Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. április 20.

Kalandozás a Bakony őserdejében – Burok-völgy

Nagyon vártuk, hogy a Közép-dunántúli Piroson való vándorlás során elérjük a mozgalom leglátványosabb szakaszát, a Burok-völgyet. A túranap azonban nem csak a Burokból állt, bolyongtunk még a Tési-fennsík hatalmas bükköseiben, nevezetes barlangokat, forrásokat érintettünk, pihentünk a hamuzsírfőzés emlékénél, és a napot egy ultraortodox megoldással fejeztük be.

A Burok-völgy csodájára nem csak mi, hanem a Titánok is kíváncsiak voltak, így négyen keltünk útra a még csípős reggelen. Jó szokásunktól eltérően a logisztikai adottságokat és a napi életünket újabban meghatározó pandémiát figyelembe véve ezúttal a kétautós változatot részesítettük előnyben. Várpalotát érintve érkeztünk meg kora reggel Kisgyónra, ahol az egyik gépesített járművet leparkoltuk, míg a másikkal Isztimérbe hajtattunk sietősen.

Tanult turistatársaim, barátaim óva intettek a szombati Burok-völgy látogatástól a várható tömeg végett, de nekünk több szempontból is csak a mai nap felelt meg. Ezért gondos tervezéssel igyekeztem elejét venni a tömegnek, minél korábban akartuk indítani az etapot. Így mire a kirándulók, medvehagymavadászok tömegei elérték volna a völgyet, mi már kifele kapaszkodtunk belőle.

A fentiek végett, hét óra még alig múlt fertályórával, mikor az isztiméri tűzoltószertártól elindultunk. Pár bemelegítő lépés után állandó iramfelelősünk fokozatosan emelte az aszfalton a tempót. A faluvégi karámoknál aztán kedvesem álljt vezényelt, és lebonyolítottuk szokásos túraindító szeánszunkat, mely keresztfiam jóvoltából, Erdélyből származó áfonyapárlat volt.

A közjáték után továbbra is felfele kapaszkodtunk a poros szekérúton, párszor visszatekintettünk a közeli falura, és csodáltuk a közeli Vértes masszív tömbjét, melynek oldalában Csókakő várának hófehér sziluettje is felfedezhető volt.

Mikor megenyhült a meredekség, legelőkön gázoltunk keresztül, melyek képét hatalmas öreg, magányos cserek és vadkörtefák határozták meg.

Azért nem ártott a lábunk elé is figyelni, hisz lehetett kerülgetni az „aknákat”, melyek itt vadürülék és tehénylepény formájában voltak tetten érhetőek.

Hamarosan elértük az Országos Kéktúra nyomvonalát, a kék sávok ma már nem ereszkednek le a Burok-völgybe, mint egykoron, hanem a Burok-parton kanyarog az útvonal bő két kilométeren keresztül, hogy néha-néha bepillantást engedjen a lenti misztikus világba, esetleg felkeltve a vágyat, hogy egyszer ott lent is járhass. A kék teljesítésekor bennünk is megfogalmazódott ez az igény, de csak most jött el az ideje, hogy az álom valósággá váljon. Követve a fonódó jelzéseket, hamarosan a vegyes erdő feketefenyvessé változott, és a klíma is érezhetően más lett, mediterrán világba csöppentünk.

Mindent átható fenyőillat lengi be a környéket, egyedi hangulatot árasztva az erre járónak. Ha kedélyünket ez még nem dobná fel kellőképpen, akkor erről a völgy képe gondoskodik, mely időről időre elénk tárul a természetes kilátóhelyekről. Már itt sem lehet jelentős tempót diktálni, hisz van, ami gondoskodik figyelmünk eltereléséről, azonkívül helyenként már itt is ízelítőt kapunk a lenti világból. Hisz már itt is lehet kerülgetni a kidőlt fenyőket, itt sem történik beavatkozás a természet rendjébe.

Bő két km-t andalogtunk a völgy tetején, mikor elköszöntünk az OKT-tól, és a piros sávok mellett leereszkedtünk a csodák birodalmába. Már az első pár lépéseket is sziklatöredékes, meredek lejtőn tettük meg, de ez csak fokozódott. A szerpentines lejárat néhol kemény kihívás elé állíthatja a kevésbé jártas, nehezen mozgó látogatót. A lejutást néhány helyen kitett részek teszik veszélyessé, melyek az ösvény melletti időszakos vízfolyás medrének szélén vezetnek. Télen fagyban, de nagyobb esők után sárban is igazi kihívás lehet a csúszásveszély miatt a közlekedés ezen a rövid szakaszon.

