedtebb, hogy a környék ura a tatárok elől menekülve elszórta a pénzét, de azok a mongol haramiák kezében kővé változtak.


A bánya után erős ereszkedésbe kezdtünk a Kincsesbányába tartó országútig. Ezen átkelve belestünk a szintén lezárt József I. bauxitbányába, aztán kedvesem újból teljesítménytúra-fokozatba kapcsolt az enyhén emelkedő ösvényen. Itt már kellőképpen bemelegedtem én is, a terep is könnyebb volt, és egy halk megjegyzést eresztettem el: „Mi van, csak ennyit tudsz?” Na, ezt nem kellett volna! Pechemre meghallotta, rám nézett, vigyorgott, és emelte a tétet. Már csak a kék találkozásánál értem utol. Ott jött a visszavágás: „Én már kifújtam magam, úgyhogy uzsgyi tovább!" Szólni sem tudtam, alapom sem volt, így hát összezárt fogakkal próbáltam követni asszonykámat a fonódó jelzések mentén.

A Vontató-hegyen jártunk már, mely a Fehérvárcsurgói-víztározó fölé magasodik. Ezen a szakaszon, a víztározón folyó fejlesztési munkák végett jelentős módosításokat hajtott végre az Magyar Természetjáró Szövetség, mind az OKT, mind a KDP nyomvonalán. Régebben mind a kettő mozgalom érintette a víztározó hangulatos partját. Főleg a kék vezetett romantikus, hangulatos útvonalon a tó fölötti vadregényes szikla oldalában. Most a mozgalmak messziről elkerülik a tározót. Személyes tapasztalatom szerint a munkálatok már véget értek, így talán vissza lehetne terelni az útvonalakat, a régebbi sokkal változatosabb, érdekesebb nyomvonalra. Ez a módosítás főleg a KDP-nek nem tett jót, a vadregényességen túl a nyomvonal is jelentősen rövidült.

Fehérvárcsurgói-víztározó

Fehérvárcsurgói-víztározó hazánk egyik legszebb természeti környezetben található tava. Az 1960-as években vetődött fel a környék jelentős iparosodása végett, hogy a környékbeli káposztaföldeket felduzzasztják a Gaja patak vizével, így nyerve többek közt ipari és ivóvízkivételt. A tervekkel egyidejűleg alapos régészeti feltárásokat végeztek, ekkor nyert teljes bizonyosságot, hogy a Gaját a Római Birodalom virágkorában már elzárták ezen a helyen gáttal. A több mint 200 hektáros víztározót 1971-ben alakították ki, átlagos mélysége vízállástól függően 6–8 m, de a legmélyebb pontja a 14–15 métert is eléri. 2007-ben figyeltek meg a tó környékén először hódokat. A tó környékén kiterjedt üdülőövezet alakult ki, melyre jónak mondható infrastruktúra is települt.

A KDP-igazolópecsétet is áthelyezték Vontató-hegy nyergébe egy hatalmas cserre. A pecsétnek otthont adó doboz itt sárga színű az eddig megszokott fehérek helyett. Az adminisztrációt követően pótoltuk energia- és folyadékveszteségeinket, és tovább is álltunk. Pár lépés után elköszöntünk a kék sávtól, és kellemes ereszkedésbe kezdtünk a Vaskapu-hegy oldalában. Mire észbe kaptunk, máris elértük a Pille-ér meglepően mély és meredek szurdokát. Igazán fényképen nem lehet megörökíteni ezt a látványt, oda kell menni, és látni élőben.

Innét érdektelen baktatás következett a Szilvágy-hegy talpán, talán érdemes lenne felvinni a dombra az útvonalat, adni egy kis hangulatot a szakasznak. Rövid kapaszkodó után értük el az Isztimérre tartó országutat, melyen túránk visszalévő 4 km-ét megtesszük. Mivel az aszfaltos úton nincs semmi akadály, göröngy, így lehet a tempót fokozni még annak ellenére is, hogy az út folyamatosan emelkedik alattunk. Kedvesem nem is hagyta ki a lehetőséget, én pedig igyekeztem tartani a tempót.

