Erdők jó kezekben!

Arborétum, kilátó, tájház, híd is épül a közeljövőben, de több kilométer turistautat is helyrehoznak az OKK vonalán a Hajdúságban.

Szerző:
forrás: nyirerdo.hu
Fotó:
nyirerdo.hu
Gulyás Attila
Németi Vass Katalin
2013. október 22.

Arborétum, kilátó, tájház, híd is épül a közeljövőben, de több kilométer turistautat is helyrehoznak az OKK vonalán a Hajdúságban.

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. - a hagyományos erdőgazdálkodás mellett - kiemelten fontosnak tartja az általa kezelt valamennyi, így a debreceni erdőspusztai állami erdők közjóléti funkcióinak további bővítését, az erdő immateriális szolgáltató képességének javítását. A közjóléti beruházások tekintetében a 2013-as év kiemelkedő az Észak-Alföld legnagyobb erdőgazdálkodója életében. A NYÍRERDŐ Zrt. 379,7 millió forintot költ közjóléti fejlesztésekre Hajdú-Bihar megyében. Mintegy 304,7 millió forint értékű beruházás a Debreceni Erdészetnél, a Debrecentől keletre elhelyezkedő Erdőspusztákon valósul meg.

 



A fejlesztésekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója, Bánkon, az Erdőspusztai Bemutatóházban.

Az idei legjelentősebb beruházás az Országos Kéktúra útvonalának fejlesztéshez kapcsolódik. Novemberig megújul a Fancsikai kilátó, és az Erdőspusztákon egy 8,1 kilométeres turistaút rendbetétele, valamint egy 4,3 kilométeres kerékpározható út stabilizálása is megtörténik. A Vekeri-tótól a Mézeshegyi-tavak érintésével a Panoráma úti becsatlakozásáig tipikus erdei körülmények között lehet majd kerékpározni. Hármashegyen a társaság felújít 10 meglevő berendezést (padokat, asztalokat, tűzrakóhelyeket), két esőbeállót, és a büfé épületét is korszerűsítik. Ezeken túl a túraútvonal mellett 21 új fedett és fedetlen pihenőhely létesül: hamarosan új padok és asztalok várják az erdőjárókat. A fejlesztés összköltsége 170 millió forint. A társaság a pénz legnagyobb részét, 163 millió forintot a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumot alkotva nyerte el egy európai uniós pályázat részeként. Az erdőgazdaság - a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával - 7 millió forint saját forrás biztosításával járul hozzá a fejlesztés költségeihez.

 



A fejlesztések másik nagy területe a Bánki Pihenőcentrumhoz kötődik. A Debrecentől 10 kilométerre keletre található komplexum minden korosztály számára lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra és a szabadidő hasznos eltöltésére. Az Erdőspusztai Bemutatóház 32,8 millió forintból szépült meg. Az épület 1982-ben készült el, az elmúlt három évtizedben számos kisebb-nagyobb felújításon esett át, 2003-ban például az eredeti nádfedelet cserélték le cserépre. A mostani beruházás során az épület belső burkolatait, ablakait kicserélték, valamint egyebek mellett korszerűsítették a világítási- és a fűtési rendszert is. A belső tér alkalmassá vált akár nagyobb létszámú konferenciák lebonyolítására is.

Az erdőgazdaság további 10 millió forintot költ az év végéig a bemutatóház kultúrtörténeti és biológiai témájú kiállításának kialakítására. A kiállítási tárgyak részben a Hajdúsági Múzeumból kerülnek ide. Az Arborétum területén még az idén megépül egy, a környezetbe jól illeszkedő kültéri foglalkoztatóház, 21,7 millió forintos költséggel. Ezzel egyidejűleg az itt található kilátó tetőszerkezetét is kicserélik, a munka elvégzése mintegy 2 millió forintba kerül.

A természetjárók körében igen kedvelt a közelben fekvő Vekeri Pihenőcentrum. Itt a szigetre vezető teherhíd korszerűsítése már befejeződött, erre 10 millió forintot költött a társaság. További 12,3 millió forintból pedig a szigeten egy fedett filagória is megépül.

Hármashegyen hamarosan új kilátóból csodálhatják meg a tájat az erdőjárók. A megközelítőleg 46 millió forintos beruházásra azért van szükség, mert a jelenlegi létesítménynél a környező erdők koronája elérte azt a határt, ami már nagymértékben zavarja a kilátást. A régi kilátót lebontják és a jövő év első felében egy új, faszerkezetű, 19 méter járószintű kilátó épül a helyére.

 



Nemcsak Debrecen környékén, hanem a megye más pontjain is megvalósít közjóléti beruházásokat az erdőgazdaság. Hajdúhadházon az erdészeti erdei iskolában egy játszófalut alakítottak ki 5 millió forintból. Gúthon idén egy nyitott oktató, jövőre pedig egy erdészet-vadászati kiállítóhely épül, a két beruházás együtt 70 millió forintba kerül majd.

A társadalom által támasztott közjóléti igényeknek a NYÍRERDŐ Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., mint tulajdonosi joggyakorló üzletpolitikai irányelvei alapján kíván megfelelni. E területen is szeretne eleget tenni a filozófiájában megfogalmazottaknak: „Erdők jó kezekben!”
Cikkajánló