Erdőismereti vetélkedő középiskolásoknak

Az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én veszi kezdetét az Országos Erdészeti Egyesület vetélkedője. Jelentkezni március 16-ig lehet.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép)
2022. március 3.

Az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én veszi kezdetét az Országos Erdészeti Egyesület vetélkedője. Jelentkezni március 16-ig lehet.

Idén is elindítja az évek óta ismert és egyre népszerűbb erdőismereti vetélkedőjét az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A „Fedezd fel az örökséged!” nevű online vetélkedőre március 16-ig várják a 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését a Kárpát-medence bármely - határon innen és túli - oktatási intézményből.

A csapatok a vetélkedő négy hete során a saját nézőpontjukat is megmutathatják három feladatcsoportban: a kvíz az ember és az erdő közös történetének állomásaira, fontos szereplőire és alkotásaira, az esszé a társadalom és az erdő XXI. századi kapcsolatára fókuszál, míg a fotópályázatban megmutathatják, hogyan látják az erdőt – az apró részleteket, a tájat egyetlen impresszióba sűrítő panorámát, a napszakokkal változó fény festette új és új erdőképet – a fotós szemével.

Az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én induló vetélkedő eredményhirdetése április 22-én, a Föld napján lesz. Az első három csapat tagjai fejenként 70, 50, illetve 30 ezer forint értékű Libri-utalványt kapnak, és a nyertes csapatokat felkészítő tanárokat is fejenként 10-10 ezer forint értékű Libri-utalvánnyal díjazza az Országos Erdészeti Egyesület. A legjobban szereplő határon túli csapat az Országos Erdészeti Egyesület különdíjában részesül. További részletek és jelentkezés a pályázat honlapján érhető el.




Cikkajánló