Hírek

Darueldorádó a Hortobágy felett

Szeptember végétől november közepéig megbolydul a Hortobágy, hiszen darvak tízezrei érkeznek Észak-Európából, hogy feltöltsék energiaraktáraikat, mielőtt folytatnák az Afrikáig tartó repülésüket. Mi is részesei voltunk e varázslatos madársokadalomnak.

Szerző:
Szatmári Zoltán
Fotó:
Szilágyi Attila / HNPI
2016. október 22.

Szeptember végétől november közepéig megbolydul a Hortobágy, hiszen darvak tízezrei érkeznek Észak-Európából, hogy feltöltsék energiaraktáraikat, mielőtt folytatnák az Afrikáig tartó repülésüket. Mi is részesei voltunk e varázslatos madársokadalomnak.

Amikor gépkocsink a Hortobágyot átszelő nyílegyenes 33-as főútvonal kilométereit falta, egyetlen darut nem láttunk, se vízen, se szárazföldön, se levegőben. A híres Kilenclyukú hídnál kezdtünk elszontyolodni, ám ekkor a kollégám mellettem hadonászva mutogatta, hogy a nevezetesség tőszomszédságában felborult az új kerékpárútvonal hídját építő daru, s „lábai” az ég felé meredeztek, majd fanyar humorral megjegyezte: „Ha a daruvonulást nem is, a daruborulást mindenképpen lencsevégre tudjuk kapni.”

 

Fotó: Szilágyi Attila / HNPI
Fotó: Szilágyi Attila / HNPI


A sors végül mégiscsak úgy hozta, hogy daruborulás mellett a daruvonulás élményével is gazdagodtunk. Szilágyi Attila őrkerület-vezető barátságosan fogadott minket a Hortobágyi Látogatóközpontban, ahol bemelegítés gyanánt megszemléltük a darvakról készített interaktív kiállítást, majd átpakoltuk fotós- és videofelszereléseinket a terepjárójába. Míg úttalan utakon zötykölődtünk, Attila elmesélte, hogy gyermekkora óta foglalkozik madarakkal, és több évtizede dolgozik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) kötelékében. Tudtuk, biztosan olyan területre kalauzol majd minket, ahol nem leszünk darvak híján.


Skandináviától Afrikáig


A HNPI működési területén az 1990-s évektől egyre nagyobb számban jelennek meg vonuló darvak, illetve hosszabb ideig el is időztek: itt ugyanis a bőséges élelemforrást kínáló táplálkozóhelyek, valamint a kiváló feltételeket biztosító éjszakázóhelyek egyaránt nagy számban állnak rendelkezésre. A darvak az alacsony vízállású tavakat keresik. Szinte az összes darufaj vizes élőhelyeken éjszakázik, mert a vízben állva nem tudja őket sem négylábú, sem kétlábú ellenség észrevétlenül megközelíteni.

 

Fotó: Szilágyi Attila / HNPI
Fotó: Szilágyi Attila / HNPI


Az európai daruvonulásnak három fő útvonala ismert, a Hortobágy a közép-európai útvonalra esik, az ehhez tartozó költőterületek pedig Skandináviában, a Baltikumban, illetve Észak-Lengyelország területén találhatók - meséli kísérőnk. A Hortobágyra érkező darvak már messziről „kiszúrják” a levegőben a nagy kiterjedésű csillogó, fényes víztükröt, ahol aztán több hétig is megpihennek, táplálkoznak, és erőt gyűjtenek, hogy később továbbrepülhessenek telelőterületeikre. Azért kulcsfontosságú, hogy a Hortobágyon fel tudjanak töltekezni a Tunéziáig, Egyiptomig vagy akár Szudánig tartó megerőltető repülésre, mert útközben már nem nagyon van alkalmas pihenőhely számukra. 

 

Darukisokos
Szeptember végétől november közepéig megbolydul a Hortobágy hiszen darvak tízezrei érkeznek Észak-Európából, hogy feltöltsék energiaraktáraikat, mielőtt folytatnák az Afrikáig tartó repülésüket. Mi is részesei voltunk e varázslatos madársokadalomnak.
 
