Evezős városnézés a Vizek Városában

Idén ősszel harmadik alkalommal rendezik meg Győr rendhagyó városnéző vízitúráját, a Győri Vízicsillag nevű rendezvényt.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
gyorivizicsillag.hu
2023. szeptember 8.

Idén ősszel harmadik alkalommal rendezik meg Győr rendhagyó városnéző vízitúráját, a Győri Vízicsillag nevű rendezvényt.

Győr sokszínűségével; gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, szép tereivel, hangulatos sikátoraival és nem utolsó sorban impozáns folyóparti korzóival ejti rabul az idelátogatókat.

Ezt a csodás várost a szeptember 24-én, vasárnap megrendezésre kerülő Győri Vízicsillag elnevezésű városnéző vízitúrán is felfedezheted. Bármilyen izomerővel (evezővel, vagy emberi erővel és áttételes hajtóművel) hajtott hajóval részt vehetsz a túrán: lehet az ladik, csónak, kajak, kenu, evezős, sárkányhajó, SUP és egy- vagy többtestű, emberi erős hajtóműves (csavarcsónak, előre-evezős vagy pedálműves) hajó is. A részvétel azonban strandcsónakkal, vízibiciklivel, vitorlással vagy vitorlával segített hajtású hajóval a vízfelület adottságai miatt nem megengedett.

A rendezvény délután négy órakor kezdődik, és várhatóan este hét óráig tart. Az Aranypartról induló, a Mosoni-Duna és a Rába belvárosi szakaszát bejáró, mintegy 9 kilométeres túra során nem a verseny a lényeg (nincs is időmérés), hanem az, hogy a lendületesen sikló vízi járművekből feltárul Győr belvárosának vízparti arculata, a szombat délutáni korzó, míg a partokon nézelődők a résztvevők örömének lehetnek részesei.

Nevezési díjak: egységesen 3.000 Ft / fő, a nevezési határidő: 2023. szeptember 23., szombat 23:59 óra. A rendezvénnyel és a nevezéssel kapcsolatban ezen a linken találsz részletes infókat.

Cikkajánló