A meredek sziklák közé szorult szárazvölgy az érintetlen, háborítatlan természet egyik jelképe hazánkban, itt az emberi kéz jelenléte még a minimálisnál is minimálisabban érhető tetten.

Vadregényes ereszkedés végén értünk le a csodák birodalmába, ami egyben a medvehagyma birodalma is.

A fenyőillatot pillanatok alatt felváltotta a medvehagyma jellegzetes, mindent átható aromája. A kiváló csemege és remek gyógyhatású növény a legendák szerint arról kapta a nevét, hogy állítólag a téli álomból ébredő medvék előszeretettel fogyasztják a növényt, hogy a hosszú hibernáció után kitisztuljon a szervezetük. Az bizonyos, a macik még a földből is képesek kiásni a hagyma gyökereit, annyira odavannak érte.

Most, amerre a szem ellátott, mindent a medvehagyma zöld mezői borítottak be, de ahogy a természet egyre jobban éledezik, a völgyet úgy borítják be más növények virágai, melyek közül nem egy igen ritka, vagy csak itt él hazánkban. Számos jégkorszaki növény is látható itt, melyek a völgy egyedi mikroklímájának köszönhetik fennmaradásuk.

A Burok-völgy minden évszakban tartogat valami csodát az ide tévedő vándornak, csapadékos időszakokban az egész völgy víznyelőként funkcionál. Az igazi egyediségét, vadregényességet azonban hazánkban az egyedüliként itt megfigyelhető, ősállapotban lévő természetes erdeje adja.

A meredek, nem egy helyen függőleges sziklás oldalfalak közé szorult szűk völgyben eltévedni sem lehet, hisz kivezető út egyáltalán nincs, a néhol feltűnő oldalvölgyek, hasadékok pedig teljesen járhatatlanok. Emberi kéz a völgy életébe nem avatkozik be, az elpusztuló hatalmas fák természetes úton korhadnak el, és vesznek részt a természet regenerációs folyamatában. A hatalmas sziklákat többnyire kifagyásos üregképződéssel létrejött barlangok, üregek szabdalják. Ezek nevei néha sokat sejtetőek (Rózsa Sándor, Savanyú Jóska), de ezek a haramiák vajmi kevés eséllyel fordultak meg bennük.

A Bakony-erdő leghosszabb (kb. 12 km) és legnagyobb relatív mélységű (50–90 m) szurdokvölgyében 1978-ig az OKT útvonala vándorolt, de ezt akkor a völgy nehéz járhatósága végett elterelték. Azóta a KDP piros sávján lehet megismerni ezt a romantikus helyet, mely egy geológiai törésvonal mentén alakult ki. Azonban a jelzésfestők gondos kezei mementóként meghagytak jó pár kék jelzést, emlékeztetvén a múltra.

A völgy első szakasza aránylag könnyen járható, az igazi arcát nagyjából a Rózsa Sándor-barlang után mutatja meg, innét nem egyszer igazi kihívás a kidőlt óriás fák okozta akadályok legyőzése.

Van, hogy csak simán át kell lépni a fákat, aztán már magasabbra kell emelni a lábat, sőt sok helyen ez sem elegendő. Na, ott jön a mászás, a kapaszkodás a hatalmas törzsre, aztán az átlendülés a túloldalra.

Van, ahol simán megy ez, de van, ahol már a hasmánt technika is előkerül. A legemlékezetesebbek azonban a lehajolva leküzdendő akadályok. Néhol elég egy laza törzshajlítás, aztán vannak helyek, ahol lekerül a hátizsák, mert az elakadna, de a legjobb, amikor majdnem kúszva kell átmenni a fa másik oldalára.

Élveztük a tornamutatványokat, kommandóztunk, aztán, ahogy nőtt a kidőlt fák száma, úgy fogyott a kedv és az erő is. Tényleg nehezen járható a völgy, ráadásul amúgy sunyisan emelkedik is végig ebből az irányból. Első menyasszonyommal feltöltöttük medvehagymakészleteinket, majd az egyik méretes fatörzsön megterítettünk, pótoltuk energiaveszteségeinket. A fiatalok nagyon élvezték ezt a környezetet, azon versengtek, ki tud több akadályt helyből átugrani, ennek következtében pont annyira fáradtak el, mint mi, akik nyuggeresebbre vettük a figurát.

