Soós Lajos cikkei

Eljött ez a nap is! 55 túranappal a hátunk mögött beértünk a porcelánok földjére, célba értünk!

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is örömmel éltünk az MTSZ által felajánlott lehetőséggel, hogy a kéktúrázás ünnepnapján vezessünk egy szakaszt október első szombatján. Idén is 2 az 1-ben túrát választottunk, összekötöttük a kellemest a hasznossal, és olyan etapra szavaztunk, melyet még nem teljesítettünk az Alföldi Kéktúrán. Így esett, hogy a Halápi Csárda-Nyíracsád közötti 135-ös számú, 25 km-es táv rajtjában találtuk magunkat október 8-án, reggel negyed nyolckor.

Nem emlékszem, hogy túranapon keltünk-e már 8 nyolc órakor. Hát most ez is megtörtént szerdán! Nem, nem aludtunk el, tervezetten erre kértük még az este a kakast. Ugyanis aznapra könnyített gyaloglást terveztem be, de nem jópofaságból, hanem mert a program első történése az átcsúszás a Magas-hegyről a Szár-hegyre.

Ezúttal az Országos Kéktúra Vágáshuta–Füzér közötti szakaszát jártuk be. Az esős idő nem kedvezett a természetjárásnak, mégis csodálatos, élménygazdag túrában volt részünk a Zemplénben.

Már hagyománnyá vált, hogy szeptember harmadik hetének nagy részét túrával töltjük, és lehetőleg hazulról távolabb. Az idén adta magát, hogy ekkor fejezzük be az OKT bejárását.

„Cum Deo pro Patria et Libertate”, vagyis: „Istennel a hazáért és a szabadságért!” – 1703-ban Vereckénél egy ilyen feliratú zászló alatt várták a gyülekező felkelők jövőbeli vezérüket, II. Rákóczi Ferencet, aki kényszerű száműzetése után ekkor lépett újból magyar földre. Északkelet-Magyarország és a Felvidék hagyományosan a Rákóczi család sasfészkének számított. A tiszta szívű, becsületes főnemesi család tagjainak emlékét a magyarság ma is nagy tisztelettel és szeretettel ápolja. Ez különösen igaz a zempléni, abaúji és borsodi régióra, ahol lépten-nyomon a vezérlő fejedelem és a Rákóczi család tagjainak emlékébe botlunk. Így függ össze legutóbbi csereháti túránk a Rákóczi szabadságharc jelmondatával.

A Bükk-fennsík (más néven Magas-Bükk) a Bükk-vidék központi részét elfoglaló nagy, hullámos fennsík, amely Magyarország legnagyobb és legmagasabb ilyen jellegű térszíne. Peremén bércek sorakoznak, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé.

Az OKT ezen szakaszán a szerény emberek hamar megkapják a Bükktől az első pofonjukat, szerénységem sem járt másképpen, hisz a Vár-forrás után pár lépéssel jött az első átszálló, amit aztán a csúcsig jó pár követett. A meredély nem egy szakaszán jelzéstő jelzésig vánszorogtam, és tartottam pihenőt. Úgyhogy ezzel a szakasszal csak óvatosan, jár a tisztelet a hegynek!

Vasárnap délelőtt a kezdődő rekkenő melegben Szarvaskőn toporgunk a Bükk lábainál, hogy az elkövetkező három napban átszeljük Magyarország legnagyobb átlagmagasságú karszthegységét az OKT kék sávján. A mostani penzumunk nem a nagy távolságokról fog szólni, hisz a három nap alatt alig 40 km-et teszünk meg, a leghosszabb túránk is csak alig 21 km-es lesz. Viszont a rövidségért bőven kárpótol majd a szintemelkedés (cca. 1800 m) és a várhatóan életre szóló élmények ebben a csodavilágban.

Az ásványokat és a barlangok világát kedvelő baráti társaságunk elsősorban a Bakony könnyebb, nehezebb víznyelőit, üregeit részesíti előnyben, ez alkalommal a Déli-Bakony ékkövére, a Kab-hegyre (599 m) esett a választás.

Béndek, vagy más elnevezéssel Béndek-puszta már az ókorban is lakott település volt a Somogy megyei Hács közelében, 1983-ban teljesen elnéptelenedett. Ami belőle megmaradt, azt birtokba vette a természet, és az idő szinte teljesen megsemmisítette. Megnéztük az elveszett falut.

Jól sáfárkodtunk a távolsággal a 70 km, 70 óra alatt a 70 éves OKT mentén turistamozgalom második napján, mert az utolsó napra nagyon mostoha körülmények kerekedtek a Csereháton. Keményen megküzdöttünk az esővel és a sárral, de így lett teljes a jubileumi kéktúrás kalandunk.

Szombat hajnalra a keleti országrészt is elérte a mostanában szokásos hétvégi csapadékos hidegfront. Csak nem akart alább hagyni az eső, pedig reggel fél öttől vertük a sámándobokat és böködtük azokat a bizonyos vudubabákat. Döntenünk nem kellett, hisz el volt tervezve a dolog, és ha már belevágtunk a 70 km 70 óra alatt a 70 éves OKT mentén mozgalomba, akkor annak teljesítésében kevés dolog tud megakadályozni bennünket.

Az Országos Kéktúra idén ünnepli 70. születésnapját, ezért felkerekedtünk, hogy három egymást követő napon bejárjuk a Lokomotív Turista Egyesület által kiírt „OKT 70” elnevezésű túramozgalom 70 km-es távját. Az első napon Makkoshotykáról indultunk, és Regéc váráig jutottunk. Szerelmesek lettünk a Zemplén csodavilágába.

Mór és Oroszlány, a két egykori ipari fellegvár között túráztunk a Nyugat-Vértesben, a Közép-Dunántúl piros útján, miközben több látványos bányatavat is érintettünk a hajdani külszíni fejtéseknél, de mélyművelésűakna-torzó mellett is elhaladtunk.

A hányatott, mostoha sorsú mozgalom még a 10. születésnapját sem fogja megérni, kimondatott a verdikt: vége. A zaklatott, szinte ismeretlen jelvényszerzési lehetőség teljesítőinek száma az elmúlt 9 esztendőben még a félszázat sem érte el, arra van még halvány esély, hogy a teljes kapuzárásig talán ez a bűvös 50-es szám meglesz. Elkötelezett somogyi lokálpatriótaként egy, helyenként szenvedélyes írás született tőlünk, személyes tapasztalataink alapján, miközben az utolsó teljesítők egyikeként végigjártuk ezt a sokkal jobb sorsa érdemes turistaútvonalat.

Tamás állta a szavát, a sikeres mátrai kincskereséskor megígérte a fiúknak, hogy máskor is elmehetnek vele kincskereső túrára. Hétvégén Herenden találkoztunk.