A különleges rovarmarasztaló – Keleti kontyvirág

Hazánk őshonos növényfajával országszerte találkozhatunk az erdőben. Feltűnő megjelenésén túl több egyedi tulajdonsággal is bír, köztük az egyik a megporzásával kapcsolatos.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
facebook.com/HortobagyiNemzetiParkIgazgatosag / sostoierdo.hu
2024. április 22.

Hazánk őshonos növényfajával országszerte találkozhatunk az erdőben. Feltűnő megjelenésén túl több egyedi tulajdonsággal is bír, köztük az egyik a megporzásával kapcsolatos.

A keleti kontyvirág (Arum orientale) ezekben a hetekben, napokban virágzik – erről osztott meg a napokban fotókat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Erdeinkben gyakran megpillanthatjuk ezt a különleges virágzatú növényt, amely bár nem védett, ugyanakkor termése erősen mérgező, ezért jobb nem hozzányúlni. Fejlődése során a növény figyelemfelkeltő átalakuláson megy keresztül: amit első látásra a virágjának vélnénk, az valójában sok kis leegyszerűsödött virágból álló torzsavirágzat, a „szirom” pedig valójában módosult lomblevél, úgynevezett buroklevél.

Ennél is érdekesebb azonban a virág megporzása: a növény ugyanis enyhe dögszagot áraszt, ezáltal odacsalogatja magához a legyeket.

A megtévesztett rovarok megcsúsznak a buroklevél síkos felszínén, és a virágzati tölcsér alakú aljába esnek. A torzsán található merev szőrök mindaddig nem engedik ki a rovarokat, amíg a virágzat alsó részén található termős virágok meg nem termékenyülnek. Ha megtörténik a beporzás, a merev szőrök elhervadnak, a buroklevél síkossága megszűnik, a legyek kiszabadulnak, de közben a torzsa felső részén levő porzós virágokról magukkal viszik a rájuk ragadó virágport. Az illatot követve átszállnak a következő kontyvirágra, és folyamat pedig kezdődik előröl.

A keleti kontyvirág elsősorban a nyirkos, tápanyagban gazdag erdőket kedveli, főként hegy- és dombvidékeinken él. Az Alföldön meglehetősen ritkán fordul elő. A növény szívósságát jelzi, hogy sokszor az erdő elgyomosodott aljnövényzetében is megtalálható. Jellemzően április végén-május elején nyílik, de az állomány két héten belül el is virágzik.

Nem árt tudni, hogy kontyvirágból két nagyon hasonló faj él hazánkban, mindkettő mérgező. Leveleit néha összetévesztik a sóskával. A gyanútlan kóstoló fél perccel az elrágcsálás után égető, szúró érzést érez a nyelvében, ami több órán át eltarthat.

Cikkajánló