A hónap második felétől várja a nagyközönséget a családi élményfürdő Várfürdőben.
Az új egység "A Gyulai Várfürdő fejlesztése 2009" nagyberuházás keretében épült meg. Eredményeként a létesítmény 4 évszakos fürdővé válik, hiszen az új, fedett élménykomplexum egész évben kiszolgálja a családokat, a fiatalokat és azokat, akik elsősorban nem a gyógyvíz miatt látogatnak el a fürdőbe.


Az Aquapalotában számtalan élményelem közül lehet választani: sodrófolyosó, állómasszázsok, fekvőmasszázsok, víz alatti masszázs, gejzírek, buzgárok, nyakzuhanyok, vízfüggönyök mellett családi, valamint Fel(l)ejtő (rafting navigatour) csúszda és "Fényalagút" csúszda várja a vendégeket. A trambulinról a legbátrabbak a 4 méter mély ugrómedencébe csobbanhatnak. Pezsgőpadok, buzgárok, az új szaunavilág és egy vízi bár elégíti ki a fürdőzők minden igényét. A gyerekek számára korosztályonként külön-külön játszóteret hoztak létre.


A közeli megnyitás alkalmából a Várfürdő november 27-28-án kétnapos tanulmányútra invitálta a szakmát, melyen a Hotel Erkel megtekintése mellett az új fürdőegység bejárására, valamint szakmai fórumra is sor került a Gyulai Várfürdő, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező NonproďŹt Kft., valamint a Gyulai Turisztikai NonproďŹt Kft. részvételével.