Nagyon lassan haladtunk, ám az előrejutást nemcsak a természetes akadályok, hanem az andalgás, a bámészkodás és a rengeteg remek fotótéma is lassította.

Nagyjából a völgy közepénél kezdtek el szembejönni a hasonlóan korán induló túrázók.

Elküzdöttük magunkat a Bükkös-árokig, a völgy hasonlóan vadregényes környezetben tovább tart egészen Királyszállásig. Itt mi kényszerűségből elköszöntünk a csodák birodalmától, hisz a piros itt kikapaszkodik a völgyből. Azonban biztos, hogy vissza fogunk térni, hogy megismerhessük a Burok-völgy további szakaszát is. Ha lehet fokozni még nehezebb, vadregényesebb ösvényen kapaszkodtunk ki a Burokból, egy hatalmas kidőlt fa igazi kihívás elé állított bennünket a továbbhaladásban. Kisebb-nagyobb küzdelemmel sikerült legyőznünk ezt is, hisz már a völgyben kellően megedződtünk.

Volt még pár kisebb-nagyobb akadály, de ezek már csak ujjgyakorlatok voltak az előzőekhez képest, kiszélesedett az ösvény, megjelentek az erdőgazdálkodás jelei is, lényegesen könnyebb lett a járás. Felérve a Bükkös-árki-barlang pihenőjéhez, letáboroztunk az ott lévő asztalokhoz, és egy hosszabb pihenőt tartottunk a kellemes cirógató napfürdőben. A fiatalok barlangoskodtak keveset, aztán felkerekedtünk, és uzsgyi tovább.

Emelkedőkkel indítottunk a Mellár felé, bükkös-tölgyesben bevettük a Hárs-hegy 455 m-es csúcsát, napunk legmagasabb pontját, amit csúcscsokival ünnepeltünk. Hadiutat kereszteztünk, majd újra elnyelt bennünket az erdő, melyet itt is rengeteg medvehagyma borított. Rövid kitérő az Alba Regia-barlang lezárt bejáratához, majd a most csontszáraz Úttörő-forráshoz, melynek foglalatát a Verga Zrt. 1996-ban újíttatta fel.

Környékbeli látnivalók

Az Alba Regia a Bakony legnagyobb és legmélyebb barlangja. Csodás cseppköveket rejtő járatainak bejárása veszélyes, kihívásokkal teli túra még gyakorlott barlangászoknak is. Az üregekben jelentős szén-dioxid-tartalom mérhető. A vasráccsal lezárt barlang csak szakképzett túravezetővel látogatható. Hamuháza környéke egy régi iparágra emlékeztet, ugyanis a múlt századokban jelentős foglalkozás volt a hamuzsírfőzés. Ez az anyag növények elégetésekor keletkezik, és rengeteg szakma alapanyaga volt. Az erdők védelmének érdekében a hamuzsírfőzést már Mária Terézia is szigorú rendeletekkel szabályozta. A ma itt látható téglaépítésű vadászház egykoron kulcsosházként szolgálta a természetjárókat. A Csikling-vár eredete nagyon homályos, területén soha nem végeztek alapos feltárást. Annyi bizonyos, hogy már a bronzkorban is állt a ma is kivető sánc. Egyetlen okirat említi, a török korban már romként tartják számon.

Hamuházánál tömeg fogadott, így itt csak az ellenőrzési procedúrát végeztük el, és irányított tanácskozást vezényeltem. Ereszkedés közben kigondoltam egy ultraortodox megoldást a hogyan továbbra. Igaz ehhez el kellett hagyni a pirosat, de talán a szigorú inkvizítorok így is elfogadják a teljesítésünket. Hamuházától a piros elég jellegtelen úton ereszkedik le Kisgyónig, csak a pár kőből álló Csikling-vár esik útba.