Átkeltünk a Pille-ér hídján, és elértük Gúttamási első ingatlanát. Na, itt kaptam bizonyosságot arról, amit eddig csak sejtettem. A lovarda gazdája tisztogatta a kerítését, és én szeretek szóba elegyedni az utunkba eső emberekkel, mindig tanul valamit az ember gyereke. Beszélgetés közben azt mondja a gazda: „Nagyon gyorsan mennek, elég sűrven mennek erre túrázók, de ilyen tempót még nem láttam!" Hatalmas kövek gördültek le rólam, hogy akkor mégsem én vagyok a gyenge láncszem.

Gúttamási

Gúttamási egykor önálló település volt, de 1966-ban Isztimérhez csatolják. Első említése a 13. század legelejére tehető, a török időkben elnéptelenedik, majd a 18. század második felében német családok népesítik újra. A település alapítói Péter Sváb királlyal érkező, Gúth-Keled nemzetség, kik az Árpád-ház idején az ország előkelői voltak.


Cseppet még dumcsiztunk, mint kiderült, a Hollandiából visszatelepült gazdával, aztán áthasítottunk az álmos falun, épp csak pár fotó erejéig álltunk meg. Közben nem győztünk félrelépni a szó szerint konvojban haladó autóáradat elől, melynek 90%-a Bakonykútiba tartó medvehagymavadászokat szállította. Gúttamási után aztán kedvet kaptunk egy laza kocogásra Isztimérig, közben egyszer megálltunk pár felvétel erejéig a nem oly távoli Burok-partról, ahova következő túránk fog vezetni.

Isztimér

Isztimér Fejér megyei zsáktelepülés a Palotai-Bakony oldalában, a település határában található a megye legmagasabb pontja, a 480 m-es Köves-domb. Első írásos említése a 12. század legvégén történik, a török korban elnéptelenedik, és csak a 18. század közepén érkeznek új telepesek, főleg német nemzetiségűek. 1884-ben a falu nagy része elpusztul egy tűzvészben, erre a központban lévő Szent Flórián-szobor emlékeztet. A II. világháború során jelentős harcok zajlottak a falu környékén, melyek jelentős károkkal jártak. 1948-ban a németajkúak kitelepítése rázta meg a falut, erre az átgondolatlan eseményre is emlékmű figyelmeztet a központban. A falu kiterjedt területén több jelentős természeti érték is található: Burok-völgy, Alba Regia-barlang, Csikling-vár.


Isztimér szintén álmos főutcáján már andalogva haladtunk végig, fotóztuk az érdekességeket. Fejet hajtottunk a helyi hősök előtt, megemlékeztünk a szörnyű tűzvészről, mely elpusztította a falut. A központban lévő stemplivel hitelesítettük itinerjeinket. Ma igazán nem hágtunk az egekbe, így rendhagyó módon pecsétcsokival tettük fel a napra a koronát. Elbattyogtunk még a tűzoltószertárig, ahol reggel az autót hagytuk, és a gyaloglásunk véget ért.

Alapesetben itt elköszönnék, véget érne a mese, de ezúttal másképpen alakul. A táv rövidsége végett még alig múlt dél, így bőven belefért még a múltkor kényszerűségből kihagyott látnivalók felkeresése Iszkaszentgyörgyön. Útközben megálltunk még a Déli-Légakna emlékművénél. Erre a helyre nem emlékeztünk az OKT-teljesítésünkből. Valószínűleg azóta került ez ide. Felsőkincsesnél egy újabb bányagödör kényszerített megállásra.

