A tanúhegyek királya, a Szent György-hegy

Ha a Balaton-felvidék tanúhegyeinek a királynője a Badacsony, akkor a királyi titulus mindenképpen a Tapolcai-medence lápvidékéből kecsesen kiemelkedő, a táj felett vigyázóan terpeszkedő Szent György-hegyet illeti meg. Kedvenc tanúhegyemet naplemente idején, egy pár órás, vidám családi séta keretében fedeztük fel.

Szöveg és fotó:
2022. július 12.

Ha a Balaton-felvidék tanúhegyeinek a királynője a Badacsony, akkor a királyi titulus mindenképpen a Tapolcai-medence lápvidékéből kecsesen kiemelkedő, a táj felett vigyázóan terpeszkedő Szent György-hegyet illeti meg. Kedvenc tanúhegyemet naplemente idején, egy pár órás, vidám családi séta keretében fedeztük fel.

A méltán világhírű bazaltorgonák hihetetlen látványa, a gyönyörű, karcsú tornyú Lengyel-kápolna, a pazar díszítésű, műemlékjellegű, barokk Tarányi présház, a bővizű Oroszlánfejű-kút, a Sárkánylik nevezetű jégbarlang és a hegytetőről nyíló, egyedülállóan pazar balatoni panoráma felejthetetlen élményt nyújtanak a hegyet felkereső vérbeli turistáknak és kisgyerekes családoknak egyaránt.

Kényelmesen, nézelődve, mindenre rácsodálkozva sem kell több mint kb. 2 óra a nagyjából 5 kilométeres körtúrához, mellyel a lényeges látnivalókat egytől egyig megtekinthetjük.

A Szent György-hegyi túrák ideális kiindulópontján, a Lengyel-kápolna előtti kis téren tettük le az autónkat, ezzel mindjárt a látnivalók sűrűjében találtuk magunkat, mert itt állnak egymás mellett a hegy legszebb barokk épített emlékei: a látványos kis szobrokkal szépen feldíszített Tarányi-présház, és a tájba gyönyörűen illeszkedő, az 1760-as években épült és az eredeti állapotát csodával határos módon megőrző Lengyel-kápolna.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rajtam kívül ez még bárki mást is érdekelt volna a családtagok közül, így aztán hamarosan el is indultunk a Szent György-hegyi felfedező túránkra, az általam már jól ismert Országos Kék jelzésen. Alig 100 métert tettünk meg, és máris az összes vizet kiöntöttük a palackjainkból, ami a nyári melegben egyébként nagy felelőtlenség lett volna, de itt és most jó oka volt ennek.

Az 1901-ben foglalt Oroszlánfejű-kút finom, hideg vizével töltöttük fel a készleteinket, ami nem is ment olyan könnyen, mint vártuk, ugyanis a környéken lakók közül szinte mindenki ezt a vizet hordja haza inni, és bizony sorba kell érte állni.

Szerencsére az autóval érkező, tucatnyi kannával rendelkező helybéliek udvariasan odaengedtek a bővizű kúthoz, hogy azt a pár másfél literes palackot gyorsan feltölthessük, és már mehessünk is tovább.

A kéktúra szépen felfestett jelzései vezetnek a hegyoldal szőlői, hétvégi házai és hobbitelkei közt. Jó látni, hogy az elmúlt években több régi kis pincét is felújítottak, némelyiket a nekem legjobban tetsző, autentikus, mediterrán stílusban: sárgára festett falakkal, zöld spalettákkal.

Minél jobban közelítettünk a Szent György-hegy meredek bazaltsapkája felé, annál inkább elmaradoztak a művelt területek, erdőhatárt értünk, az út lassan, de folyamatosan emelkedett a csúcs felé. Helyenként szép kilátások nyíltak a Balaton és Szigliget irányába, de úgy vettem észre, hogy ez már megint csak engem érdekelt, mert ezúttal nem kettő, hanem szinte három gyerekkel voltam, ugyanis anya is beszállt a gyerekekhez valamiféle növény termésével folytatott dobálózós játszadozásba.

No, de sebaj, amíg elfoglalják magukat, addig nem nyafognak, hogy mikor érünk már fel a tetőre, gondoltam magamban, és lám, igazam lett. Az elhagyott szőlőskertek és rég elfeledett hobbiházikók között vezető, jól járható szekérúton vidáman nevetgélve és meglepően hamar felkapaszkodtunk a bazaltplató keleti oldalán lévő, messziről is jól látszódó, a hegynek jellegzetes formát adó Vércse-szirthez, majd picivel később már a 415 méteres magasságban lévő csúcson található, elképesztően pazar panorámát nyújtó füves tisztáson álltunk.

