Egy igazi ritkaság, egy kuhi tűnt fel a Dél-Alföldön

A vörös szemű, hamuszürke kuhi tényleg nem jár túl sűrűn felénk, a mostanival együtt ez csupán a hetedik észlelése Magyarországon.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép)
Forrás:
Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság
2022. december 20.

A vörös szemű, hamuszürke kuhi tényleg nem jár túl sűrűn felénk, a mostanival együtt ez csupán a hetedik észlelése Magyarországon.

Az öreg példány először december 13-án bukkant fel Békéssámson határában, a Tótkomlós és Hódmezővásárhely közötti műút közelében, másodszor december 15-én került szem elé, szinte pontosan ugyanazon a helyen. „Egy kis akácfacsoport egyik fáján üldögélt, majd vadászni indult. Szárnyait „V” alakra tárva pásztázta a terepet, s a második lecsapásnál már sikerrel is járt: egy mezei pockot zsákmányolt” – számolt be a különös észlelésről a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság oldala.

A kuhi (Elanus caeruleus) testmérete a vörös vércsééhez hasonló, vörös szeme körül fekete maszkot visel. Leginkább kisemlősökkel táplálkozik. A faj Dél-Európában (főként Spanyolországban) és Észak-Afrikában költ.

Kuhit Magyarországon először 2012 augusztusában láttak a Zámolyi-medencében, Csákvár közelében. Ez lett akkor a 406. madárfaj, amit megfigyeltek nálunk. Ha tovább olvasnátok erről a különös madárról, kattintsatok a Körös–Maros Nemzeti Park oldalára.

Cikkajánló