Egy kis szerencsével Olaszországig juthatnak, akik bringával járnak dolgozni

Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni egy mobilos alkalmazást és gyűjteni a kerékpárral megtett kilométereket.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Nógrádi Attila
Giro d’Italia/Facebook
Magyar Kerékpáros Klub
Adobe Stock
2019. szeptember 5.

Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni egy mobilos alkalmazást és gyűjteni a kerékpárral megtett kilométereket.

Jól jártak azok, akik szeptember ötödikén úgy döntöttek, hogy bringával mennek munkába, ugyanis - azon túl, hogy tökéletes volt az idő a tekeréshez - a város több pontján is reggelivel és frissítővel várták a kerékpárosokat. Engem például a Széna téren és a Bem rakparton is kedvesen invitáltak egy-egy erre a célra felállított sátornál némi kakaós csiga elfogyasztására, de példás önmegtartoztatással meg sem álltam a Kálvin térig, ahol a Bringázz a munkába! kampány „főeseménye” volt. Reggelit itt is osztogattak, és mindezeken túl bejelentették az őszi kampány részleteit, ami után egy kis élő zenéléssel zárták az eseményt.

 

Reggelivel, frissítővel és élő zenével fogadták a bicikliseket a Kálvin téren

 

A mostani kampányról annyit kell tudni, hogy szeptember 9-től 22-ig egy „szokásos kilométergyűjtögetős” nyereményjátékkal próbálják népszerűsíteni a városi kerékpározást. Ehhez le kell tölteni egy Bike Citizens - Bringázz a munkába! nevű applikációt, majd ezen belül regisztrálni kell a kampányba és csatlakozni egy csapathoz, vagy szervezni egyet.

 

A regisztráció már most is működik, lehet ismerkedni az alkalmazással, de a kilométerek, a résztvevők száma, és a kerékpáros napok nyereményjátékhoz szükséges rögzítése szeptember 9-én indul majd el. A legszerencsésebb két csapat egy-egy olaszországi utazást nyerhet a Giro d’Italia kerékpáros körverseny befutójára, de ezen kívül 10 kerékpár, 9 bringás táska, 10 kerékpáros városnézés, 15 Mol-Bubi-bérlet, 1000 Giro d’Italiá-s póló és egy bringatámasz - amiről a nyertes csapat dönti el, hova kerüljön - várja a szerencséseket.

 

Két szerencsés csapat a Giro d’Italia kerékpáros körverseny befutójára nyer utazást


Az applikáció az egész országban elérhető, Budapesten kívül a következő városokban térképpel is: Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok, Érd, Tatabánya, Kaposvár, Sopron, Veszprém, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Eger és Nagykanizsa. A kilométereket és a bringás napokat természetesen az is gyűjtheti, akinek a településéről még nincs térkép az alkalmazásban. A játékban résztvevők kerékpározási szokásairól - mennyit tekernek, mikor és merre -, a játékhoz használt applikáció anonim módon adatokat rögzít, amik segítségével látványos hőtérképek készültek és készülnek.

 

 

Ezeken jól látszanak a városok népszerűbb biciklis útvonalai, melyek nem minden esetben követik az adott város úthálózatát. Budapesten például szembetűnő a kijelölt kerékpárutak és sávok népszerűsége, míg például a Nagykörút vékonyabb vonallal szerepel, mint amilyen fontos szerepet tölt be a város életében. A tavaszi játékban, május 6-31. között például összeadva 214-szer tekerték körbe Magyarországot a játék résztvevői, és az összesen több mint 480 ezer lebiciklizett kilométer révén 76 947 tonna szén-dioxid légkörbe bocsátását kerülték el. Mindezt egy olyan május során, amikor a szokásos csapadék sokszorosa esett.

 

 

A Magyar Kerékpárosklub által indított Bringázz a munkába! kampány több mint egy évtizedes hagyományra tekint vissza. Első alkalommal a budapesti bringás forradalom hajnalán, 2007-ben rendezte meg a Magyar Kerékpárosklub, majd a következő öt évben évente többször is. Pár év szünet után 2018-ban indult újra, idén pedig már második alkalommal lehet csatlakozni. Az évek során több mint 50 ezer embert mozgatott meg a kampány, a csatlakozók összesen több mint 10 millió kilométert tekertek le, körülbelül 300 millió forintnyi benzint spóroltak meg, és bőven egymillió tonna feletti szén-dioxid kibocsátását kerülték el.

 

További információ a kampányról a bringazzamunkaba.hu oldalon érhető el.

 

Kapcsolódó cikkek:

Hőtérképen nézhete meg a legkedveltebb bringautakat

Ennyit bringáztatok a munkába

Cikkajánló