A Mikulás erdei vasúton érkezik

December elején még a téli álmot alvó vasutak is felélednek néhány napra, hiszen fontos feladat vár rájuk. Összeállításunkból kiderül, hol és mikor utazhattok a következő hetekben. Érdemes gyorsan választani, mert néhány helyszínen már most telt házas járatokkal vagy a következő napokban lejáró jelentkezési határidővel találkozhattok.

Szerző:
TM.HU
kisvasut.hu
Fotó:
Gulyás Attila
2015. november 25.

December elején még a téli álmot alvó vasutak is felélednek néhány napra, hiszen fontos feladat vár rájuk. Összeállításunkból kiderül, hol és mikor utazhattok a következő hetekben. Érdemes gyorsan választani, mert néhány helyszínen már most telt házas járatokkal vagy a következő napokban lejáró jelentkezési határidővel találkozhattok.

Kicsiknek és nagyoknak nagyszerű program, egyébiránt pedig remek eljutási lehetőség számos, vasúton csak nyáron elérhető, távoli kirándulóhelyre. Az ország tíz pontján útnak induló vonatok, helyszíntől függően, ráadásul nem is csak hétvégenként közlekednek.

 

Budapest közelében

 

A börzsönyi Kemencei Erdei Múzeumvasútra december 5-én (szombaton) 10 órakor érkezik meg a Mikulás, hogy megajándékozza a gyermekeket. Az ajándékosztás után a Kőrózsa Panzióban kézműves-foglalkozás és nagy méretű modellvasút várja a látogatókat. A panzió étterme ezen a napon is üzemel majd, így az ebéd elfogyasztására is nyílik itt lehetőség. Ha a pálya járhatóságát nem akadályozza nagy hó, a vonatok a nap folyamán igény szerinti időpontokban közlekednek.

Előzetes bejelentkezés: nem szükséges
Bővebb információ: kemence@kisvasut.hu; telefon: +36-20/586-5242 

 

 

A budapesti Gyermekvasúton december 5-én és 6-án, Hűvösvölgy állomásról indul a hagymányos Mikulás-vonat. Indulási időpontok mindkét napon 8.20 és 17.20 között, minden órában. A vonatok menetrend szerint Szépjuhászné állomáson fordulnak meg, fel- és leszállás pedig csak Hűvösvölgy állomáson lehetséges.

 

A feldíszített különvonatokon a Mikulás minden gyerekkel elbeszélget, majd megajándékozza őket a hagyományosan édességekből és gyümölcsből összeállított mikuláscsomagokkal. Míg a gyerekek a Mikulást várják, a krampuszok közös énekléssel és játékkal szórakoztatják a kicsiket és a nagyokat.

 

A hűvösvölgyi állomáson, a Mikulás-vonat indulására várva, különböző gyermekprogramokkal tölthetik el az időt az ide érkezők; a gyerekeket krampuszok várják az állomás előtt; közös játékok, körtánc, éneklés és más izgalmas programok teszik színesebbé a várakozás perceit.

 

Előzetes bejelentkezés: szükséges, felszállás előre megváltott jeggyel
Bővebb információ és jelentkezés a Broadway Jegyirodákban, vagy a Gyermekvasút +36 1 397 5393 telefonszámán.

 

Jó tudni, hogy a Gyermekvasút a pálya karbantartása miatt hétköznapokon november 27-ig csak Széchenyi-hegy és Szépjuhászné között közlekedik, december 1-től 23-ig pedig csak Hűvösvölgy és Szépjuhászné között járnak a vonatok. A hétvégi járatok menetrendje nem változik. 

 

A Királyréti Erdei Vasúton december 5-én (szombaton) két alkalommal találkozhatunk a Mikulással: egy délelőtti és egy kora délutáni járaton. Utunk során megismerkedhetünk majd a Mikulás segítőivel, az aranyos manócskákkal és a kevésbé kedvelt, de szintén jószívű krampuszokkal. Királyréten egy hosszabb tartózkodás alatt lehetőségük lesz a gyerekeknek elmondani a karácsonyi kívánságaikat, miközben megkapják a Mikulástól az ajándékcsomagjukat. Ezenfelül több apró meglepetéssel várják a résztvevőket.

 

Előzetes bejelentkezés: szükséges, november 25-ig
Bővebb információ és jelentkezés: program.kiralyret@gmail.com; telefon: +36-20/852-4512

 

 

Kelet-Magyarország

 

A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton hagyományosan bőséges programkínálat várja a látogatókat. November 26. és december 16. között napi négy szerelvény szállítja a gyerekeket a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Dorottya utcai végállomásáról a Mikulás Lillafüredi mesebirodalmába. 


