Hírek

Elegáns és egyedi - Ez lett az egykori Lövőházból

Nemrégiben nyitotta meg a kapuit a kívül-belül megújult épület a gyönyörűen kialakított kerttel, ahol most étterem és rendezvényterek várják a nagyérdeműt. Miután sok jót hallottunk róla, mi is kíváncsiak lettünk a tulajdonosok után Haris Parknak elnevezett hajdani Lövőházra és a környezetére, és valóban, itt még az utolsó fűszál is a helyén van.

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Gulyás Attila
2019. július 4.

Nemrégiben nyitotta meg a kapuit a kívül-belül megújult épület a gyönyörűen kialakított kerttel, ahol most étterem és rendezvényterek várják a nagyérdeműt. Miután sok jót hallottunk róla, mi is kíváncsiak lettünk a tulajdonosok után Haris Parknak elnevezett hajdani Lövőházra és a környezetére, és valóban, itt még az utolsó fűszál is a helyén van.

Az egykori Lövőház felújítása 2016-ban kezdődött, két évig tartott, és egy év volt, mire az új szárny is megépült

 

Arisztokraták, politikusok és művészek kedvelt találkozóhelye volt egykor a Lövőház, ahol gróf Andrássy Gyula is rendszeresen megfordult, egy alkalommal pedig Sissi királyné nyitotta meg a táncot a báltermében. A Marczibányi tér akkor még a város szélének számított, így pont nagyszerű helyszínnek bizonyult a népszerű sport űzéséhez, amivel összekapcsolódott a budai elit mozgalmas társasági élete. A felújítással éppen az volt a tulajdonosok célja, hogy megidézzék ezt a történelmi miliőt, egyfajta közösségi helyet hozzanak létre, és láthatóan semmin sem spóroltak, a végeredmény pedig, mondhatni, tökéletes lett.

 

Bejárat az étteremhez, ahová bárki bármikor betérhet

 

A német reneszánsz stílusú épület 1885 óta áll itt, a földszintjén akkor többek között díszterem, pihenőszoba, kaszinó, étterem és egy lövőcsarnok volt. Az épületben és a kertben az ügyvezető, Haris Gergely kalauzol körbe, akitől megtudom, hogy akkoriban a Budapesti Polgári Lövészegylet tagjai a kastély mögötti agyagbányánál lőállásokat alakítottak ki, és ott gyakorlatoztak. A 30-as években nyílt meg az épületben a jó nevű szórakozóhely, a Kastély étterem és kávéház, és ekkoriban még bővítették is, kiépültek az emeleti részek, a földszintet pedig átalakították. A II. világháborút viszonylag jó állapotban vészelte át, csak a tetőzete sérült komolyabban, amit aztán visszaépítettek, de már az eredeti torony nélkül.

 

A kastély egykori főbejárata

 

51-től a Magyar Honvédelmi Szövetséghez került, bulikat már nem tartottak benne, viszont a magyar lövészsport legfontosabb helyszíneként tartották számon - olimpiai és világbajnokok edzettek itt. Ekkor történt, hogy a három hajóból álló bálterem oldalhajóit lefalazták, és irodákat alakítottak ki bennük.

 

90-től a kastély sorsa rosszra fordult. Ugyan az ingatlan visszakerült a lövészegylethez, de állami támogatás híján nem tudták fenntartani. 92-ben Fenyő János médiavállalkozóhoz került, aki sport-, szabadidő- és kulturális központot akart létrehozni benne, ami végül nem valósult meg, az épület pedig az önkormányzaté lett. Évekig teljesen üresen állt és egyre csak pusztult. 2006-ban került a Haris családhoz.

 

Húszas éveket idéző hangulat

 

Folyosó a műemléki részen, végén a kápolnával, a Haris Parkban ugyanis esküvőket is lehet tartani

 

Az épülettel szemben állva a kertben szinte észrevehetetlen a hozzátoldás, azaz a kastélyt kiszolgáló új szárny, amit azért húztak fel, hogy legyen hely a mosdóknak, a ruhatárnak és a konyhának. A 2016-ban kezdett felújításoknál ugyanis mindenképpen szem előtt kellett tartani a műemléki státuszból adódó megkötéseket, de egyébként is azt szerették volna, hogy a hátsó rész idomuljon az épülethez, és ne nyomja el azt - magyarázza Haris Gergely, hozzátéve, hogy a műemléki felújítás nagyjából két évig tartott, és majdnem egy év volt, mire az új szárny is megépült.

 

A lépcső már az új szárnyhoz épült, fent további, bérelhető termek találhatóak, amelyekben például céges megbeszéléseket lehet tartani

 

Rendezvényeket tesztjelleggel már az elmúlt egy évben is tartottak, az étterem pedig most áprilisban nyílt. Ide egyébként bárki szabadon betérhet, és válogathat a monarchia korát idéző menüsorból, a céges megbeszéléseket, esküvőket viszont természetesen előre kell leegyeztetni.