 

 

Kukoricaország rejtekén

 

Fotó: 123rf.hu
Fotó: 123rf.hu


A darvak napi mozgását jellemzi, hogy hajnalban kihúznak a táplálkozóhelyekre, késő délután, alkonyatkor pedig behúznak az éjszakázóhelyekre. Ezt kihasználva még alkonyat előtt ideális búvóhelyet kerestünk egy nádastól védett tóparton, s míg várakoztunk a nagy madáreldorádóra, Attila elmesélte, hogy napközben gyérebb a mozgás, de amikor táplálkozás közben megszomjaznak, ivás céljából felkeresik a közelükben lévő vízfelületeket. A darvak a mezőgazdasági területeken hosszú, erős csőrükkel felkaparják a talajt - ezt nevezik daruszántásnak -, és kicsipegetik onnan a magvakat és a rovarokat. A darvak az elterjedési területükön sokféle gazdasági növényt fogyasztanak, hisz ezek jelentik számukra a legkönnyebben hozzáférhető táplálékot - adja tudtunkra kísérőnk. Északon burgonyát, árpát, hazánkban főleg kukoricát, a déli országokban pedig földimogyorót, a paratölgy makkját vagy akár olajbogyót is csemegéznek. A Hortobágyot félkörívben (keletről, délkeletről és északkeletről) egy óriási kukoricaöv veszi körül, és még a betakarítás után is terített asztal fogadja a hozzánk érkező darvakat. Itt kukoricázhatnak kedvükre.


Több tízezer szárnyas hasítja az eget

 

Szilágyi Attila / HNPI
Szilágyi Attila / HNPI


A Hortobágyon a növekvő darulétszám 2010 környékén már elérte a százezres nagyságrendet. Sőt, 2013-ban előfordult, hogy egy adott napon, egy úgynevezett szinkronszámlálás alkalmával, 135 ezer darvat regisztráltak a nemzetipark-igazgatóság munkatársai. Reménykedtünk, hogy ezúttal mi is „elcsípünk” jó néhányat. Az időjárás nem fogadott kegyeibe, de az esti órákra a nap mégiscsak megajándékozott bennünket néhány fénypásztával. Kameráinkat és távcsöveinket élesre állítottuk, s hirtelen megváltozott az égbolt. Egyhangú, pasztelles színét távoli fekete pontok tették változatossá, amelyekből néhány perc múlva darvak hadai rajzolódtak ki. Egymást érik a hatos, tízes és nagyobb létszámú csapatok. Jellegzetes, hangos krúgatásuk betöltötte a halastavak esti csendjét. Mi pedig egyik ámulatból estünk a másikba, ahogy - szó szerint - a fejünk fölött húztak el a darvak. A félhomályban nem volt egyszerű értékelhető fotót és videót készíteni, még állvánnyal sem, de számunkra nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy egyszer testközelből élhessük át ezt a fergeteges madársokadalmat, amelynek hangja, színezete és tekintélyes mérete örökre emlékezetünkbe vésődött.

 

 

Megjelent a Turista Magazin 2015. novemberi számában.

 

 

 

Érdekességek a darvakról
  • A daru a hűség szimbóluma: egy életre választ párt, a vonulás idején együtt marad a család, és a fiatalokat az első télen még nem hagyják magukra.
  • A daru (Grus grus) magassága elérheti a 130 cm-t, vagyis akkora, mint egy 8 éves gyermek.
  • A daru a japán kultúrában a boldogsághoz, a jó szerencséhez kötődik, az e madarat megformázó origami pedig a házassági ceremónia elengedhetetlen kelléke.
  • A daru több magyarországi település (Makó, Püspökladány, Tompa, Kunmadaras) címerében szerepel.
  • A római költők - Martialis és Cassiodorus - szerint Hermészt a repülő darvak ihlették, amikor az ógörög ábécé írásjeleit megalkotta.
 
 

 

Darufesztivál 2016-ban

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ebben az évben is háromnapos fesztivált szervez jelképe, a daru vonulásának alkalmából. A látványos természeti jelenség köré számos programot szerveznek október 21. és 23. között. Hajnali darulessel, buszos/gyalogos/autós/kisvasutas túrával, ingyenesen látogatható kiállításokkal, csónaktúrával, égboltkémleléssel, játékokkal, színdarabokkal várják a közönséget. A részletes programot ide kattinva találod. 

 

 

Még több darvas cikket olvashatsz itt.

 

Cikkajánló