História

A Babits-villától a Vaskapuig – kul/túra Esztergomban

Aki Esztergomban tartalmas programot keres, de a legismertebb látnivalókon már túl van, szeretne múzeumba is menni és utána egy kicsit túrázni, annak érdemes meglátogatni Babits Mihály egykori villáját, ahonnan egy rövid túrával a közeli Vaskapu tetejére is fel lehet jutni.

Szöveg és fotó:
Fotó:
Tóth Judit
2020. augusztus 12.

Aki Esztergomban tartalmas programot keres, de a legismertebb látnivalókon már túl van, szeretne múzeumba is menni és utána egy kicsit túrázni, annak érdemes meglátogatni Babits Mihály egykori villáját, ahonnan egy rövid túrával a közeli Vaskapu tetejére is fel lehet jutni.

Ahogy belépek a kapun és a kert meredek lejtőjén megindulok a ház felé, máris megértem Babitsékat, amiért éppen erre a telekre esett a választásuk. A kertből elképesztő panoráma tárul a szemem elé. Szemközt az esztergomi bazilika, és a ritka alkalmak egyikeként, most mintha épp egy magasságban lennénk a monumentális épülettel, ami, ahogy Babits írja érzékletesen, „majd agyonnyomja a hegyet”. Lábunk előtt Esztergom hever, szemben vele Párkány panelrengete, köztük a szürkén áradó Duna, nem is olyan távol a Gerecse hegyei látszanak.

Fecskefészek a hegyoldalban

Az esztergomi Előhegyen vagyunk, amelynek aljában még kertvárosi házak, csillogó villák kapaszkodnak, feljebb már szőlők és présházak váltják azokat. Valahol a határon áll Babits Mihály és Török Sophie egykori nyaralója, amelyben ma a Magyar Nemzeti Múzeum Babits Mihály Emlékháza működik.

G. Tóth Franciskával, a múzeum vezetőjével először a ház mögötti kertbe megyünk fel, hogy még magasabbról megszemlélhessem az előttünk elterülő várost. Babitsék 1924-ben vásárolták meg a mostani nyaraló alapjait jelentő présházat és a hozzá tartozó szőlőt.

Korábban egy hajókiránduláson jártak Esztergomban és egyből beleszerettek a városba.

A szekszárdi születésű Babits egyébként is kötődött a dunántúli vidékhez, és esztergomi ismerőseik segítségével találtak rá erre a telekre. „Épp olyanok mint otthoni dombjaim:/ alattam, fölöttem/egy kis darab enyim./Távolabb a város, és túlnan látszik a/ szemközti dombról a komoly bazilika.”

Babits Dante Paradicsomának fordításáért jelentősebb honoráriumot kapott, amit egy barátjára bízott, hogy fialtassa azt meg. A szerencsés befektetéseknek köszönhetően hamarosan a pénz többszörösét kapták vissza, amiből ki tudták fizetni a házat. Később újabb és újabb telekrészek megvásárlásával növelték tovább a kertet, a házat pedig, ahogy egy kis pénzhez jutottak, fokozatosan bővítették, építettek hozzá egy kicsit, ahogy ők mondták, épp úgy, mint a fecskék a fecskefészekhez.

Ahol Móricz és Szabó Lőrinc is ott hagyta a kézjegyét

1924-től kezdve aztán Babits 1941-ben bekövetkezett haláláig, a család kora tavasztól késő őszig ide települt át Budapestről. Babits a korabeli irodalmi élet központi figurájaként, a Nyugat szerkesztőjeként persze szoros kapcsolatot tartott a fővárossal, gyakran járt vissza dolgozni, de amit lehetett postán intézett. „Hozzák a postát, nem a postás/mert ide föl se jön a postás/hanem a kis cseléd, Mariska:/piros szatyrával ő a posta.” Sokan ki is jöttek hozzá Esztergomba, Gellért Oszkárral például gyakran szerkesztették itt a Nyugatot.

Hogy ki mindenki fordult meg náluk, azt nemcsak a leírások és a régi fotók őrizték meg, de a nyaraló egyik fala is.

A híres autogramfalat rögtön a bejárat mellett találjuk, és ma is nagyon izgalmas böngészni azt, hisz felfedezhetjük itt például Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Szerb Antal, Tóth Árpád vagy Kosztolányi Dezső kézjegyét is. A ház kicsi volt, így itt éjszakázni nem tudtak a vendégek, de egy finom vacsorát mindenki kapott.