Mikor az OKT-n itt jártunk, szakadt az eső, és semmit nem láttunk a környékből, valamint a fiatalok sem jártak erre, ezért azt javasoltam, hogy a kéken menjünk le Kisgyónig, ami sokkal szebb, élvezetesebb nyomvonal. Ellenvetés nem érkezett, persze próbált volna valaki mást gondolni…, így az ötletet tett követte, és ráléptünk a kék sávok ösvényére. Rövid átkötés után dózerúton slattyogtunk, majd a Tűzköves-árok vadregényes partján ereszkedtünk. Az elénk kerülő tisztásokról csodáltuk a Vértes masszív tömbjét. Kiérve a dózerútra, most megtaláltuk a helyes utat, legutóbb az özönvízben itt eltévedtünk, és a piroson értünk le Kisgyónba.

Tűzköves-árok

A Tűzköves-árok kanyargó, mély árka még a geológusoknak is lenyűgöző élmény. Nevét a vörösesbarna és szürke tűzkőgumós mészkőrétegekről kapta. A tűzkő mellett igazi értéke azonban a gazdag ősmaradvány(ammonitesz)-tartalmú vörösmészkő-rétegek. A terület védett geológiai feltárás, de a vandálok ezt egyáltalán nem tartják tiszteletben, és folyamatosan tönkre teszik a feltárásokat. A területen a kőgyűjtés szigorúan tilos!

Rövid ereszkedés után elértük a fedett pihenőt, ahonnét kitérőt lehet tenni az Ammonitesz-fosszília lenyomatához, mely egy barlangban látható, de ehhez most még a titánoknak sem volt kedve. Kivette az erőt a Burok-völgy, nincs mese. Továbbállva az Erdei szentélynél álltunk meg egy pillanatra, mely Hosszú-Kígyós kanyargó völgyében hirdeti Isten dicsőséget. Innét már pillanatok alatt elértük az egykori szebb napokat látott bányásztelepülés, Kisgyón valamikori központját és a Bányász-emlékművet.

Kisgyón

Kisgyónt már a 16. században is említik, mint a palotai vár tartozékát, majd a Zichy család tulajdonába kerül. Tőlük a múlt század elején az állam visszavásárolta hadászati célokra. Ekkor fűrésztelepet létesítenek itt, később bányászati kutatások kezdődnek a környék szénvagyonának kiaknázására. Megfelelő infrastruktúra hiányában azonban nagyon lassan halad a fejlődés.1948-tól kezdődnek jelentős fejlesztések, ekkor lesz számottevő bányásztelepülés Kisgyón. Jelentős kitermelés 1972-ig folyik, ezután kezdődik a lassú visszafejlődés, majd a bányabezárás. Napjainkban a fényes múltra csak a bányászlakások, a bányászmártírok emlékműve és az egykori szénosztályozó torzója emlékeztet.

A hátrahagyott bányászlakásokat a Fejér megyei természetjárók 1980-ban vehették birtokba. A megyei egyesületek 12 kulcsosházat, turistaházat alakítottak ki eltérő felszereltséggel, komforttal. A természetbarát telep országos hírűvé vált, és nagyon népszerű lett a turisták körében. A kiváló adottságokkal rendelkező telep igazi turistaparadicsommá nőtte ki magát. 2015-ben azonban az egyesületeknek el kellett hagyni a közösségépítő programokat is lebonyolító házakat. Azóta a terület tetszhalott állapotban várja megmentőjét.


Kopott aszfalton értük el a Kisgyóni Természetvédelmi Telepnél hagyott autónkat. Még elvégeztük a szükséges adminisztrációt, kocsiba pattantunk, átrobogtunk Isztimérbe a másik autóért, és hazafelé vettük az irányt, ahol már várt bennünket a megfelelően behűtött jutalom, ami nem is lehetett más, mint egy flaska száraz pezsgő.



Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

Legendák, festői tavak és pazar panorámák a Vajdavár-vidéken

2021.09.17.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

→ Tovább
Kohászok útja: Vadregényes tájak és az ország legnomádabb túrája

Kohászok útja: Vadregényes tájak és az ország legnomádabb túrája

2021.09.09.

A magyar vidék minden fájdalma és szépsége benne van. A tönkretett kohászvárosok sorstalansága porba sújt, de fel is emel, mert megpillanthatjuk a magyar hegyek olyan gyönyörű és érintetlen arcát, amelyről nem is álmodtunk. Túránk a medvesi bazaltvulkánok tövéből indul, hogy az Ó-Bükk érintetlen erdőségein és nehéz sorsú falvain át érkezzen meg a Bükk pazar hegyeinek ölelésében megbúvó Lillafüredre, végül a kohászat egykori fellegvárába, Diósgyőrbe.

→ Tovább