Borbás Marcsi: „Sohasem zavart, ha sáros lett a bakancsom”

Kevés olyan ember él Magyarországon, aki annyira ismerné a Kárpát-medence tájait, kulturális értékeit, természeti kincseit, gasztronómiai csodáit, mint Borbás Marcsi. Az alábbi interjúból nemcsak az derül ki, hogy melyik a két kedvenc hazai régiója, de az is, hogy számára nem az a fontos, mit visz magával az erdőbe, hanem az, hogy miket hoz ki onnan.

Szerző:
Dabis Balázs Silvius
Fotó:
Tassy Márk
2016. január 9.

Kevés olyan ember él Magyarországon, aki annyira ismerné a Kárpát-medence tájait, kulturális értékeit, természeti kincseit, gasztronómiai csodáit, mint Borbás Marcsi. Az alábbi interjúból nemcsak az derül ki, hogy melyik a két kedvenc hazai régiója, de az is, hogy számára nem az a fontos, mit visz magával az erdőbe, hanem az, hogy miket hoz ki onnan.

 

Tudjuk rólad, hogy nagyon szereted a természetet. Hogy alakult ki nálad ez a rajongás?

B. M.: Vidéki lány vagyok, Bácskában nőttem fel, az egész gyermekkoromat növények és állatok között, a határban töltöttem. Bringáztunk, szánkóztunk, horgásztunk, úsztunk a tóban, megmásztuk a Telecskai-dombság „hegyeit”. Nekünk azok a buckák akkor hegyeknek minősültek. Azóta is nagyon szeretem a végtelen Alföldet, igazi alfa-állapotba kerülök a tengersík vidéken. A hegyvidék pedig az izgalmat, vibrálást, aktivitást jelenti.

Tanulmányaidat is ilyen irányban kezdted meg.

B. M.: Igen, Pécsett biológia-földrajz szakon végeztem, tanítani szerettem volna, de a fogorvosi pálya is vonzott. Az élet csak véletlenül sodort a média felé. Nagyon szeretem a növényeket, mindig az apróbb dolgok érdekelnek, amikor fotóztam is ezek ragadtak meg, a részletek, a harmatcsepp egy virágon. Az állatokért egyenesen rajongok. Amikor beugrik a nyitott ajtónkon egy béka, férjem rögtön kiabál: „Szerelmem, Téged keresnek!” Assisi Szent Máriának nevez viccesen, mert teljesen állatfüggő vagyok. De van két állat, amelyeket nem kedvelek. A patkány és a hiéna. Hiénával ritkán találkozni a Kárpát-medencében, de hiéna típusú emberből sajnos sokkal. A kígyók, békák a kedvenceim, a madarak pedig egyenesen lenyűgöznek.

Megragadta a figyelmemet, hogy múlt időben beszéltél arról, hogy fotóztál. Már nem a szenvedélyed a fényképezés?

B. M.: Élni sincs időm, most épp azért küzdök, hogy visszakapjam az életemet. Ha sikerül, újra felkerül a makroobjektív a vázra, és megörökítek még sok-sok apró részletet ebből a csodálatos világból. Szeretek lehajolni, lehasalni, a rovarokat is élvezettel fotózom.

 



Hamvas Béla az Öt géniusz című könyvében nagyon érzékletesen fejti ki, hogyan hat a táj az ott élőkre. Te, aki nagyon sokat járod Magyarországot, ismerkedsz a helyi lakosokkal, hogy látod ezt, miként hat a környezet a lakosságra?

B. M.: Nagyon változatosak az emberi közösségek idehaza. Akár 20-30 km-es távolságokban is számottevők a különbségek. Ha elmegyek az Őrségbe, tisztában vagyok azzal, hogy húsz perc elteltével mindenhol tudják majd, hogy megérkeztem. Elég bemenni egy boltba, megkondítani egy „bőrharangot”, aki továbbmondja a többinek. Őrvidék volt régen, ezért terjed hihetetlenül gyorsan az információ náluk. Az Alföldön, ahol messze élnek egymástól az emberek, sokkal zárkózottabbak. Ezt az építészetben is megfigyelhetjük. Az utca felé téglafalakat építettek, nincs kerítés, be sem látni a kertekbe. Nehezebben nyílnak meg, és a jöttmentet sem fogadják be könnyen.

Álmodozzunk arról, hogy van két hét szabadságod, de nem töltheted otthon. Mi lenne a legkedvesebb célpontod Magyarországon belül a feltöltődésre?

