Hírek

A vadvilág visszaköveteli az életterét

A Los Angeles Times érdekes írásban számolt be arról, hogyan változtatták és jelenleg is változtatják meg a CODVID-19-járvány által érvénybe hozott kijárási korlátozások az ember és az őshonos állatok viszonyát a látogatók elől március idusa körül lezárt kaliforniai nemzeti parkokban.

Szerző:
Joó Annamária
Somogyvári D. György
Fotó:
Adobe Stock
2020. május 21.

A Los Angeles Times érdekes írásban számolt be arról, hogyan változtatták és jelenleg is változtatják meg a CODVID-19-járvány által érvénybe hozott kijárási korlátozások az ember és az őshonos állatok viszonyát a látogatók elől március idusa körül lezárt kaliforniai nemzeti parkokban.

„Az maga a mennyország – lelkendezik a helyszíni riportban Gerry Hans természettudós –, hogy nem hallom a süketítő dübörgését egyetlen helikopternek sem, mely a HOLLYWOOD felirat fölött lebeg!” – utalva ezzel L. A. határában lévő Lee-hegy meredek oldalán elhelyezett óriásbetűkre.

Szombat délelőtt van, Hans egy aszfaltúton gyalogol a Griffith Park kellős közepén, mély lélegzetet vesz a szokatlanul friss levegőből annak ellenére, hogy arcán maszk díszeleg… Csodálja az újjászületett természet látványát, hallgatja az út két oldalán húzódó erdő felszabadult hangjait abban a szokatlanul békés hangulatban, ahol „normális körülmények között” turisták ezrei, autók százai, buszok tucatjai lármáznak, pufognak a hétvégeken.

A koronavírus-járvány okozta lezárás a harmadik hónapjában jár csupán, de a park mentén élő lakosok számára már szembetűnő a változás: a természet lassan, de következetesen visszaköveteli jussát, melytől még nemrégiben is megfosztotta az ösvényein tolongó embertömeg. A közösségi oldalakon egymást követik a közvetlen észlelések prérifarkasok nászénekéről, mely behallatszik „karanténszobákba”, az elcsendesedett utcákon lopakodó, élelem után kutató mosómedvékről; mások fotókat tesznek közzé a kertjeikben, a kertvárosok kisebb parkjaiban, sőt, az útsávokat elválasztó zöld szigetek fáin megjelent karvaly- és bagolyfészkekről.

Az üzenet egyértelmű: amint mi, emberek eltűnünk valahonnan, oda azonnal benyomul a természetes élővilág.

A szakemberek szerint ezek az élőlények mindig is körülöttünk voltak, szinte az orrunk előtt élték az életüket, csak okosan tették. Kihasználták önteltségünket és szellemi vakságunkat. S most rajtunk van a csodálkozás sora… Mint ahogy Gary Hans is tapasztalta azon a szóban forgó szombaton. A parkban honos harkályok szokatlanul hangosan csevegve, trillázva, s persze kopácsolva sürgölődtek körülötte, miközben a turisták által ritkán, tán soha nem látott vándormadarak, mint például a nyugati sáfránytangarák (Piranga ludoviciana), a feketefejű magvágók (Pheucticus melanocephalus), a csíkoshátú trupiálok (Icterus cucullatus), vagy éppen a sisegő füzikék (Phylloscopus sibilatrix) rajcsúroztak önfeledten az aszfaltút menti erdőszélen.

A cikk szerzője megjegyzi, hogy amióta a Griffith Park területére nem engednek be semmiféle motoros járművet, az aszfaltozott utakról eltűntek a halálra gázolt szürkemókusok, nyulak, gyűrűsnyakú kígyók vagy varangyos békák.

Hansnak, mint a Griffith Park Baráti Testületének egyik oszlopos tagjának, személyes tudomása is van arról, hogy az elmúlt hetek folyamán e természetvédelmi terület mélyéből előmerészkedtek olyan rejtőzködő életmódot folytató vadállatok, mint a rendkívül félénk erszényes rágcsálók, az északi oposszumok, a csíkos bűzösborzok, a prérifarkasok, a szarvasok, a hiúzok vagy a pumák, és láthatóvá váltak a park völgyeiben, hegyoldalaiban a felkészült természetbúvárok számára.

Ugyanakkor érdekes megfigyelés az is, hogy a karantén eddigi hossza nem volt még képes kiiktatni a nagyvadakból az autósztrádák által jelentett veszélyérzetet, s amely állat eddig nem lépte azt át, és inkább ragaszkodott a saját oldalterületéhez, az (egyelőre) még most sem teszi meg, inkább visszafordul.

Niamh Quinn, egy állat és ember közötti kapcsolatokat kutató tudós szerint bár a karanténnal járó események jócskán megváltoztatták az emberi viselkedésmódot az állatvilággal szemben, s ennek eredményeképpen szűkült a mezsgye az otthonok és a vadon között, óvatosnak kell lennünk, és egy ponton meg kell állnunk. „Távolságot kell tartanunk ember és állat közötti interakcióink során – mondja Niamh. Ennek főleg az az oka, hogy nem ismerünk minden betegséget, melynek csíráit magukban hordozzák.” Nem hangzik túlzónak ez a megállapítás, különösen, ha a jelen karanténállapotot kiváltó COVID-19-járványra gondolunk.

Forrás: Los Angeles Times

Cikkajánló