A játszadozás, szaladgálás itt abba is maradt, mert ez azért már mindenkit érdekelt.

A Balaton és a közeli tanúhegyek felé nyíló káprázatosan szép kilátást fényképeken nehéz megmutatni, mert a fotók messze nem adják vissza azt az érzést, amelyet a Szent György-hegy tetején álló, és a Balaton-felvidéki tájat magasból csodáló turista érez, amikor körültekint Kisfaludy Sándor, Lóczy Lajos vagy éppen Bujtor István kedvenc vidékén.

Keletről nyugat felé tekintve a Csobánc, a Tóti-hegy, a Gulács, a Badacsony, Szigliget bazaltsipkái és a Keszthelyi-hegység vonulatai sorakoznak fel a Balaton kékeszölden csillogó víztükre előtt. A naplementében kelet felé tovaszálló tekintet a Kőris-hegy, a Kab-hegy és Tihany hegyeinek ormain pihenhetett meg. Leültünk a pihenőpadokra, nézelődtünk, csodáltuk a tájat.

A széles, füves hegytető egyébként önmagában is érdekes hely, állítólag egykor még kolostor is állt itt. Az 50-es évekig szarvasmarhák legeltetésével is foglalkoztak idefent, a felhagyott legelő lassú visszaerdősülése miatt a nemrég még teljesen kopasz tető körpanorámája már nem teljes, észak felé, Tapolca irányában egyre sűrűsödő erdő gátolja a kilátást.

Az Országos Kéktúra frissen festett kék jelzésein lefelé indulva újabb látnivalók vártak ránk. Az 1979-es Másfélmillió lépés Magyarországon című filmben Sinkó László így fogalmazta meg az itt látottakat: „A Szent György-hegy – bízvást mondhatjuk – világhírű nevezetessége a kis- és nagyorgona. Ezek az egy-másfél méter széles, húsz-huszonöt méter magas bazaltoszlopok – a nép nyelvén kűzsákok – mint megannyi orgonasíp sorakoznak a hegy tapolcai oldalán.”

Magam sem tudnám szebben összefoglalni a látottakat. A hihetetlen formájú bazaltoszlopok közt sétálva fotózni próbálunk, de szinte lehetetlen lefényképezni a magas „orgonasípokat”, csupán részleteket sikerül megörökíteni belőlük. Az orgonák tetejére kisebb csapások vezetnek, ki lehet menni a peremükre, de nagyon-nagyon óvatosan, mert nem veszélytelen, viszont a róluk nyíló kilátásért érdemes kimerészkedni addig, amíg biztonságosnak érezzük.

A bazaltorgonák alatt az MTE Balatoni Osztálya, a tapolcai turisták 1934-ben turistaházat építettek, amely előbb Darányi Ignác turistaházként, majd később Kaán Károly kulcsosházként nyújtott olcsó szállást a Szent György-hegyet felfedezni kívánó turistáknak. Jó volt látni, hogy előtte szalonnasütő és felújított pihenőpadok várják a látogatókat. A turistaháztól a zöld jelzésen indultunk vissza az autónk irányába. Alig 100 méter után váratlanul hideg szellő csapta meg az arcunkat, a Sárkány-lik nevezetű jégbarlang hűvös fuvallata.

Ez a jégbarlang nem más, mint számos egykori, mára már ledőlt bazaltorgona tömbje közt létrejött labirintusszerű üreg.

Kialakulása miatt inkább egy álbarlangnak tekinthető, zegzugos járataiban a téli hideg, sőt a hó is megreked, melyet a nyári meleg sem képes kiszorítani, így még kánikulában is hűtőszekrényként viselkedik.

Egy pár perces hűsölést követően kényelmes, a hegy szoknyájának felső peremén futó, jól járható szintúton indultunk tovább, melyen pár száz méter után szőlőskertek, hétvégi házak jelezték a civilizáció és az autónk közeledtét. Elhaladtunk az egykori bazaltbánya – szerencsére nem túl nagy – ürege mellett, majd a kék jelzést elérve a már jól ismert úton gyorsan közelítettünk a cél felé. Az Oroszlánfejű-kútnál már otthonra is gondolva ismét feltöltöttük a vizespalackjainkat, majd a Tarányi-pince és a Lengyel-kápolna által közrefogott kicsiny teret elérve zártuk a Szent György-hegyet felfedező körtúránkat.

A cikk először 2017 augusztusában jelent meg.

Cikkajánló