Túraajánlat

A Vas-hegy elvarázsolt útjain – A vadregényes Pinka-szurdok

Vannak helyek, amelyek legfőbb különlegessége nem egy látványos forma, a szédítő mélység vagy egy interaktív műsorszám, hanem egyszerűen maga a tény, hogy létezik. Ez pedig értékesebb lehet minden előbbinél. A Vas-hegy túraútja azokba az időkbe repít, amikor a házak csakis téglából és fából épültek, az utca végén túl pedig az ember által nem háborgatott természet birodalma kezdődött.

Szöveg és fotó:
2020. november 21.

Vannak helyek, amelyek legfőbb különlegessége nem egy látványos forma, a szédítő mélység vagy egy interaktív műsorszám, hanem egyszerűen maga a tény, hogy létezik. Ez pedig értékesebb lehet minden előbbinél. A Vas-hegy túraútja azokba az időkbe repít, amikor a házak csakis téglából és fából épültek, az utca végén túl pedig az ember által nem háborgatott természet birodalma kezdődött.

Hazánk nagy hegyvidékeit alighanem mindannyian ismerjük: a vadregényes Zemplén, a dimbes-dombos Bakony vagy éppen az utakkal átszőtt Mecsek. Mind egy külön kis világ, de vajon hány ilyen is lehet pontosan? Spoiler: sokkal több, mint ahogy azt gondolnánk. A hazánk legkisebb történelmi borvidékének otthont adó Somló, a baranyai Ólom-hegy alföldi homokdombja vagy a Medves bazaltfennsíkja, mind a környezetüktől merőben eltérő, különálló szigetek, megismételhetetlen természeti és kulturális értékekkel. A hasonló „minihegységeink” hosszú sorát gyarapítja a Szombathelytől nyugatra fekvő Vas-hegy is.

Egy kicsi, de meglehetősen sokszínű vidékről van szó.

Meredek oldalú hegyek, vadregényes erdők, mellettük pedig hatalmas szőlők, kincsekkel teli borospincékkel, na és a Pinka folyó szurdokvölgye, amely már önmagában megér egy hosszú felfedezőutat – egy alig tíz négyzetkilométer kiterjedésű területen.

A hegység erdős, keleti oldala félig körbeöleli Felsőcsatár községét, ahová a Szombathelyről átlagosan óránként induló autóbuszokkal is eljuthatunk, így ideális kiindulópontja a környék felfedezésének. A falun belül az Arany János utca végén lévő Pinka-hidat érdemes megcélozni, ahol a zöld kereszt és a zöld sáv jelzései különválnak.

Itt ér az első meglepetés, hiszen a „folyó” megnevezés bizony nem túlzó. A tízméteres szélességet elérő mederben normál vízállás mellett is öt köbméter víz folyik le másodpercenként a Rába felé. Innen a kereszt turistajelzésen indultunk a szőlőhegy felé, a túra második felére hagyva a könnyebbnek ígérkező Pinka-völgyet. A meredeken emelkedő aszfaltút rövidesen felvezet a szőlőskertek közé, majd többfelé ágazik. A szürkébe forduló, álmos novemberi idő elsőre talán lehangolónak tűnhet, pedig itt talán éppen az ilyen napok lehetnek a legalkalmasabb arra, hogy felfedezzük az erdők közé érő, félig elfeledett kertek világát.

Ösvények a múltba

Felsőcsatár és a Vas-hegy az I. világháborút követően kétszer cserélt gazdát: a trianoni békeszerződés értelmében 1920-tól előbb Ausztria területére került, azonban a hasonló sorsra jutott Sopron három évvel későbbi visszacsatolásának hullámait meglovagolva a lakóknak sikerült elérniük a visszatérést, amelyre 1923. május 1-jén került sor.

Nem tudni, hogy az események milyen összefüggésben állnak a szőlőhegyek életével, de tény, hogy az itteni portákon feltűnően sok homlokzatdísz emlékezik meg az 1920-as évekről mint a présházak építésének idejéről, főként 25 és 35 közti végződésekkel.


A rövidesen beköszöntő szocializmus évtizedei már jóval egyértelműbben hatottak a szőlőhegyek mai arcára. Az érinthetetlen Nyugat közelsége miatt a szőlőhegyre tartóknak minden esetben kötelező volt jelentkezniük a határőrségen, leadniuk az útlevelüket, majd este visszatérniük.

Aki tehát hétvégi mulatságokban, elvonulásokban vagy nagyszabású borászati ténykedésekben gondolkodott, annak a Vas-hegy nem bizonyult ideális helyszínnek. Ennek ellenére a családi szőlők nem tűntek el, de az itteni gazdálkodáson bizony nyomot hagyott a részleges elzártság. Ma, amikor az országhatár már régóta alig jelent többet egy útszéli táblánál, meglehetősen vegyes a kép: a hegyoldal magasabban fekvő, panorámás részein sorra épülnek az autós megközelítésre alapozó, impozáns házak, míg a völgy óriási gesztenyefái alatt százéves pincék alusszák Csipkerózsika-álmukat. Az újbor napjának elmúltával persze tudjuk, hogy a csend csak külsőség. A pincék már a jól sikerült 2019-es évjárat száraz vörös- és fehérborait őrzik. A régi házak omladozó vakolata mögött sokszor láthatóvá válnak az építőköveik, amelyek anyaga nem más, mint a helyben bányászott zöldpala. A „csatári kő” néven is ismert aktinolitos pala csak itt fordul elő hazánkban. Kis mennyiségben ma is bányásszák a falu határában. Főleg exkluzív díszítőanyagként használják.

