A Pádis sárkányai

Nemrég közös baráti kiruccanáson jártuk be keresztül-kasul a Pádis-fennsíkot. Amíg a társaság nagyobb része a mélységekkel, a hegyekkel és a pásztorkutyákkal volt elfoglalva, egyikünk folyamatosan a kisebb-nagyobb tócsákat, posványokat kutatta, és mint kiderült, nem is ok nélkül. Péntek Attila Lászlóval, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának (MME KHVSZ) titkárával beszélgetünk.

TM: Emlékszem, már gyerekkorunkban is a mecseki keréknyomokban meggyűlt posványokat túrtad a sárgahasú unkák után. A kétéltűek szeretete ezek szerint azóta sem hagyott alább?

Péntek Attila: Igen, a munkám mellett szabadidőmben mostanság önkéntesként ténykedek az MME KHVSZ-nél. A kétéltűek szeretete mellett időközben a hüllőkkel is közelebbi barátságba kerültem. A Szakosztály haragossikló-védelmi programjának keretében gyakran járom a löszfalak környékét a Mezőföldön és a Baranyai-dombságban, ilyenkor igyekszem minél több előfordulási adatot gyűjteni hazánk legnagyobb és egyik legritkább kígyójáról, a kaszpi haragossiklóról (Dolichophis caspius). Előszeretettel népszerűsítem az adott év kétéltűjét vagy hüllőjét is, ez a tevékenység általában háttéranyagok szövegezését, ismeretterjesztő előadások megtartását vagy a különböző rendezvényeken történő standolást jelenti. 2025-ben egyébként az Év kétéltűje éppen a már említett sárgahasú unka. Mindig felhívom a figyelmet a lakossági adatgyűjtés fontosságára is, és szorgalmazom, hogy az emberek töltsék fel kétéltű- vagy hüllőészleléseiket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés honlapjára (ide kattintva éritek el).

Érdekesebb, hazánkban nem élő fajok megfigyelése céljából, hobbi jelleggel időnként külföldön is megfordulok. Egyes szomszédos országok (Horvátország, Románia) délebbi tájain már többször is jártam, de egyszer elvetődtem Portugáliába is, ott esős téli időben, az óceánparti homokdűnék között kutattam érdekes helyi béka- és gőtefajok után. Az például különösen emlékezetes kirándulás volt.

TM: A Pádison is sokféle hüllővel és kétéltűvel találkozhat az erre kiránduló. Mi a terület érdekessége, miért ilyen jók a viszonyai ezeknek az állatoknak?

PA: Anyaországi szemmel nézve a terület érdekessége az, hogy itt egyes, hazánkban ritka vagy fokozottan védett fajok nagy egyedszámban figyelhetőek meg. A terület átlagosan 1200-1300 méteres tengerszint feletti magassága ideális viszonyokat teremt a főleg hegyvidéki élőhelyekhez kötődő fajok számára. A sok csapadék kedvez a kétéltűeknek, a napsütötte erdőszegélyek és mészkősziklák pedig a hüllők számára teremtenek ideális körülményeket. Helyenként nagyon szép, egészen őserdei jellegű rengetegeket találunk errefelé. Sok a holtfa, mely élőlények sokasága számára jelent telelő-, búvó- vagy szaporodóhelyet.

TM: Milyen fajokat sikerült behúzni a pádisi tócsákban és szirteken?

PA: Már a rövid bemelegítő túránkon is láttunk jónéhány szép foltos szalamandrát (Salamandra salamandra), valamint az erdei tócsákban nyüzsgő sárgahasú unkák (Bombina variegata) nagy száma is bizakodásra adott okot. A szalamandra észlelésére esős, nyirkos időben van a legjobb esély. A második és a harmadik napon több tócsában is láttuk az idehaza fokozottan védett, és igen ritka alpesi gőte (Ichthyosaura alpestris) nászruhás példányait. Ez a csinos kis állat 2023-ban „tócsalakó hegyisárkány” jeligével volt az Év kétéltűje Magyarországon. A Glavoj-rét egyik apró tócsáját az alpesi gőték erdélyi pettyesgőtékkel (Lissotriton vulgaris ampelensis), barna varangy (Bufo bufo) ebihalakkal és fiatal unkákkal osztották meg, e bőség láttán erősen hatalmába kerített a lelkesedés és viszonylag hosszabban elidőztem az apró vízállásnál.