B. M.: Nem akarok senkit megsérteni, mert szeretem ennek az országnak minden részét, de van két számomra különösen kedves táj, ahová mindig nagy örömmel megyek. Az egyik a Hegyköz, a másik az Őrség. Itt a táj és az épített környezet ragad meg elsősorban. Az emberek mindenhol barátságosak, az Alföldiek például különösen.

 


Mit emelnél ki életpályádból? Melyek azok a műsorok, amelyekben leginkább sikerült megvalósítanod, amit te szerettél volna?

B. M.: A pályám végig szerencsés csillag alatt volt. Soha nem kellett nagyobbat lépnem, mint amekkorára éppen képes voltam. Tudtam nemet is mondani, amikor azt kellett. Szépen jöttek sorban a feladatok, tudtam fejlődni, képezni magam. Az önálló, egységes műsorok megvalósítására a Hír TV-ben nyílt először lehetőségem. A Vörös és fehér, a Családmese, az Arcok a liftben óriási tanulópénzek voltak. Bár nem szerettem, de kénytelen voltam elsajátítani a gyártási folyamatok mechanizmusát is. Ez kegyetlenül nehéz volt, de egy sváb lány összekapja magát. Később is tenyerén hordozott a sors. Az Ég, föld, férfi, nő, a Négy szellem, az Életművész, és a Gasztroangyal már azok a műsorok, amelyeket soha nem fogok szégyellni.

Mi az, amit nem szeretsz a munkádban?

B. M.: A sok-sok utazást. Az nagyon unalmas, odaérni nagyon szeretek, együtt lenni az ott élő emberekkel csodálatos, de a stábbuszban való zötykölődés nagyon fáraszt már.

Mennyire érzed magad természetjárónak?

B. M.: Inkább úgy fogalmaznék, hogy az lennék, ha lenne rá időm. Nagyon szeretem a természetet, de munkám miatt csak rövidebb kirándulásokra van időm. Ezek nagyon sokat jelentenek számomra, hiszen az erdők csöndjében mindig feltöltődök.

 

  


Miért mész a természetbe? Mit viszel magaddal?

B. M.: Azért megyek, hogy növények és az erdő hangjai vegyenek körül. Férjemmel szeretek kirándulni, de fényképezőgépen kívül más tárgyakat nem viszek magammal. Inkább arról beszéljünk, mit hozok ki onnét! Először is sok-sok szemetet. Visszafelé sajnos mindig megrakodva jövök, még azokról az utakról is, ahol lépésenként vannak szeméttárolók. Azonban nemcsak a hulladékot hozom ki az erdőkből, hanem annak áldásait, gyümölcseit is. Most ősszel a somot, csipkebogyót szüretelem, csodálatos lekvár készül majd belőlük, a kökényből zselét készítek, de gombászni is járunk. Mániákusan utálom azt, hogy szemetesek a turistautak. Nem is értem, hogyan történhet ez meg. Szeretnék egyszer a szemébe nézni egy olyan embernek, aki kimegy a természetbe feltöltődni, mert az szép, majd otthagyja a hulladékot. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy kik ezek az emberek, mi motiválja őket, hogyan képesek erre.

Mi, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársai, sokat dolgozunk azon, hogy népszerűsítsük ezt a csodálatos hobbit, hogy minél többen éljék át ezeket a felemelő élményeket. Te hogy látod, mennyire vonzó most a hagyományos értelemben vett túrázás?

B. M.: Nagyon sok fiatal kezdett el túrázni, érzékeltem, hogy felfutóban van ez a szabadidős ágazat. Sose legyen rosszabb divat! Ismerőseim közül nagyon sokan járnak teljesítménytúrázni. Megszállottan mennek ezekre a szervezett eseményekre, már a Kinizsi-százason is kipróbálták magukat. Örömmel számolnak be nekem arról, hogy elképesztő, milyen fejlődés van a túraútvonalak mentén.

Az Országos Kéktúra is áthalad lakóhelyeden, Solymáron. Miért költöztél ide?

B. M.: Tudod, az embert az élet odasodorja, ahová kell. Én itt egyensúlyban vagyok. Városban képtelen lennék élni. Sváb-magyar településről származom, Solymár is az, még a polgármesterek vezetékneve is megegyezik, mindkettő solymásztelepülés volt Mátyás korában. Itt a természet körülöttem, a helyemre kerültem.

Az interjú megjelent a Turista Magazin 2015 novemberi számában.

Kapcsolódó videó:



 

Cikkajánló