Túraajánlat

Az aranyérmes fészekodúgyár emlékezete

A Herman Ottó Emlékév eseményeinek sorába a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódótt, megemlékezésekkel, szakvezetéses túrákkal. Az első jelvénygyűjtő túrára május 17-én, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben kerül sor.

Szerző:
DDNPI
Fotó:
Kremrob
Srobideau
shutterstock.com
2014. május 4.

A Herman Ottó Emlékév eseményeinek sorába a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is bekapcsolódótt, megemlékezésekkel, szakvezetéses túrákkal. Az első jelvénygyűjtő túrára május 17-én, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben kerül sor.

 

Fülemüle

 

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet északi szegélyén bújik meg a festői hangulatú Kárász község. Talán nem is véletlen, hogy éppen ott, ezen az erdőkkel és patakokkal körülvett, télen-nyáron madárdaltól hangos kis településén jött létre hazánk első, gépi erőre berendezkedett fészekodú gyára. A kis „gyár” alapítója Kühnel Márton volt, a bajorországi Statfelsteinből áttelepült vízimolnár fia, aki a XX. század elején került kapcsolatba Herman Ottóval, akinek madárvonulási megfigyeléseket küldött.

 

A nagy magyar polihisztor akkor az általa alapított Madártani Központ vezetője volt. A találkozásból barátság, a barátságból munkakapcsolat alakult ki. Herman Ottó többször járt Kárászon, s az ő alapos megfigyeléseinek és gyakorlati tanácsinak segítségével közösen alakították ki a különböző méretű odúkat cinkék, csuszkák, légykapók, harkályok és sok más madárcsoport számára. Több tucat kísérleti odú után jutottak el azokhoz a típusokhoz, amelyeket már gyártani is érdemes volt.

 

 

Odúfecske egy öreg mesterséges fészekben

 

Csörgey Titusz ornitológus, a Madártani Intézet munkatársa kezdeményezésére Kühnel Márton Németországból hozatott gépekkel fűrésztelepe melléküzemeként 1906-ban megalapította az Első Magyar Fészekodú- és Madáretető-készülékek Gyárát, ahol az egész országot ellátó mesterséges faodvakat, madáretetőket és madárvédelmi eszközöket készítettek, sőt később megérkeztek az első külföldi megrendelések is. A Madártani Központ biztatására Kühnel Márton a maga odúival és etetőivel részt vett a milánói és a barcelonai világkiállításon. Szorgos munkája megérdemelt sikert aratott, mindkét kiállításon aranyérmet kapott. Az 1928-tól exportra is gyártó kisüzem, külföldön főként Észak-Olaszországban népszerűséget nyert fészekodúi megtalálhatók voltak többek között a Monzai Királyi Parkban vagy Milánó közterein is.

 



A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Herman Ottó halálának 100. évfordulója tiszteletére Kárászról ismeretterjesztő túrát szervez. A túra során megismerkedhetünk a tájvédelmi körzet csodálatos madárvilágával, azokkal a fajokkal, amelyek számára Kühnel Márton és Herman Ottó megálmodta és létre is hozta a fészekodú gyárat. Meghallgathatjuk tavaszi éneküket és távcső segítségével akár meg is pillanthatjuk őket a lombok között. A túrához egy játék is kapcsolódik: a résztvevőknek a túrán elhangzottakkal kapcsolatosan feltett kérdésekre kell válaszolniuk, a helyes válaszadók nyereménysorsoláson vehetnek részt.

Helyszín, időpont: Kárász, faluház, 10.00 óra.
A túra hossza, időtartama: 5 km, 3 óra

részvételi díj: 500 Ft/fő.

Herman Ottótól a digitális képalkotásig

Cikkajánló