A kicsik találkozhatnak többek között Süsüvel, a sárkánnyal, Vukkal, a rókával, Gruval és a minyonokkal, valamint természetesen a Mikulással is. Az egyórás játék végén a zenélő kincsesládából minden gyermek megkaphatja a várva várt mikuláscsomagot, majd a krampuszokkal együtt visszautaznak Miskolcra.

 

Jegyet online vagy személyesen a LÁEV Dorottya utcai végállomásán lehet vásárolni.

További részletek: www.mikulasvonat.hu, illetve www.eszakerdo.hu  

 

 

 

A gyöngyösi Mátravasúton a vonatok 10 és 12 órakor indulnak Mátrafüredre, ahol a hangulatos utazás végén a Mikulás és a krampuszok meleg teával várják az utasokat.

Előzetes bejelentkezés: szükséges, december 1-től telefonon, 8 és 15 óra között
Bővebb információ és jelentkezés: +36-37/312-447

 

A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút Mikulás-járatai december 5-én és 6-án indulnak útra a Hármas-hegyi-erdő felé. A gyerekeket kézművesház és rajzpályázat is várja. A városi végállomás átépítése miatt a vonatokra a Hétvezér megállóhelyen lehet felszállni, indulás mindkét nap 10.10-kor és 13.40-kor.

 

Előzetes bejelentkezés: nem szükséges
Bővebb információ: info@zsuzsivasut.hu; telefon: +36-30/490-8212

 

A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúton december 4-én, 5-én és 6-án is délelőtt 10 órakor indulnak a Mikulás-járatok a Stimecz-házhoz, ahol az utasok találkozhatnak a Mikulással. Csoportok részére különvonat is rendelhető.

Előzetes bejelentkezés: szükséges, december 1-től telefonon, 8 és 15 óra között
Bővebb információ és jelentkezés: +36-30/456-6265

 

 

A Hortobágy-halastavi Kisvasút december 5-én és 6-án átalakul Mikulás-vonattá, amellyel eljuthatunk a Zöld Mikulás házához. Minden gyereket, anyukát és apukát szeretettel várnak, hogy együtt teljesítsék az útközben rájuk váró játékos feladatokat, megnézhessék a Mikulásház mesejátékát, találkozzanak a Zöld Mikulással, átvehessék a Zöld Csomagot, illetve készítsenek valamit az otthoni karácsonyfára. A mesejátékot a Kuckó Művésztanya Kulturális Egyesület szolgáltatja.

 

Előzetes bejelentkezés: szükséges
Bővebb információ és jelentkezés: dora@hnp.hu; telefon: +36-30/565-7960

  

Dunántúl

  

A Gemenci Állami Erdei Vasúton december 4-én (pénteken) 11.30-kor indul útnak az elsősorban óvodai csoportoknak ajánlott Mikulás Expressz, előtte és utána pedig kézműves-foglalkozás várja a gyerekeket a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.


5-én, szombaton, ugyanitt a Felhőtánc Duó műsorával kezdődő program után a gyerekek a Mikulással együtt felszállnak a vonatra, és kiviszik az erdei állatoknak szánt csemegét a vadmegfigyelőhöz. A délelőtti progam 9.30-től 11.30-ig, a délutáni 14.30-tól sötétedésig, azaz 16.30-ig tart.

 

Előzetes bejelentkezés: a pénteki programhoz szükséges

Bővebb információ és jelentkezés: okocentrum@gemenczrt.hu; telefon: +36-74/491-483

 

 

A Kaszói Állami Erdei Vasút december 5-én (szombaton) Mikulás-járatra hívja a gyerkőcöket és a kísérőiket. A gyerekeket meglepetés várja. A Mikulás-járat Kaszóból a menetrend szerinti vonatok indulási időpontjaiban délelőtt 10 órakor és délután 2 órakor indulnak.

 

Előzetes bejelentkezés: szükséges
Bővebb információ és jelentkezés: www.kaszort.hu; udulo@kaszort.hu; telefon: +36-82/445-818

 

A Mesztegnyői Erdei Vasútra december 4-én (pénteken) érkezik a Télapó, hogy együtt utazzon a gyerekekkel Felsőkakra. A végálomáson forró tea és tábortűz várja az utasokat. Indulás a mesztegnyői végállomásról 9 órakor.

 

Előzetes bejelentkezés: szükséges, a határidő november 27.
Bővebb információ és jelentkezés: zilahi.szabo.bence@sefag.hu; telefon: +36-30/549-0982

 

Kapcsolódó cikkeink:

Az ország legkülönlegesebb adventi forgatagai

Ilyen hosszan még nem roboghattál a Börzsönyben

Transzbörzsönyi turistaexpressz

Cikkajánló