Szemerkélő, majd fel-felerősödő esőben tettük meg a felfelé vezető utat a kis cserháti község, Csővár hajdani erősségéhez. Váctól mintegy 20 kilométerre járunk. Autónkat a település szélén hagytuk, ahonnan már jól láthatóak a vadregényes romok. Elhaladunk egy mesebeli erdészház mellett, majd a piros rom jelzést követve sétálunk tovább, nem sokat, nagyjából másfél kilométert. A várat elméletileg egy rövidebb, de annál meredekebb útvonalon is meg lehetne közelíteni, erre a kihívásra azonban a kedvezőtlen körülmények miatt most nem vállalkozunk.

Fent már messziről feltűnik a romok előtt elhelyezett figyelmeztető tábla: mindenki csak saját felelősségére látogathatja a helyszínt. A vár környékén valóban nem árt odafigyelni, a falak között keresztül-kasul kis ösvények vezetnek, de a terep nem túl sima, és elég egy rossz lépés, hogy az ember pórul járjon, körben pedig sziklák és szakadék övezik a középkori falmaradványokat.

Még csak kora tavasz van, hétköznap délelőtt, ráadásul az eső is esik, így rajtunk kívül egy lélek sem jár erre. Felfedezzük a 349 m magas mészkőcsúcsot, az omladozó, kisebb-nagyobb falakat, a téglával kirakott ciszternát és persze a minden irányban szuper kilátást. Bár nem sok esélyt látunk rá, reménykedünk benne, hogy legalább egy percre felszakadozik a felhőzet, és szerencsénk lesz, mert hamarosan tényleg eláll az eső, és egy kis időre kisüt a nap. A táj depresszív-borongós oldala után a romok vidámabb arcát is megláthattuk, és mindkettőt izgalmasnak találtuk. Pláne abban a tudatban, mi minden történt egykor itt, a Cserhát dimbes-dombos vonulatai között.

Csővár, a rablótanya

Ugorjunk vissza a középkorba, pontosabban a 13. századi Magyarországra! Miután a tatárokkal megjártuk, nagy szükséglet mutatkozott az erős, kőből épült várak építésére. Ekkor keletkezett sok Balaton melletti és nógrádi várunk. Utóbbi várrendszer legdélebbi erőssége volt a csővári vár, illetve annak kisebb elődje, amelyet 1250 és 1400 között a Csői és Nézsai család emelt több ütemben. Erre az időszakra itt talált ezüstpénzek alapján következtethetünk.

Írásban 1319-ben említették először az épületet mint „Castrum nostrum Cheewar”, amikor Károly Róbert elvette eredeti tulajdonosaitól és Elefánti Dezső sebesvári várnagynak adta a birtokot. Ezután Csák Máté csapatai elpusztították a várat, és nagyjából száz évig semmi nem állt a helyén. Nem tudni, hogy ekkoriban kihez tartozhatott a terület, az 1400-as években azonban ismét képbe került a Csői–Nézsai család.

Innen indultak portyákra a környező településekre a Felvidéket is megszállás alatt tartó huszita Giskrával karöltve.

1470-ben Csői Miklóst birtokvesztésre ítélték garázdaság és testvérgyilkosság miatt, így a vár egyedül a Nézsaiaké lett (akik egyébként részt vettek a Mátyás király ellen szőtt összeesküvésben, ezért hűtlennek nyilvánították őket). Hamarosan elhunytak, ráadásul fiú utód nélkül, így 1474-ben az uradalom visszakerült a királyhoz.

A vár virágkora

Ezután egy ideig elzálogosították a birtokot Parlagi György számára, majd Mátyás 1486-ban törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak adományozta. A fiú egyéb területeket is kapott, hogy ő lehessen az ország leggazdagabb földesura, így apja halála után esélye legyen a trón megszerzésére. Egyes források szerint már Mátyás király halála után elkezdték elkobozni Jánostól a birtokokat a főnemesek, máshol azt olvashatjuk, Csővár csak elhunytával került Ráskay Balázs kezébe, aki egyébként hű volt hozzá. Egy biztos: a dúsgazdag királyi tárnokmester hatalmas átépítésekbe kezdett, és reneszánsz lakókastéllyá alakíttatta az épületet. Ekkor élte a vár – illetve palota – a virágkorát.

Csővár ismét hadba áll, majd elpusztul

Az épület 1523 körül Bebek Ferenc báróhoz, Ráskay Balázs vejéhez került, aki Salgót és Füleket is megkapta. Miután Buda 1541-ben elesett, a vár megint hadi szerepet kapott. Tulajdonosa megerősítette, hogy ellen tudjon állni az ágyúzásnak, ekkor épült fel a külső vár és egy 20 méter magas rondella. De a várnak nem sok esélye volt a törökökkel szemben. 1551-ben elesett, egy kisebb csapat foglalta el, és néhány évtizedig itt laktak, amiről a régészeti feltárás során talált tárgyak mesélnek. Ezután nagy valószínűséggel szedték a sátorfájukat, és búcsúzóul még felgyújtották az épületet, amely enyészetnek indult.

A Ráskay-örökösök, majd a Károlyi család is birtokolták az épületet, majd 1731-ben a Prónay családhoz került, amely körülbelül 14 évig tudhatta a maguénak. Sok kövét elhordták, hogy abból építsék meg acsai kastélyukat. Ennek ellenére lakható lehetett, mert azt valószínűsítik, hogy egyik falába, amely akkor várkápolna lehetett, a Prónayak vágattak ablakot. Ez a fal még ma is látható.

A század közepére magára hagyták, és már csak rom volt, ahonnan folyamatosan hordták el a köveket. A torony majdnem leomlott, így az utolsó pillanatban, 1954 és 1961 között megerősítették. A területet megtisztították, a falakat konzerválták, feltárták a ciszternát, de részletes régészeti kutatást nem végeztek azóta sem.

Mit látunk most?

Ma már nem könnyű elképzelni, hogyan nézhetett ki egykor a vár, főleg, hogy a romok területének felfedezését sok helyen szúrós bokrok nehezítik. Ezért is érdemes lehet még a tavasz első felében vagy ősszel, télen jönni. A bokrokba ugyan ilyenkor is beleakadhatunk, de könnyebb kivenni a falak kanyarulatait.

Egykor belső és külső várra lehetett tagolni az épületet. Míg előbbi 36 m x 25 m-es, utóbbi 110 m x 60 m-es területet foglalt el.

Egyes netes források arra figyelmeztetnek, hogy ha belecsúsznánk, a várudvar ciszternájából önerőből nem lehet kimászni (ezt erős túlzásnak érzem, de azért nem próbálnám ki), a hatalmas gödröt azonban kerítés veszi körbe, így ettől nem kell félnünk.

A várat a középkorban nem lehetett egyszerű bevenni. Három oldalról 10 méter széles, sziklába vájt szárazárok húzódott, negyedik, déli oldalán 100 méter mély függőleges szakadék tátongott. Ez azonban már a múlté – a szakadék persze nem, de ma már bárki szabadon meglátogathatja a Cserhát egyik legvadregényesebb várát.

A cikk a Turista Magazin 2023. áprilisi számában jelent meg.