Az unkákon kívül másféle kifejlett békát kevesebbet láttunk túráink során, pár gyepi békába (Rana temporaria) és elgázolt barna varangyba sikerült belebotlanunk. Gyíkot viszont találtunk, leggyakoribbnak talán a Magyarországon fokozottan védett és élőhelyei eltűnése miatt veszélyeztetett elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) tűnt, vele leginkább erdei tisztásokon tudtunk összefutni. Hasonló helyeken bukkant fel néhány fürge gyík (Lacerta agilis) is, valamint a Galbina-kőköz feletti kilátópontnál egy fali gyík (Podarcis muralis) is pózolt a szakadék peremén, igen látványos pozícióban. Ezeket az észleléseket egyébként nem a magyar Herptérképre, hanem a románia adatgyűjtő honlapra fogom feltölteni.

TM: A felsoroltak közül mik az igazán „pokémon-fajok”, azaz amik jellegzetesek egy tájra, ritkák, endemikusak? Ért valamilyen pozitív meglepetés a felhozatallal?

PA: Számomra a legnagyobb extra az erdélyi pettyesgőte volt, vele most találkoztam először. A hazánkban gyakori pettyes gőtének ez az endemikus alfaja kizárólag Erdélyben fordul elő. Először nem is voltam teljesen biztos benne, hogy az alpesi gőték mellett mi is ez a másféle gőte a tócsában, mert a nászruhás hímek alacsony háttarajukkal jelentősen különböznek az általam jól ismert pettyes gőtéktől. Romániában egyébként előfordul még egy másik, hegyvidéki élőhelyekre jellemző gőtefaj is, a kárpáti gőte (Lissotriton montandoni). Ez azonban a Bihar-hegységben nem él, csak a Keleti-, és a Déli-Kárpátok egyes pontjain fordul elő.

TM: Volt-e valami nagy hiányosság, ami akár elő is kerülhetett volna ezen az élőhelyen? Kígyókat pl. nem láttunk egyáltalán.

PA: Habár többnyire nem szaladtunk, de ez a túránk inkább sportos, és nem állatok után keresgélős jellegű volt, valószínűleg ezért nem láttunk kígyókat például. A területen ismert a keresztes vipera (Vipera berus) jelenléte, de a viperát hátának jellegzetes cikk-cakk-mintája jól elrejti az aljnövényzetben és egyáltalán nem könnyű kiszúrni. Lehetséges, hogy több példány mellett is elhaladtunk anélkül, hogy észrevettük volna őket. A Csodavár zegzugai mellett a Flóra-rétek környékét és a Kék-Magura gerincét éreztem a legígéretesebbnek viperaészlelés szempontjából, ezeken a helyeken alaposan körül is néztem mindig a pihenőink alkalmával, nehogy véletlenül ráüljek vagy rátenyereljek egy példányra. Habár a vipera kerüli az embert és a marásnak nagyon kicsi az esélye, azért érdemes fokozott körültekintéssel mozogni viperás élőhelyeken.

TM: Persze nemcsak a hüllőket és békákat figyeltük, számos látványos jószággal sikerült összefutnunk. Színes futóbogarak, gigantikus, vérfagyasztó méretű giliszták.

PA: Az a legalább félméteres giliszta engem is ledöbbentett, első felszínes pillantásra kékpettyes lábatlangyíknak véltem. A gyűrűsférgek terén nem vagyok szakértő, netes források alapján többféle nagyméretű gilisztafaj is előfordul a Bihar-hegység környékén.