A szőlőhegy legmagasabb pontján a Szűz Mária-kápolna áll, amely a kutatások szerint az itteni szőlőműveléssel egyidős, tehát a középkor óta dísze a tájnak. A legtöbbször zárt ajtó csak jeles alkalmakkor nyílik meg, legbiztosabban a május közepén tartott szőlőhegyi búcsú idején.


A szomszédos telken a környék jóval fiatalabb látványossága, a Vasfüggönymúzeum terül el. A Goják Sándor egykori határőr magángyűjteményét bemutató kiállítótéren a környék életét évtizedekre meghatározó műszaki határzár elemei mellett a kiszolgálását végző eszközök és régi táblák is megtekinthetők. A múzeum hagyományos nyitvatartása sajnos a nyári időszakra korlátozódik, de különleges alkalmakkor télen is lehetőség nyílhat a bejárására.

A legcsendesebb vadvíz kanyarulatain

Az Alpokban eredő Pinka a Vas-hegy északi részét szeli ketté, és folyása során itt először, de nem utoljára alkotja hazánk és Ausztria határát.

Aki eddig azt gondolta, hogy Magyarország egyetlen látványos folyóvölgyét a pompás Dunakanyar jelenti, az máris felveheti a bakancslistájára a Pinka-áttörést.

A folyó partja fölött színes információs tábla jelzi az ide elvezető út kiindulópontját. Az ösvény első szakasza szinte elveszik a magas aljnövényzetben, de aki nem látná, merre is vezet az út, az a hallása alapján is tájékozódhat: egy közel ötméteres, mesterséges vízesés formájában dübörög a víz a közelben.

A fákon túl fel is tűnik az egykori malom (az 1920-as évektől vízerőmű), amely ugyan jó állapotú, de jelenleg sajnos zárt magánterület. Az ökológiai folyosóként működő hallépcsőn túl azonban egy csapásra a civilizáció összes nyomát magunk mögött hagyjuk.

Az egykor szigorúan őrzött határ közelsége itt kisebb csodát tett a vidékkel. A természet háborítatlan menedéke maradhatott itt fenn, amelynek még a tudományos kutatása is csak az 1990-es évektől vált lehetővé.

Ekkor nyert megerősítést a völgy páratlan élővilágának létezése: védett fajok sokasága, többek közt erdei szitakötők, vidrák, illetve újabban hódok leltek otthonra a háborítatlan élőhelyen. A hegyoldal gyertyános-tölgyesei is szinte ősi állapotukban maradhattak fenn.

Rejtett vadon

A hegyek közé ékelődő vízfolyás szurdoka a bodajki Gaja-szurdokot idézi, csak jóval nagyobb méretekben. Az ottani parkerdőnek azonban itt nyoma sincs, a keskeny ösvényen megtett út közel fele kidőlt fák kerülgetéséből áll, néhol nem is könnyű terepviszonyok között. A völgyet árvíz idején teljes szélességében elönti a Pinka, amelynek szabálytalan kanyarulatai ilyenkor akár rövid idő alatt is új formát ölthetnek.

A parton sétálva a tükörsima víz szinte állónak hat, azonban a hely esszenciája itt nem is a túrázás, sokkal inkább a megállás.


Néhány perc a parti avarban ülve, és máris megelevenedik körülöttünk az erdő. Elsőként a víz mozgása válik szembetűnővé, amelynek sebessége néhol meglepően nagy, akár a Dunáé. Nem lehet könnyű az erdő vadjainak, amelyek a több helyen is látható gázlókon közlekednek a két part között. Előbb-utóbb az erdő madarai is látótávolságba merészkednek, de a szintén itt élő nyestek és borzok megpillantásához már különleges szerencse kell.

Bő egy kilométer után, immár az ausztriai Pinkaóvár (Burg) határában szélesedik ki újra a völgy, azonban aki idáig eljut, az a kanyargós úton már a fenti távolság dupláját tette meg. Az ősi táj végét – kissé illúzióromboló módon – egyértelműen jelzi a szennyvíztisztító üzem, valamint a fölötte lévő kőbánya kerítése. Még szerencse, hogy ezek az üzemek szigorú környezet- és természetvédelmi előírások mellett működnek, látótávolságon túl pedig valóban alig hatnak a völgy életére. Innen az út immár visszafelé vezet, és a közelgő sötétedésre tekintettel mi sem terveztünk más irányt venni. Aki azonban szerencsésebb időben érkezik, az a völgyben kiágazó Vasfüggöny turistaút zöld sáv jelzésén tovább is kirándulhat a Vas-hegy déli szőlői és az alattuk fekvő Vaskeresztes község felé, amely látványosságok két-három óra alatt érhetők el innen.

A cikk a Turista Magazin 2019. december - 2020. januuári számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.

Cikkajánló