Iszkaszentgyörgyön a kastély alatt hagytuk az autót, és az angolparkon átvezető tanösvényen kerestük fel a múlt alkalommal kihagyott nevezetességeket: Csillag-hegyi kilátó, Kőasztal, kőpiramis. Levezetésnek nagyon jól esett ez a majd 3 km-es túra, ami majd 2 órába tellett. Jól esett andalogni a hatalmas cédrusok, fenyők közt. Ejtőzni az eredeti állapotban megtalálható Kőasztalnál, és elmélázni az emlékezés jelképénél, a kőpiramisnál. A kilátóval már nem volt szerencsénk, mert az egyemeletes építményt már elérték, sőt meghaladták a környező fák, így finoman szólva is korlátozott volt a messzire látás. Mivel azonban minden rosszban van valami jó is, így erre a kilátóra én is felmerészkedtem legyőzve legendás tériszonyomat.

Kőpiramis

Az iszkaszentgyörgyi kastély fölötti kiránduló területet Piramitának nevezik. Itt található a piros sáv mellett a fából készült egyemeletes Csillag-hegyi kilátó. Sajnos az egykori legendás messzelátás mára a fák növekedése végett eléggé korlátozott. A messzelátótól pár perc sétával érhető el a Kőasztal, mely a kastélyparkban tett séták kedvelt célpontja. Innét kis sétával máris Egyiptomban érezhetjük magunkat, hisz hazánk egyetlen kőpiramisához érkezünk, melynek magassága 10 m. A piramis eredeti elkészültéhez egy legenda is társul. A Pappenheim család egyik tagja rangon aluli szép leányba szerelmesedett bele. Ezt a főnemesi család nem volt hajlandó elfogadni, ezért az ifjú önkezével vetett véget az életének. Az ő tiszteletére és emlékére építtette Pappenheim Szigfrid, aki nagy hódolója volt az antik művészetnek. Ez magyarázza a Magyarországon szokatlan piramisformát. A kőpiramis ezután kedvelt kirándulóhellyé vált a környékbeliek körében, de a nagy szocialista eszme az 1950-es évek végén megpecsételte a sorsát. Az akkori prominensek nem nézték jó szemmel, nem fért bele az eszmébe, ezért lerombolták. A köveket jó szokás szerint a környékbeliek széthordták, és építőanyagként használták fel. A Kőpiramist aztán a Verga Zrt. építette újra 2014-ben.


Aztán kedvesem kívánsága következett. Elhajtattunk a víztározóhoz. A munkálatok már véget értek, így újra birtokba vehették a kirándulók a területet. Rengeteg ember sétált, bringázott a tó környékén. Mi is végigsétáltunk az egykori kék vadregényes útvonalán, a Kopasz-hegy oldalában. Csodás panorámákat élveztünk a tóról és a környékről. Bő órányit emlékeztünk, tekeregtünk, mire visszaértünk az autóhoz. Beülve aztán hazafele fordítottam a kormányt, és már csak a jól megérdemelt jutalom volt hátra a napból, ami a szokás szerint egy flaska száraz pezsgő volt.

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

Kalandtúra a vadregényes Rám-szakadékban

2021.10.21.

A 90-es években még láncokon kapaszkodhattak fel a bátrabbak a legendás hírű Rám-szakadék vízesésein, ma már létrák segítik az előrejutást, így szinte mindenki számára jól járható az ország leghíresebb szurdokvölgye. Az elmúlt hónapok esőzései szépen kitisztították az itt-ott feltöltődni látszó medret, így egy kellemes családi túra keretében a régi fényében ragyogó Rám-szakadékot járhattuk be újra.

→ Tovább
A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

A Cserhát legszebb hegylánca pusztulásában is lenyűgöző

2021.10.21.

Egykor három csúcsa emelkedett büszkén a lágyan hullámzó cserháti dombok fölé, ezekből mára csupán alig másfél maradt meg. Középkori romok koronázta egyetlen, épen maradt sziklaszirtje Szandavár néven ismert, a kéktúrázók Mekkája, kedvelt kirándulócélpont. Az innen nyíló pazar körpanorámát szemlélve bizony csak keveseknek tűnik fel a romok és a Szanda-hegyet alkotó másik két csúcs szívfájdító pusztulása.

→ Tovább