Babits az aláírásfal ötletét esztergomi barátjának pincéjében látta. Einczinger Ferenc nemcsak a Takarékpénztár igazgatója, hanem amatőr képzőművész is volt. A Babits-villában is készített néhány falfestményt. Az egyiken például, ami a dolgozószobában látható, Babits a Pegazus hátán veri eszeveszetten az írógépet, felesége pedig óvó karjaival vigyáz rá. A képen Babitsék kutyája, a kis foxterrier, Ádáz is helyett kapott, aki nemcsak a család hétköznapjainak volt fontos szereplője, de vers is született róla.

Szól a rádió

Török Sophie Tanner Ilonaként látta meg a napvilágot, ő maga is alkotó ember volt, verseket és novellákat írt, de a költőfejedelem mellett nem tudott igazán kibontakozni, hisz mindenki Babits feleségeként tekintett rá. Közös gyermekük nem született, de 1928-ban örökbefogadtak egy kisbabát, aki Török Sophie öccsének és cselédlányának liezonjából fogant. Az örökbefogadást titokban tartották, a kislány, Ildikó is csak Babits halála után, 13 éves korában szerzett róla tudomást.

Török Sophie bár íróként, költőként Babits árnyékában nem tudott kiteljesedni, megteremtette férje számára a nyugodt hátországot, s ha nem is volt maradéktalanul boldog a házasságuk, jó társai voltak egymásnak.

A ház egyik leghangulatosabb része a veranda. Sok vers született itt és szívesen üldögéltek, kártyáztak az asztalnál. „Ebéd után elpilledve, tompán/ benn ülünk a függönyös verandán./Kávé gőzöl, édes-erős illat./És a passziánszot rakja ujjad.”

A veranda mellett, a villa alsó szintjén volt Babits szobája, illetve az étkező, innen egy kis csigalépcsőn jutunk a tetőtérbe, ahol felesége és Ildikó szobája volt. Ahogy a ház többi részében, úgy Török Sophie szobájában is kevés már az eredeti berendezési tárgy, de mindenhol korabeli használati és dísztárgyakat látunk. Olyan érzésem van, mintha a szoba most is használatban lenne, mintha Török Sophie csak kiszaladt volna valahová, és bármelyik pillanatban visszatérhet. Nagyon jó ötlet, hogy a rádióból Sophie kedvenc zenéi szólnak, például népszerű filmek, operettek dallamai, vagy a kedvenc zeneszerző, Bartók Allegro Barbarója.

A ház asszonya nagyon szeretett fotózni, szobájának falán az ő képeit láthatjuk, de fotói az emlékház enteriőrjének kialakításakor is nagy segítséget nyújtottak. A szekrényre akasztva vállfán a kor divatjának megfelelő pöttyös ruhák lógnak, épp olyanok, amilyeneket ő is szívesen viselt.

„Nagy folyó, kis város, szelíden néz föl rám”

Babits számára a város, a ház, a kert mind ihlető források voltak és számos műben visszaköszönnek. Érezte a felé áradó tiszteletet és azt, hogy megkülönböztetett figyelemmel vannak irányába a városban, amit ő inkább csak a házból szemlélt és szeretett, leginkább visszahúzódó, tartózkodó alaptermészete miatt. Ha azonban ismerősök jöttek hozzá, olykor levitte őket a belvárosba és tartott számukra egy kis idegenvezetést.

A természet, a kert is visszatérő motívumai verseinek, de szívesen végzett kerti munkákat is. „Mihály sokat gazolt, és izomláza lett, de nem baj, mert az egészséges”- írja felesége egy levélben. Ahogy ők mondták, egy kis "kertgazdaságot" szerettek volna létrehozni, hogy részben önellátásra rendezkedjenek be. Fákat is ültettek, ezek közül ma már csak egy Babits által ültetett olajfűz él, a többi később került ide.

„A kert szépen feléled Babits verses hagyatékában, nagyon fontos volt számára. A város zaja felhangzott ide, de verseiben nemcsak a mesterséges zajok, a madárcsicsergés vagy a tücskök ciripelése is megjelenik, ahogy a kert növényei is”- mondja G. Tóth Franciska. „A valóság elemei beszűrődnek a verseibe, de ami nagyon Babits, hogy mindig továbbgondol.”

Itt Babitsot olvasni nagyon jó, mert nagyon lehet érteni, hogy érezhette magát, milyen gondolatai voltak a versek születésekor.

Babits sokat dolgozott Esztergomban, fel-alá járkált a teraszon, majd leült és írógépén gépelte le a szövegeket. Sok verse, műfordítása, prózai munkája született a hegyi házikóban.1938 nyarán, már betegen, itt olvasta fel először egyik leghíresebb művét, a Jónás könyvét feleségének. Betegsége idején is visszavágyott Esztergomba, még utolsó napjaiban is dolgozott, 1941-ben gégerákban halt meg.