 

Fent. A lépcső az étterembe vezet

 

Amikor az ingatlan a Haris családhoz került, még egészen más volt vele a tervük: a hátsó részen apartmanházat szerettek volna felhúzni wellnessrészleggel. Az ötlet több okból kifolyólag meghiúsult, de úgy tűnik, a család már nem bánja, mert ahogy Gergely mondja: „Így egy sokkal fenntarthatóbb és emberibb léptékű beruházás lett a végeredmény.” A telket kettéválasztották, és a hátsó részeket felparcellázva eladták; ott éppen a hetekben kezdődött meg családi házak építése.

 

 

Az eredeti látképből csak a 15 méteres, hosszúkás bádogtorony hiányzik, mint megtudom, ennek is számos oka van. Haris Gergely szerint valószínűleg a szomszédokat sem dobta volna fel túlzottan a látvány, de a javaslat amúgy is későn érkezett, ahhoz ugyanis, hogy a tornyot fel lehessen építeni, megfelelő fogadószerkezetet kell kialakítani a tetőben, aminek a felújításán már túl voltak. A tetőszerkezet egyébként 2009-ben teljesen leégett, azóta sem tudni pontosan, mi történt, a rossz nyelvek szerint gyújtogatás lehetett, de erre nem találtak bizonyítékot.

 

Kint is le lehet telepedni, illetve itt is felszolgálják az ételeket

 

A kert gyönyörű: látszik, hogy aprólékosan tervezték meg, és nagy gondot fordítanak az ápolására is. Az étteremnek szerencsére van kiülős része is, bár az utóbbi hetekben már annyira „jó” idő van, hogy az ember meggondolja, hogy inkább a légkondis benti helyiséget válassza. Akárhogy is dönt, sehogy sem jár rosszul, mert a belső helyiségeket is ugyanazzal az igényességgel alakították ki, mint a kertet.

 

 

A berendezés már első ránézésre sem tucat, ami annak köszönhető, hogy egyes bútorokat magyar iparosokkal készíttettek el, ahogy az étteremből felfelé vezető csigalépcsőt is. Ebben a helyiségben - ami egy időben öltöző, vagy büfé lehetett - komplett felújítást hajtottak végre. Sok helyen, így például itt is megjelennek a húszas éveket idéző motívumok, mint a tapétán látható pávák.

 

Az éttermi részt teljesen felújították

 

Ahová az ejtőernyőket teregették

 

A történelmi bálterem ezzel szemben nem pusztán hangulatidéző jellegű, itt nagyon törekedtek arra, hogy minél jobban közelítsenek az eredeti állapotokhoz. Alapul vették Bor Ferenc művészettörténész fotógyűjteményét is, akinek akadt egy-két 20-as évekbeli fényképe, de nagyon sok részletről nem maradt fenn semmilyen dokumentáció, meséli Haris Gergely. A gipszstukkók közül rengeteget újra kellett gyártatni, mert a szocializmus idején a honvédség tagjai leverték őket, és ide teregették ki az ejtőernyőket, a terem belmagassága ugyanis 9 méter, így erre bőven volt hely.

 

A bálterem elsősorban esküvőkhöz ideális, itt akár 170-en is elférnek

 

Ami a terem egyéb dimenzióit illeti, alapterülete 320 négyzetméter, akár egy nagy, 170 fős násznép is elfér odabent, és ahhoz képest, hogy 130 éve épült, remekül kiszolgálja a mai kor igényeit. A műemléki felújítások egyébként a Somlai Designhoz köthetők.

 

A meghitt hangulatú kápolnában a báltereméhez hasonló boltíveket fedezhetünk fel

 

A bálterembe nyílik a lakosztály erkélye, amit elsősorban a házasuló pároknak tartanak fenn. Szintén számukra alakították ki a műemléki folyosó végén található helyiséget is, a kápolnát. Meghitt hangulata éppen az egyszerűségének köszönhető, amihez a báltereméhez hasonló boltívek is hozzájárulnak. Bár elsődlegesen esküvői ceremóniák céljára hozták létre, végül úgy alakult, hogy több a céges rendezvény, árulja el Haris Gergely. Kisebb-nagyobb termekből pedig jó pár akad az épületben: a műemléki részen, a földszinten találunk még egy félig-meddig zárt körű pezsgőbárt, fent egy gin-tonik-bár kialakítása a terv, de van még egy private dining termük is, az étterem fölött, a teraszokról pedig szuper a kilátás a budai várra.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kultúrprogram a Velencei-tó mellett: a kápolnásnyéki Halász-kastély

Legendás fák nyomában Héderváron

A szabadkígyósi kastély már szépül, felkészül Visegrád

Újjászülető kastély és évszázados kastélypark Füzérradványban

Cikkajánló