Halála után felesége nem szívesen jött vissza ide, helyi ismerősöket bízott meg azzal, hogy viseljenek gondot a házra. Török Sophie Babits halála után nem találta már a helyét a világban, később ő maga is beteg lett, a ház pedig egyre rosszabb állapotba került, az eredeti bútorzat tönkrement, eltűnt, viszont a híres aláírásfal, csodával határos módon, átvészelte a viszontagságos éveket. A második világháború után kupleráj működött a házban, volt szükséglakás, használták istállónak, majd 1961-ben műemléki védettséget kapott és emlékházzá alakították.

A kis múzeumban láthatunk filmet Babitsról, a hangfelvételeken ismert művészek és ő maga olvassa fel műveit, de Franciskáék rendszeresen szerveznek programokat is. Aktuális projektként a kertet szeretnék újjávarázsolni, ennek szellemében például a soron következő programon, a hétvégi Babits Pikniken belépőjegy helyett szívesen fogadnak egy-egy tő gyógynövényt a látogatóktól. A kétnapos rendezvény helyszíne az emlékház kertje lesz, ahol irodalmi est, színházi előadás, hárfakoncert várja a látogatókat és fellép az Óbudai Danubia Zenekar vonósnégyese.

Találkozás Matthiász Jánosnéval

A Babits-háztól szinte csak egy ugrás, na jó, 45 percnyi túra a Vaskapu tetején álló menedékház, ahová állítólag Török Sophie is elvonult időnként 2-3 napra, ha nagyon elege volt. A 404 méter magas Vaskapu a Visegrádi-hegység Maróti-hegyeinek legalacsonyabb tagja, afféle házi hegy az esztergomiak számára.

A múzeum után én is nekiindultam, hogy legyen egy kis túra is a mai napban, ha már ilyen szép helyen járok. Útközben kicsit elbambultam, nem figyeltem a jelzéseket, ezért megkérdeztem az egyik szőlőültetvény mellett dolgozó férfit, jó felé megyek-e. Szóba elegyedtünk Pál Endrével, akitől aztán nem csak a helyes utat tudtam meg, de gyors ismertetőt kaptam a környékbeli látnivalókról, megkóstolhattam az esztergomi borversenyen ezüstérmet kapott borát, és a kertben található szőlőfajtákról is kaptam egy kis ízelítőt. Ezek közül volt, ami ismerősen csengett, mint a Csabagyöngye, az Izabella, a móri Ezerjó, de bevallom, a Szőlőskertek királynőjéről, és legfőképp Matthiász Jánosnéról most hallottam először. Ez utóbbi muskotály-szőlő nemesítője nem meglepő módon Matthiász János volt, aki 1902-ben feleségéről nevezte el az újonnan kialakított fajtát.

„Csak kövesse az utat, és nem vétheti el a menedékházat” – mondta az ültetvény gazdája búcsúzóul, és így is volt, a Vaskapura tartó utak mindegyike előbb-utóbb felvisz a házhoz.

Erdőkön, virágos réteken haladtam át, és egyre gyakrabban néztem hátra is, mert, ahogy emelkedtem, egyre pazarabb lett a panoráma.

Az útmenti rétek tele voltak virággal, és hamarosan megláttam az előttem magasodó hegytetőn álló menedékházat, amely 1914-ben épült és az Esztergomi Turista Egyesület egykori vezetőjének, Brilli Gyulának a nevét viseli. (A menedékházat idén mi is kipróbáltuk, hogy milyennek láttuk, arról a Turista Magazin februári számában meséltünk.)

A szálláslehetőség mellett itt étterem is üzemel, ami nemcsak a túrázók körében népszerű, de az esztergomiak is szívesen jönnek ide fel ebédelni, vacsorázni. A házat nemcsak gyalogosan, turistautakon, de aszfaltúton autóval pár perc alatt meg lehet közelíteni a városból. Ráadásul, miközben eszünk, iszunk, gyönyörű panoráma tárul elénk a teraszról, a várossal, a kanyargó Dunával és a belé torkolló Garammal.

A városba a piros, a zöld és a sárga turistajelzésen is vissza lehet térni, de akinek sietős, az aszfaltúton is leszaladhat Esztergomba. Aki viszont tovább túrázna, az a Vaskapu keleti lejtőjén további jó útvonalakat járhat be

Cikkajánló